A finn és észt költészet

FEJEZETEK

Kiadások

A finn irodalom iránti érdeklődés már a húszas években értékes munkákat szült. Ekkor jelent meg a műfordítóként is nagy érdemeket szerzett Bán Aladár A finn nemzeti irodalom története (1926) című összefoglalása, majd két évvel később egy másik, ugyancsak jól tájékoztató tanulmánygyűjtemény, a Finnek, észtek. A magyarok testvérnépei.

A második világháború befejezése után Domokos Péter több átfogó tanulmányt szentel a finn irodalomnak, s ezek alapján a hazai közönség alaposabban megismerkedhetett e líra egyes fázisaival és legkitűnőbb költőivel, akik közül kiemelkedik Eino Leino. [Domokos Péter tollából született meg a magyar és finn irodalom kölcsönhatásának tudományos összefoglalása, A finn irodalom fogadtatása Magyarországon (1972) című kitűnő munka.] Eino Leino finn balladáiból válogatás is jelent meg, majd Himnusz a tűzhöz címmel válogatott verseit Képes Géza adta ki 1978-ban. Képes Géza egyike a finn és a magyar líra legjelentősebb összekapcsolóinak, ilyen irányú tevékenységét nemcsak idehaza, hanem Finnországban is megbecsülik és nagyra értékelik. Képes Géza 1951-ben megjelent Válogatott műfordításaiban szemelvényeket mutatott be finn népdalokból, s a legjelentősebb finn lírikusok, Kivi, Eino Leino, Larin-Kyösti, Manninen és Pohjanpää verseiből. 1959-ben már olyan kötettel jelentkezett, melyet teljes egészében a finn líra bemutatásának szentelt. (Finn versek és dalok, 1959.) Ilyen irányú munkásságát fejlesztette tovább Napfél és éjfél című gyűjteményében (1972), amelyben finnugor rokonaink költészetéről adott kitűnően tájékoztató keresztmetszetet.

Minden idegen költészet befogadásának fontos állomása, amikor már nemcsak egyes kitűnő költők verseit ismerhetjük meg alkalomszerűen vagy egy-egy műfordító elszigetelt törekvésének eredményeképp, hanem megkezdődik az egész irodalom tudatos feltérképezése, azaz antológiák jelennek meg, melyben költőink és műfordítóink keresik az övékkel rokon hangokat és érzékenyen figyelnek a lírájukhoz hasonló törekvésekre. Ilyen szempontból döntő jelentőségűnek kell mondanunk a Jávorszky Béla válogatásában, szerkesztésében és fordításaival megjelent Távolba futó utak című antológia két változatát (1973 és 1975), melyből a modern finn költészetre nyílt kilátás. E folyamatnak igen lényeges állomása volt a Fábián László szerkesztette Finn költők antológiája (1973), amely már műfordítók egész sorát mozgósította, majd a Jávorszky Béla szerkesztésében megjelent A táj változásai (1980) című, a modern finn lírát bemutató gyűjtemény, melyben Csoóri Sándortól kezdve Fodor Andrásig kiváló fordítók vállalkoztak e hozzánk oly közel álló nép költészetének minél hitelesebb bemutatására.

{1079.} A finn líra legnagyobb teljesítménye természetesen a Kalevala. Vikár Béla klasszikusnak mondható fordítása (1909) közel tíz kiadásban jelent meg, mellette azonban mások is magas művészi fokon próbálkoztak tolmácsolásával (Nagy Kálmán, 1972; Rácz István, 1976). Képes Géza tanulmányban (A Kalevala és a magyar irodalom, 1960) vizsgálta az eposznak a magyar költőkre tett hatását.

A Kalevala egyik központi alakja, Vejnemöjnen a monda szerint különös varázsú, pengető hangszert készített, a kantelét. Ezzel a hangszerrel kísérték a varázsénekeket, a szerelmes dalokat és a finnek múltját idéző hősi énekeket. A kantele védőszelleme Kanteletár volt, róla nevezte el Elias Lönnrot első nagy népdalgyűjteményét, s ugyancsak Kanteletár címmel jelent meg Rácz István válogatásában és fordításában a kivételes szépségű finn népdalokat bemutató gyűjtemény 1956-ban.

Nyelvrokonaink közül az észteknek is született naiv eposza, a Kalevipoeg, melynek első fordítása a húszas években jelent meg, de már 1911-ben nagy tanulmányt írt róla Bán Aladár, aki szinte egész életét a finn és az észt irodalom kutatásának szentelte. 1960-ban az ő fordításában jelent meg újra a teljes eposz. Részben a Kalevipoeg gyújtotta föl az észt irodalom iránti fokozott érdeklődést. Ennek kielégítésére jelent meg 1969-ben Jaan Kross Az észt irodalom kistükre című könyve Bereczki Gábor fordításában. S megnövekedett fordítóink vonzalma a keleti finnugor népek lírája iránt is. A Medveének (1975) című gyűjtemény, melyben legkitűnőbb fordítóink tolmácsolták e messzi népcsoportok líráját, ennek bizonysága, részben kiegészítése, részben folytatása Képes Géza már említett Napfél és éjfél című kötetének.