| Kiadások | TARTALOM | A RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE |
Ágh István (1938) a Veszprém megyei Felsőiszkázon született. Nagy László öccse. A budapesti egyetem bölcsészkarán végzett magyar–könyvtár szakot. Könyvtárosként kezdett dolgozni, majd a SZOT Munka című lap szerkesztőségében volt újságíró. Dolgozott az Új Írásnál, a hetvenes évek közepe óta szabadfoglalkozású író. 1967–1968-ban hosszabb időt töltött tanulmányúton Jugoszláviában (Macedónia). 1969-ben és 1980-ban József Attila-díjat kapott.
Albert Zsuzsa (1932) az ELTÉ-n szerzett tanári oklevelet. Egyetemi tanulmányainak befejezése óta a Magyar Rádió irodalmi osztályának munkatársa. Társszerkesztője volt több Miért szép? című elemzéskötetnek.
Áprily Lajos (1887–1967) Brassóban született, eredeti neve Jékely Lajos. A kolozsvári református kollégium elvégzése után a kolozsvári egyetemen szerzett magyar–német szakos tanári diplomát. 1909-től a nagyenyedi kollégium tanára 1926-ig. Ezután három évet a kolozsvári református kollégiumban tanít. 1928-ban megbízzák az akkor induló Erdélyi Helikon c. folyóirat szerkesztésével. 1929-ben átköltözik Magyarországra. Budapesten először a Lónyay utcai református gimnáziumban tanít, később a Baár-Madas református leánygimnázium tanára, majd igazgatója. 1930 és 1938 között Ravasz Lászlóval szerkeszti a Protestáns Szemlét. 1944-ben a faji megkülönböztetésre vonatkozó rendeletek elleni tiltakozásul nyugdíjaztatását kéri. A Visegrád melletti Szentgyörgypusztán telepedik le. Az ötvenes évek közepéig csak műfordításai látnak napvilágot. Tagjának választotta a Kisfaludy Társaság (1930), 1934 és 1949 között az MTA levelező tagja volt. 1952-ben megnyerte azt a műfordító pályázatot, amelyet Puskin Anyeginjének fordítására írtak ki. 1954-ben megkapta a József Attila-díj I. fokozatát.
Arató Károly (1939) Mohácson született, a pécsi tanárképző főiskolán szerzett oklevelet. A főiskola elvégzése után gimnáziumi tanárként dolgozott, majd a hetvenes évek elejétől a Jelenkor versrovatának lett a munkatársa. 1978-tól ismét középiskolai tanár volt.
Bakó József (1896–1962) cipész volt. A Tanácsköztársaság bukása után hét hónapi fogházbüntetéssel sújtották. A húszas évek elejétől jelentek meg írásai a Népszavában, Nyugatban, Pesti Naplóban. A tanítóképző elvégzése után több helyen tanított. Baloldali politikai magatartása miatt felfüggesztették állásából. A felszabadulás után a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban, a Köznevelés szerkesztőségében és több könyvtárban dolgozott.
{1090.} Balázs Béla (1884–1949) Szegeden született, eredeti neve Bauer Herbert. A középiskola elvégzése után a budapesti bölcsészkar hallgatója lett, az Eötvös Kollégiumba került. 1906-ban egy évet ösztöndíjasként Berlinben töltött. Tanulmányai befejezése után polgári iskolai tanárként dolgozott. 1911–1912-ben ismét hosszabb időt töltött külföldön, hazatérése után a Fővárosi Pedagógiai Szeminárium munkatársa lett. 1917-ben megszervezte a Szellemtudományok Szabad Iskoláját. A polgári forradalom idején részt vett a Nemzeti Tanács munkájában, a Tanácsköztársaság alatt az írói direktórium tagja volt és a színházi ügyeket intézte a Közoktatásügyi Népbiztosságon. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált. 1926-ban átköltözött Berlinbe, itt részt vett a német kommunisták által irányított művészeti munkás-kultúrmozgalmak tevékenységében. 1931-ben Moszkvában telepedett le, a moszkvai filmakadémián tanított. Számos szovjet film elkészítésében vett részt művészeti tanácsadóként; jelentős filmkritikai és filmesztétikai munkásságot fejtett ki. 1945-ben tért haza Magyarországra, ez év őszétől a Fényszóró című színházi és filmhetilapot szerkesztette. Tanított a Színművészeti Főiskolán; irányította a Filmtudományi Intézetet. Széles körű nemzetközi tevékenységet folytatott a film és a színház területén. Álmodó ifjúság című önéletrajzi regényének munkája közben érte a halál. 1949-ben Kossuth-díjat kapott.
