A spanyol és portugál líra

FEJEZETEK

Kiadások

A spanyol költészetnek is voltak jelentős alkotói, nagy századai, de lírikusai alig-alig törtek be idegen nyelvterületekre. A felszabadulás előtti időszakban egy-egy alkalmi kísérletről számolhatunk be, midőn áldozatos műfordítók megpróbálkoztak a nagy áttöréssel: a spanyol líra minél teljesebb és művészibb megismertetésével. Körösi Albin (1894), Gáspár Endre és Pál Endre (1944) ilyen irányú kísérletei azonban elszigeteltek maradtak.

Az újabb spanyol líra befogadása egyben e költészet legnagyobb 20. századi alakjának, Federico García Lorcának is mind teljesebb, mind autentikusabb tolmácsolása. A Cigányrománcok, melynek címe kissé megtévesztő, hiszen elsősorban a délspanyol érzésvilágot fejezik ki magas művészi hevülettel, már 1948-ban megjelent Gyertyán Ervin tolmácsolásában. Közel tíz esztendőt kellett azonban várni, míg egy teljesebb antológia megjelenhetett Lorca műveiből. Ennek tükrében már alaposabb, átgondoltabb képet kaphatott irodalomszerető közönségünk García Lorca lírájáról és drámaírói művészetéről. A Torreádorsirató (1957) jól tájékoztató válogatása András Lászlót és Tolnai Gábort dicsérte, utóbbi írta a bevezető tanulmányt, mely ilyen irányú kutatásainak egyik első dokumentuma volt. Tolnai Gábor hívta fel a figyelmet arra az érzületi rokonságra, mely a spanyol költőt a 20. századi magyar művészet legnagyobbjaival, Bartók Bélával, József {1076.} Attilával és Radnóti Miklóssal egybekapcsolja. A Torreádorsirató valóságos Lorca-kultusznak lett a kezdete, érdemes tehát felsorolnunk a műveit megszólaltatók tekintélyes névsorát: András Lászlót, Benyhe Jánost, Jékely Zoltánt, Károlyi Amyt, Keszthelyi Zoltánt, Nemes Nagy Ágnest, Németh Lászlót, Timár Györgyöt, Vas Istvánt, Weöres Sándort és Wlassics Tibort. Ez a névsor később, Lorca Összes műveinek megjelenésekor (1967), tovább bővült, nagyszámú fordítással szerepelt az új kötetben az említettek mellett Eörsi István, Nagy László és Orbán Ottó is. Külön kell szólnunk Nagy László tolmácsolásairól, már csak azért is, mert a spanyol lírikus világával való találkozás az ő költészetét is megtermékenyítette. Ezt a "csupa tánc, csupa szikrázó dallamú", mégis drámai ciklust – mint Fenyő István írta – "kongeniálisan" fordította. Ám legalább ugyanilyen elismeréssel és méltánylással fogadta a kritika András László áldozatos szerkesztői munkáját is. Lorca versei még két másik kötetben is megjelentek, bizonyítva e valóban kivételesen tehetséges lírikus hazai népszerűségét. A Két esti hold című válogatást a Móra Ferenc Könyvkiadó adta ki 1975-ben s ugyanebben az esztendőben a Lyra Mundi sorozatban is megjelent egy Lorca-kötet András László válogatásában (Federíco García Lorca versei).

Részben Lorca rendkívüli sikere is felkeltette a kíváncsiságot az Ibériai-félsziget többi költői iránt. Juan Ramón Jiménez válogatott költeményeit Sárga tavasz címmel fordította le András László és Timár György (1958), s Orbán Ottónak a kötetről írt kritikájában felbukkant már a spanyolról való fordítás akkor még nyitott kérdése. Orbán Ottó felhívta a figyelmet arra, hogy a fordítónak a spanyol szellem adekvát visszaadása sokszor nagy, olykor megoldhatatlan nehézségeket jelent, s ezekkel ebben a kötetben is találkozhatunk, hiszen a tolmácsolóknak választaniuk kellett, hogy megkísérlik visszaadni a vers szellemét, vagy a könnyebbik megoldást választva a magyar műfordítás-irodalom konvencióira hagyatkoznak. Timár György tolmácsolásai például simák, könnyedek, s épp ezért "... néha azt a benyomást kelti, hogy ... kevésbé mélyre merül a versbe, kevésbé küszködik annak belső anyagával".

