| Kiadások | TARTALOM | Kiadások |
FEJEZETEK
A két világháború között Hajdú Henrik volt az, aki áldozatos és színvonalas munkával megismertette a hazai olvasókat a skandináv költészettel. A felszabadulás után ez az ígéretes folyamat évekre megszakadt, csak a hatvanas években indult meg újra.
A svédek költészetének megismertetéséért sokat tettek azok a magyar anyanyelvű filológus lírikusok, akik ott élve természetes és eleven kapcsolatot alakítottak ki a befogadó ország irodalmával. Thinsz Géza nevét kell mindenek-{1080.}előtt megemlítenünk: Még mindig így (1960) című kötetétől kezdve az Árnyjátékig (1970) rendszeresen fordít svéd költőket, s igen nagy szerepet vállalt abban, hogy ha a magyar és a svéd líra kapcsolatát nem nevezhetjük is intenzívnek, módunk volt megismerni a modern svéd irodalom legkiemelkedőbb művészeit. Ő fordította le és Csatlós János látta el bevezetéssel Tomas Tranströmer verseit. Az 1931-ben született svéd lírikus az egyetlen, akinek ez idáig önálló magyar nyelvű kötete jelent meg. Tranströmer sokat tett a magyar irodalom svédországi befogadásáért. Stigar (Ösvények) című kötetében az amerikai Robert Bly mellett Pilinszky János verseit fordította le (utóbbit Thinsz Gézával közösen), korábban részt vett a Sex ungerska poeter című antológiában és fordított abba a kötetbe is, mely svédül mutatta be Weöres Sándor válogatott verseit. Tolmácsolta azonban Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Nemes Nagy Ágnes, Nagy László és Tandori Dezső verseit is.
A Nagyvilágban elszórtan megjelent tolmácsolások után a Hajdú Henrik szerkesztésében megjelent Skandináv költők (1964) volt a svéd líra első igazi áttörése magyar nyelvterületen, majd ezt követte a Skandináv költők antológiája 1967-ben, Bernáth István szerkesztésében, s a folyamat betetőzését jelentette a Szédítő táj (1973) című antológia, mely tizenegy svéd lírikust mutatott be bő válogatásban, kitűnő műfordítóink (a többi között Csorba Győző, Fodor András, Illyés Gyula, Lator László, Orbán Ottó és Weöres Sándor) tolmácsolásában. Ebből a válogatásból ismerhette meg a nagyközönség a Nobel-díjas Harry Marzinson költészetét (melyet Csatlós János külön tanulmányban is ismertetett a Nagyvilágban; e tanulmány mintegy bevezetőül szolgált ugyanitt megjelent verseihez, melyeket Kormos István és Tandori Dezső tolmácsoltak).
A norvég és a dán költészet hazai megismertetéséért is egy külföldön élő magyar lírikus, Sulyok Vince tett a legtöbbet. Téli levél (1976) című antológiájában a mai norvég líra derékhadát mutatta be, azt a nemzedéket, mely Paal Brekke nyomán haladva diadalra vitte Norvégiában a költői modernséget. (Az antológiában egyébként tizenhat műfordító működött közre.) Ez a gyűjtemény is bizonyította, hogy a norvég költészet a nyugat-európainak szerves része, hiszen – mint erre Kúnos László figyelmeztetett – hasonló hagyományokra tekinthetnek vissza és költőelődeik is közösek. Norvégiában nagy területen aránylag kevés ember él, így érthető, hogy az itteni költészet alaphangja komoly, s a zord, fenséges természeti képek a magányos ember világszemléletét fejezik ki.
A legjelentékenyebb norvég költő, Rolf Jacobsen – akiről Hans Magnus Enzensberger azt írta, hogy "az egyetlen modern költő, akit a norvég líra 1940 előtt felmutatott" – 1933 óta tíz kötettel jelentkezett. Az ősi népi kultúrához és a természethez való visszatérést sürgető lírikustól önálló magyar kötet is megjelent (A város metafizikája, 1978). Megrendítő képeiből a kozmikus méretű magányérzéssel vívódó ember arcmása sejlik föl, aki egyetlen reményét és vigaszát az értelmes tevékenységben látja.
A Skandináv költők antológiája és a Nagyvilág elszórt publikációi adnak valamelyes képet a dán költészetről. A folyóiratban Sulyok Vince műfordításai nyomán ismerhettük meg Klaus Rifbjerg (ő írta egyébként a hatvanas évek legjobb {1081.} dán filmjének, a Week endnek a forgatókönyvét is), Ivan Malinovski és Benny Andersen nevét. A korábbi Skandináv költők mutatta be Einar Otto Gelsted, Hilmar Wulff és Erik Knudsen költészetét.
| Kiadások | TARTALOM | Kiadások |