Balogh László (1919–1979) Debrecenben született, az ottani egyetemen szerzett középiskolai tanári diplomát. Tanított Nagykőrösön, Debrecenben, Budapesten, majd a Magyar Rádió irodalmi osztályát vezette.
Baranyi Ferenc (1937) Pilisen született, Budapesten szerzett magyar–olasz szakos tanári diplomát. Szerkesztette az Egyetemi Lapokat, dolgozott a Könyvterjesztő Vállalatnál. Jelenleg a Magyar Televízió munkatársa, a Palócföld szerkesztője. 1974-ben SZOT-díjat, 1976-ban József Attila-díjat kapott.
Bárdosi Németh János (1902–1981) Szombathelyen született, ott volt tisztviselő hosszú ideig. 1943-tól Pécsett élt városi tisztviselőként. 1926-ban jelent meg első kötete. 1932-ben Szombathelyen a Faludi Ferenc Irodalmi Társaság elnöke lett. Írott Kő címen 1936–1937-ben Szombathelyen irodalmi és művészeti folyóiratot szerkesztett. Pécsett Csorba Győző és Várkonyi Nándor mellett a Sorsunk egyik szerkesztője volt 1948-ig. 1970-ben a Munka Érdemrend ezüst, 1972-ben pedig a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki.
Bede Anna (1926) Budapesten született. 1946–1947-ben az Iparművészeti Főiskola grafika szakos hallgatója volt, majd 1948-tól magyar–művészettörténet szakos bölcsészhallgató. Újságíró lett, 1949-ben a Fiatal Magyarország segédszerkesztője volt. 1953-tól közöl verseket és műfordításokat. 1959–1960-ban Szegeden dolgozott, ahol aktívan részt vett a város irodalmi életében. 1960-tól írásaiból él. 1975-ben József Attila-díjjal tüntették ki.
Bella István (1940) Székesfehérváron született. A budapesti egyetem bölcsészkarára járt. 1964 és 1970 között könyvtárosként dolgozott, 1971–1977-ig üzemi lapnál volt újságíró. 1968–1969-ben fél évet fordítói ösztöndíjasként {1091.} Lengyelországban töltött. 1969-ben KISZ-díjat, 1970-ben József Attila-díjat kapott. Jelenleg az Élet és Irodalom szerkesztőségének munkatársa.
Beney Zsuzsa (1930) Budapesten született, érettségi után az orvostudományi egyetemen szerzett diplomát. Ma is orvosként dolgozik az egyik peremkerület tüdőgondozó rendelőjében. Noha már tizenhét éves korában közölte első versét az Emberség, rendszeresen csak hosszú szünet után, 1958 óta publikál. Munkásságát 1979-ben Füst Milán-díjjal jutalmazták.
Benjámin László (1915) Budapesten született, négy gimnáziumi osztályt végzett, majd anyagi okokból kimaradva fizikai munkásként dolgozott. Volt kötőszövő, vasmunkás, szűcs és nyomdász, 1940–1945-ig üzemi tisztviselő. Első kötete 1939-ben jelent meg, verseit gyakran közölte a Szép Szó, a Kelet Népe, a Népszava. Tevékenyen részt vett a munkásmozgalomban. A felszabadulás után számos pesti és vidéki lap munkatársa lett, az Új Hangot két ízben is szerkesztette: 1952-ben és 1954-ben. 1960-tól a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban dolgozott. 1976-tól az Új Tükör szerkesztője, később főszerkesztője. 1949-ben Baumgarten-díjat, 1950-ben és 1952-ben Kossuth-díjat, 1968-ban József Attila-díjat, 1972-ben SZOT-díjat kapott.