1959 jelentős dátuma a spanyol költészet hazai befogadásának. Ekkor jelent meg András László válogatásában a Hispánia, Hispánia ... című, a 20. századi spanyol lírát bemutató antológia, melyben Benjámin Lászlótól Illyés Gyulán és Nagy Lászlón át Weöres Sándorig a legjelesebb műfordítók adták erejüket és tehetségüket, hogy e folyamat minél harmonikusabban mehessen végbe. A harmincegy műfordító közül Justus Pál külön is kiemelte néhányuk nevét, mint akik a legteljesebb megoldást adták: "Ezúttal a harmincegy műfordító közül azoknak a ma is dolgozó fordítóknak a nevét szeretnők kiemelni – a már említetteken (Illyés Gyula, Timár György, Benjámin László, András László, Orbán Ottó) kívül –, akik kiemelkedő fordításokkal járultak hozzá a kötet teljességéhez és szépségéhez: Imecs Béla, Jékely Zoltán, Kálnoky László, Képes Géza, Kormos István, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Rab Zsuzsa, Somlyó György, Weöres Sándor."

{1077.} 1960 után meggyorsult a spanyol líra hazai tolmácsolása. Antonio Machado Nappali töprengés (1961) címmel kiadott válogatott kötetében már új nevek is felbukkannak (Garai Gábor, Szerdahelyi István), annak jelképeként, hogy ez az addig alig ismert líra visszhangra talált költőink képzeletében. Rafael Albertit Somlyó György ismertette meg a hazai közönséggel (Az ismeretlen angyal, 1962,). Ekkorra már elérkezett az ideje egy teljes spanyol antológia kiadásának, amely a missziót teljesítő A világirodalom gyöngyszemei sorozatban 1962-ben meg is jelent. A szerkesztés, válogatás munkáját ezúttal is András László vállalta. A kritika örömmel fogadta a hatalmas vállalkozást, s ekkor került a magyar műfordításirodalom élvonalába Orbán Ottó, akinek szép és hű tolmácsolásait például Lukácsy Sándor külön is kiemelte.

1963-ban újabb antológia jelent meg, ezúttal a spanyol polgárháború lírájának keresztmetszete (Guernica), s néhány újabb kitűnő műfordító csatlakozott az eddigiekhez, a többi között Hajnal Anna. 1966-ban végre magyarul is megjelentek a spanyol líra egyik igen jelentős, nagyon nehezen értelmezhető alakjának, Gongórának versei. A fordítás szinte elképesztően nehéz feladat elé állította a kötet közreműködőit (Jékely Zoltánt, Kálnoky Lászlót, Nagy Lászlót, Rónay Györgyöt, Weöres Sándort). A kötet készülte közben a fordítók cserélgették a nekik juttatott verseket, s talán ma is megvan az a kézirat, melyre többen is ráírták: "Nem tudom lefordítani." Ám a kötet mégis megjelent, méghozzá magas színvonalon és fogadtatása is kedvező volt. Mint ahogy jelentős hódítása volt Somlyó Györgynek Miguel Hernández, akinek válogatott verseit Örökös mennydörgés címmel fordította le 1967-ben. A fordító – mint Simor András írta – "megtalálta Hernández modern és archaikus méltóságának sajátos ötvözetét, ... népi vonulata, a spanyol coplából táplálkozó dalok, játékosan könnyed versek idegenebbek neki".

A portugál költészet alig-alig volt ismert. Éppen ezért nyert különös jelentőséget Somlyó György Fernando Pessoa nem kevéssé titokzatos és sokarcú líráját bemutató kötete (Ez az ősi szorongás, 1969). A Hesperidák kertje (1971) két kötete (az első a spanyol és a katalán, a második a portugál és gallego nyelvű költészetet mutatta be a 12. századtól napjainkig) már az Ibériai-félsziget teljes lírájának bemutatására vállalkozott, s a spanyol-portugál műfordítás hazai történetének talán legjelentékenyebb vállalkozása volt, melyhez szinte minden jelentős műfordítónk tudása legjavát adva hozzájárult.