Bényei József (1934) Tiszaladányban született, a debreceni egyetemen szerzett tanári oklevelet. Egyetemi tanulmányai után Debrecenben a megyei könyvtárban dolgozott, ezt követően újságíró lett: a Hajdú-Bihari Napló kulturális rovatának vezetője, majd főszerkesztője. Verseit 1934 óta közli az Alföld, a debreceni fiatalok Rezzen a szél című 1959-es keltezésű antológiájában tucatnyi verssel szerepelt.
Berczeli Anselm Károly (1904–1982) Szegeden született, egyetemi tanulmányait Nápolyban kezdte és a szegedi egyetemen végezte el. 1929-ben történetfilozófiából doktorátust szerzett. 1926-os első verseskönyvét az ügyészség elkobozta, de később felmentették. 1934-ben Izenet címmel irodalmi folyóiratot szerkesztett. 1939-ig tanársegédként dolgozott a szegedi egyetemen, majd az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa lett. Tagja volt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, újságíróként is tevékenykedett. 1942–1947-ig a Kultuszminisztérium referense, utána 1950-es nyugdíjaztatásáig ismét az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosa, 1954-től tíz éven át az Értelmező Szótár belső munkatársa volt.
Berda József (1902–1966) Angyalföldön született, fiatalon Újpestre költözött, ott élt haláláig. Lakatosinas, kifutó, könyvügynök volt fiatal korában. Első verse húsz éves korában jelent meg az Újpesti Naplóban, 1923-ban a Könnyek útja című antológiában tizenhat verssel szerepelt, az antológiához Krúdy Gyula írt előszót. Újságíróként több lap szerkesztőségében dolgozott. Első kötete 1925-ben Szabó Lőrinc bevezetőjével jelent meg. Verseit a Nyugat, a Szép Szó, a Korunk, a Magyar Csillag, a Diárium közölte. 1944-ben Baumgarten-díjban részesült. 1945 után álláshoz nem kötött, független irodalmi tevékenységet folytatott, 1965-ben József Attila-díjat kapott.
Bertók László (1935) a pécsi tanárképző főiskolán szerzett oklevelet, jelenleg a városi könyvtár vezetője. Első versei Galambosi Lászlóval és Makay Idával közös {1092.} kötetben jelentek meg. A pécsi Jelenkor című folyóirat közli leggyakrabban verseit, sokáig volt a folyóirat belső munkatársa. 1982-ben József Attila-díjat kapott.
Bihari Sándor (1932) Kisgyőrön született, középiskoláit Miskolcon végezte. 1955-ben a debreceni egyetem bölcsészkarán kapott tanári diplomát. Előbb népművelési területen dolgozott, majd a miskolci Városi Könyvtár tisztviselője lett. 1963-tól a Magyar Televízió munkatársa, 1976 óta az Új Írás versrovatát szerkeszti. 1966-ban József Attila-díjat kapott.
Boda István (1928) Kisvárdán született, Debrecenben szerzett magyar szakos tanári oklevelet. Az egyetem után újságíróként dolgozott, többek között az Építünk és az Alföld szerkesztőségében, ez utóbbinak sokáig helyettes főszerkesztője volt. Jelenleg a Hajdú-Bihari Napló főszerkesztő-helyettese.
Bódás János (1905) Tácon született, a pápai teológia elvégzése után református papként szolgált 1929-től 1939-ig Szombathelyen, 1939-től Székesfehérváron lelkész.
Bóka László (1910–1964) Budapesten született. Bölcsészettudományi egyetemet végzett, majd az Egyetemi Könyvtár munkatársa lett, később a Műegyetem könyvtárosaként dolgozott. Egyik alapítója volt az Apolló című folyóiratnak. Hat évig volt katona, majd hadifogoly, hazatérte után 1945-től a Kultuszminisztériumban lett államtitkár, 1950-től pedig tanszékvezető egyetemi tanár az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Pályáját költőként kezdte, később regényeket, tanulmányokat, monográfiákat, esszéket írt. 1960-ban József Attila-díjjal tüntették ki. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának.
Buda Ferenc (1936) Debrecenben született, itt végezte tanulmányait; 1956-ban, amikor a harmadik félévet járta, néhány verse miatt perbefogták és egy évre elítélték. 1963-ban képesítés nélküli nevelői állást kapott Pusztavacson; újra beiratkozott a debreceni egyetemre, annak levelező tagozatán szerezte meg magyar szakos tanári oklevelét 1968-ban. Kecskemétre költözött; kezdetben az egyik általános iskolában tanított, aztán az induló Forrás című folyóirathoz került, ma is e folyóiratnak egyik munkatársa. 1973-ban József Attila-díjat kapott.
Czigány György (1931) zenetörténészként kezdte pályáját. Hosszú ideig a rádió zenei osztályának rnunkatársa volt, ismeretterjesztő műsorok szerkesztője és kezdeményezője. Zenei tárgyú könyveiben sokat tett a modern zene megismertetéséért. Elsők között foglalkozott a társművészetek szintézisének kutatásával. 1973-ban SZOT-díjban részesült. Jelenleg a Magyar Televízió főosztályvezetője.
Csanád Béla (1921) Csengődön volt káplán, majd a Hittudományi Főiskolára került teológiaprofesszornak. Az Új Ember belső munkatársa.
Csanádi Imre (1920) Zámolyon született. 1940-ben a Györffy-kollégium növendéke lett. Évekig katonáskodott, 1944-ben megszökött, majd ukrajnai hadifogságba került. 1948 őszétől újságíró, 1951-től könyvkiadói lektor, a Magyar Könyvtár szerkesztője. Első verseskönyve 1953-ban jelent meg. Háromszoros József Attila-díjas (1954, 1964, 1973), 1975-ben Kossuth-díjat kapott. Sokáig volt az Új Tükör főszerkesztője.
{1093.} Csanády János (1932) Lajoskomáromban született. Kamaszkorában mezei munkát végzett, majd tanonc lett. Tizenhat éves korában Budapestre szökött. Itt, majd Salgótarjánban autószerelőként dolgozott. A szakérettségi megszerzése után elvégezte a Színművészeti Főiskola dramaturgiai szakát, 1958-ban kapott diplomát. Első versei az ötvenes évek elején jelentek meg. Sokféle munkakört töltött be: volt újságíró, színházi dramaturg, hivatalnok. A Magyar Írók Szövetsége ösztöndíjával egy ideig az Óbudai Hajógyárban és a budapesti MÁVAUT-nál dolgozott. 1965-ben József Attila-díjjal jutalmazták.
Csepeli Szabó Béla (1924) Budapesten született. 1945 előtt gyári munkásként dolgozott, 1945 után egyetemet végzett és újságíróként, valamint a MÚOSz titkáraként működött 1956-ig. Versesköteteken kívül regényt is írt, 1958-ban József Attila-díjjal tüntették ki. A Csepeli Vasmű társadalomtudományi osztályán dolgozott, a Vasmű üzemi lapja irodalmi mellékletének szerkesztője volt.
Csohány Gabriella (1919–1972) tanítónői oklevelet szerzett, Ugocsa megyében tanított. 1942-től Budapesten élt, funkcionáriusként, majd tanárként dolgozott. 1954-ben fél évet töltött Bulgáriában, 1955-től a rádió ifjúsági osztályát vezette, 1957-től szerkesztője, majd főszerkesztője lett a Pajtás című gyermeklapnak.
Csoóri Sándor (1930) a Fejér megyei Zámolyon született. Középiskolai tanulmányait a pápai református kollégiumban végezte. Érettségi után a budapesti egyetemen tanult. Újságíróként vállalt munkát, többek között a Szabad Ifjúság és az Új Hang szerkesztőségében, itt a versrovatot vezette. Később szabadfoglalkozású író. A hatvanas évek elején Kubában tett tanulmányutat. Ebben az időben filmforgatókönyv-írással is foglalkozott, jelenleg is dramaturg. 1954-ben megkapta a József Attila-díj harmadik, 1970-ben pedig első fokozatát. 1981-ben Herder-díjjal tüntették ki.
Csorba Győző (1916) Pécsett született. Az egyetem jogi karát szülővárosában végezte el. 1943-ig közigazgatási tisztviselőként dolgozott, 1943 és 1952 között a pécsi városi könyvtár munkatársa volt, ezután a Baranya megyei könyvtárba került. Alapító szerkesztője volt az Ív című folyóiratnak, majd társszerkesztője a pécsi Sorsunk, később a Dunántúl című folyóiratnak. 1947-ben Baumgarten-díjat kapott, 1957-ben és 1972-ben József Attila-díjjal, 1985-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
Csukás István (1936) Kisújszálláson született, a békéstarhosi zeneiskolában érettségizett, majd a budapesti egyetem jogi és bölcsészeti karán folytatott tanulmányokat. 1957-ben az egyetemet félbehagyva csak az irodalomból élt. Dolgozott a Magyar Televíziónál, s később a Móra Ferenc Könyvkiadó szerkesztője lett. 1977-ben József Attila-díjat kapott.
Darázs Endre (1926–1971) Budapesten született, itt végezte a tudományegyetemet. 1947–1949-ig a Magyarok segédszerkesztője volt, ezután kiadói lektorként dolgozott, munkatársa volt a Népszabadságnak is. 1956-ban a Tűz-tánc című antológiát szerkesztette. 1950-ben és 1952-ben József Attila-díjat kapott.
Demény Ottó (1928–1975) Budapesten született. Gyermekkorát falun töltötte, mezőgazdasági munkát végzett. 1945-ben kezdett írni. Később Pestre került, ahol {1094.} gyári munkás, raktáros, majd 1958-tól könyvesbolti eladó volt. Dolgozott üzemi újság szerkesztőségében, majd az Ifjúsági Magazinnál. Kritikáit rendszeresen közölték a napilapok. 1959-ben SZOT-díjat kapott.
Devecseri Gábor (1917–1971) Budapesten született, tanulmányait a bölcsészkaron végezte. 1946–1948-ig tanársegéd volt az egyetem Görög Intézetében. 1949–1951-ig az Írószövetség főtitkára volt. 1948–1954-ig a Magyar Néphadsereg Tiszti Akadémiáján tanított. József Attila-díjat kapott 1952-ben és 1959-ben, s 1953-ban műfordításaiért Kossuth-díjjal jutalmazták.
Dudás Kálmán (1912–1984) Kishegyesen született. Egyetemi tanulmányait Zágrábban végezte. 1948-tól Budapesten élt, gyógyszerészként ment nyugdíjba. Versesköteteken kívül számos műfordítást publikált.
Dutka Ákos (1881–1972) Nagyváradon született. Érettségi után újságíró: a Nagyvárad, majd a Szabadság című lapok munkatársa lett. 1905-ben Amerikába utazott, hazatérve bejárta egész Európát, majd ismét a Nagyvárad szerkesztőségébe került a színházi rovat vezetőjeként. 1919 után Budapesten a külügyminisztérium sajtóelőadója. 1939–1944 között a Friss Újság főszerkesztője volt, a felszabadulás után visszavonultan élt máriaremetei magányában. 1955-től publikált újra.
Eörsi István (1931) Budapesten született. Itt szerzett tanári diplomát az egyetem bölcsészkarán. Tanulmányai befejezése után újságíróként dolgozott, a Szabad Ifjúság munkatársa volt. 1957-ben börtönbüntetésre ítélték, 1960-ban szabadult amnesztiával. 1952-ben a József Attila-díj III. fokozatával jutalmazták. Szabad foglalkozású író, fordító, dramaturg.
Erdélyi József (1896–1978) Újbátorpusztán született, iskoláit Nagyszalontán, Déván és Mezőtúron végezte. Az első világháborúban katonáskodott, 1919-ben a Tanácsköztársaságért harcolt. Első verseit a Nyugat közölte. Kétszer kapott Baumgarten-díjat (1929, 1932). A harmincas évek végétől jobboldali eszmék és áramlatok hatása alá került. 1947-ben bíróság elé állították, börtönbüntetésének letöltése után ismét visszatért az irodalmi életbe.
Falu Tamás (1881–1977) eredeti neve Balassa Lajos. Jogot végzett, 1907-ben ügyvédi vizsgát tett. Először Monoron, majd 1918-tól Nagyrőcén lett közjegyző. Innen a csehszlovák hatóságok 1922-ben kiutasították. Megbecsült munkatársa volt a Nyugatnak, a Hétnek és az Új Időknek. 1924-től nyugdíjba vonulásáig az ócsai (később dabasi) járás közjegyzője volt.
Fazekas László (1924–1982) Pápán született, egyetemi tanulmányait a budapesti jogi karon kezdte, majd Eötvös-kollégistaként bölcsészdiplomát szerzett. A Magyar Távirati Irodánál kezdett dolgozni, egy ideig a Válasz segédszerkesztője volt. 1949-től folyamatosan lektori, könyvkiadói munkát végzett, magyar tankönyveket írt és szerkesztett. 1956-tól az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosa, később a Kultúra Külkereskedelmi Vállalathoz került. 1963-tól haláláig a Móra Könyvkiadó szerkesztője volt.
Fekete Lajos (1900–1979) Újnémeten született, a Dél-Bácska című lap munkatársa volt, majd a harmincas évek végén Budapestre költözött, s az {1095.} Államtudományi Intézet kötelékében dolgozott. Újvidéken és Szabadkán jelentek meg első verseskönyvei, később Pécsett talált állandó kiadóra.
Fodor András (1929) a Somogy megyei Kaposmérőn született. Középiskolai tanulmányait Kaposváron végezte, 1947 és 1951 között Eötvös-kollégista volt. Ezután tanár, majd a Csillag című irodalmi folyóirat versrovatát vezette. Később a Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központjában az Új Könyvek c. referáló folyóirat munkatársa. 1956-ban megkapta a József Attila-díj II. fokozatát, 1973-ban és 1981-ben pedig az I. fokozatát. Jelenleg a Magyar Írók Szövetségének alelnöke, a Kortárs című folyóirat szerkesztőségi tagja.
Fodor József (1898–1973) Nagyilondán született, hadiérettségi után az olasz frontra került. 1919-ben vöröskatonaként harcolt. Nélkülözésben eltelt budapesti évek után Mikes Lajos, Az Est-lapok irodalmi rovatának vezetője figyelt fel költői tehetségére, s maga mellé vette titkárnak. 1929-ben Berlinbe utazott, innen három év múlva tért vissza. 1937-től az Athenaeum Könyvkiadó lektora lett. A második világháború idején az antifasiszta újságírás egyik kiemelkedő alakja volt. 1945 után az Új Időket szerkesztette 1949-ig. 1950-től 1956-ig a szektás irodalompolitika hallgatásra kényszerítette. 1957-ben az Irodalmi Tanács és az Élet és Irodalom szerkesztő bizottságának tagja volt. Irodalmi munkásságáért 1957-ben Kossuth-díjjal, 1958-ban a Munka Vörös Zászló Érdemrenddel tüntették ki. 1970-ben a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta. Részt vett az itthon újraindított Látóhatár szerkesztésében.
Földeák János (1910) Budapesten született. A felszabadulás előtt könyvkötőként dolgozott. Részt vett a szakszervezeti mozgalomban. 1945-ben vállalati igazgatónak nevezték ki. 1950–1951-ig az Ifjúsági Könyvkiadó igazgatója volt, ezután az Írószövetségben dolgozott. 1953 augusztusától 1954 januárjáig a Népszava Könyvkiadó főszerkesztője, majd 1954–1955-ben az Új Hang felelős szerkesztője lett, 1955-től az Irodalmi Alap helyettes vezetőjeként, majd 1960-tól igazgatójaként tevékenykedett 1970-ig. 1958-ban és 1970-ben József Attila-díjat kapott. Az Irodalmi Alap átszervezése után a Művészeti Alap irodalmi szakosztályának vezetője lett. Nyugdíjba vonulása óta is tevékenyen részt vesz az irodalmi életben.
Füst Milán (1888–1967) családneve Fürst. 1912-ben a budapesti egyetemen jogi doktorátust szerzett, majd a budapesti felsőkereskedelmi iskolában tanított közgazdaságtant. 1908-ban ismerkedik meg Osvát Ernővel: ez a találkozás sorsdöntő lett írói pályáján. 1918-ban a polgári demokratikus forradalom idején megszervezte a szellemi munkások tanácsát (Alkotó Művészek és Tudományos Kutatók Szövetsége), s a Vörösmarty Akadémia ügyésze lett. 1919 után iskolájában fegyelmit indítottak ellene, s bár igazolták, 1920-ban nyugdíjazását kérte. Kitanulta a szűcsmesterséget. A húszas években bejárta Európa nagyobb városait. 1948-ban a budapesti egyetemen az esztétika magántanárává habilitálták. 1951-ben kezdte meg bölcsészkari előadásait, katedrájáról 1960-ban vonult vissza. Kitüntetései: Baumgarten-díj (1932, 1935, 1946), Kossuth-díj (1948), a Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1958). Özvegye Füst Milán emlékére költőknek és prózaíróknak irodalmi díjat alapított, amelyet az Írószövetség ítél oda.
{1096.} Gábor Andor (1884–1953) Újnéppusztán született, a budapesti egyetem bölcsészkarán tanult, majd újságírással és műfordítással próbálkozott. A tízes években sikeres kabarészerző lett. A Tanácsköztársaság bukása után börtönbe, majd emigrációba került. Bécsben a Bécsi Magyar Újságnál dolgozott, majd 1925-ben Párizsba, Berlinbe, később Moszkvába költözött. 1929-ben tagja lett a Linkskurve szerkesztő bizottságának. 1933-tól Moszkvában bekapcsolódott az irodalmi életbe. 1938-tól szerkesztette a moszkvai magyar emigránsok folyóiratát, az Új Hangot. 1945-ben hazatért, s egyike volt a demokratikus és szocialista szellemű irodalom újjászervezőinek. 1950–1953-ig a Lúdas Matyi főszerkesztője volt. Életművéért 1953-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 1957-től a róla elnevezett díjjal jutalmazzák évente a legjobb magyar szatirikus írót, publicistát.
Galambosi László (1928) Berkesden született, gyógypedagógiai főiskolát végzett, Pécsett gyógypedagógus tanárként jelentette meg első kötetét Makay Idával és Bertók Lászlóval közösen. A pécsi Jelenkor című folyóirat szerzői körének egyik legtermékenyebb költője.
Garai Gábor (1929) Budapesten született. 1948-ban érettségizett, utána a Közgazdaságtudományi Egyetemre iratkozott be. Kétéves katonáskodás után az Államvasutak kötelékében, pénzügyi területen dolgozott. 1958–1960-ig az Európa Könyvkiadó lektora, 1960–1972-ig az Élet és Irodalom munkatársa. 1960-ban a bölcsészkaron tanári oklevelet szerzett. 1972-től az Írószövetség titkára, főtitkárhelyettese, 1976–1981-ig főtitkára volt. Háromszor kapott József Attila-díjat (1959, 1962, 1979), 1965-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 1973-ban SZOT-díjban részesült. Jelenleg a Látóhatár főszerkesztője.
Gellért Oszkár (1882–1967) Budapesten született, jogi tanulmányokat végzett. 1902-ben Osvát Ernő társszerkesztőként maga mellé vette a Magyar Géniuszhoz. Újságírói munkássága e lapnál kezdődött, majd a Pesti Hírlap cikkírója lett. 1904–1908 között több ezer cikket írt. Az első világháború éveiben a Pesti Hírlap szerkesztője, a hadijelentések kommentátora volt. Az őszirózsás forradalom idején A diadalmas forradalom könyve című munkát szerkesztette. 1919 januárjában sajtófőnökké nevezték ki. A Tanácsköztársaság fennállása alatt a Forradalmi Kormányzó Tanács sajtóirodáját vezette. 1919 után egy hónapi vizsgálati fogság után szabadult. 1920-tól 1940-ig a Nyugat társszerkesztője volt, sokáig vezette a Nyugat Könyvkiadót. A felszabadulás hozta meg másodvirágzását. Versesköteteken kívül emlékiratait is közreadta. Háromszor kapott Baumgarten-díjat (1932, 1933, 1934), 1949-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
Gereblyés László (1904–1969) Csákberényben született, iskoláit Székesfehérvárott végezte. Érettségije után Budapesten banktisztviselő lett. 1930-ban kiadta a Forrás című folyóiratot, majd az Építők Könyvtára elnevezésű sorozatot. 1932-ben beutazta Németországot. 1938-ban Párizsba költözött, ahol részt vett a kommunista emigráció tevékenységében. A háború alatt csatlakozott a francia ellenállási mozgalomhoz. 1943-ban a Magyar Függetlenségi Mozgalomban dolgozott, Párizsban a Magyar Szemle szerkesztője volt. 1945-ben tért haza, a Szabadság című napilap belső munkatársa lett. 1947–1948-ban a Nagyvilág című folyóiratot {1097.} szerkesztette. Egy ideig a Magyar–Francia Társaság főtitkára, majd az Írószövetség Külügyi Osztályának vezetője volt. 1957-ben újjászervezte a Nagyvilág című folyóiratot. 1956-ban a PEN Club főtitkárává választották. 1959-től a Párizsi Magyar Intézet vezetésével bízták meg. Irodalmi munkásságáért 1956-ban és 1967-ben József Attila-díjat kapott.
Gergely Ágnes (1933) Endrődön született, Békés megyében. A budapesti egyetem bölcsészkarán szerzett magyar–angol szakos tanári diplomát. Először általános iskolában, majd középiskolában tanított Újpesten (1953 és 1963 között). Ezután a Magyar Rádió belső munkatársa 1971-ig. 1971 és 1974 között az Élet és Irodalom szerkesztőségének tagja, 1974-től a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője. 1977-ben került a Nagyvilág szerkesztőségébe. 1973–1974-ben tanulmányúton tartózkodott az Egyesült Államokban. 1977-ben József Attila-díjat kapott.
Görgey Gábor (1929) Budapesten született, a budapesti egyetem német–angol szakára járt. Dolgozott a Nemzeti Színházban, a Népművelési Intézetben, volt a Magyar Nemzet publicistája. 1962-től a Pannonia Filmstúdió dramaturgjaként dolgozott. 1976-ban Graves-díjat, 1980-ban József Attila-díjat kapott.
Gyagyovszky Emil (1881–1961) Budapesten született, korán kapcsolatba került a munkásmozgalommal, 1912-től a Munkásbiztosító Pénztár tisztviselője volt. Első versei a Népszavában jelentek meg, melynek munkatársaként alapította és elnökként irányította a Munkások Irodalmi és Művészeti Országos Szövetségét. Az I. világháborúban katonáskodása után fogságba került. A Tanácsköztársaság után állásából elbocsátották. 1941-től munkaszolgálatos volt a felszabadulásig. 1945 után fordításokat közölt, pártszervező és munkásmozgalmi tevékenységéért több magas állami kitüntetésben részesült.
Györe Imre (1934) Keszthelyen született, ott érettségizett, majd Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarának újságírói tagozatán folytatta tanulmányait. Előbb a Magyar Nemzet, később, 1957–1960 között az Élet és Irodalom munkatársa volt, 1962 óta ismét a Magyar Nemzet szerkesztőségében dolgozik. Egyik szerkesztője volt az 1958-ban megjelent Tűz-tánc című antológiának. 1958-ban Gábor Andor-díjjal, 1980-ban József Attila-díjjal tüntették ki.
Gyurkovics Tibor (1931) Budapesten született, itt végezte tanulmányait is. Előbb gyógypedagógusi, majd pszichológusi diplomát szerzett. Volt tanársegéd, igazságügyi pszichológus szakértő, 1962-től az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben dolgozott mint klinikai pszichológus. 1968 óta írásaiból él. 1982-ben József Attila-díjat kapott.
Habán Mihály (1907–1984) Budapesten született, hosszú ideig a Felvidéken élt. Mérnöki diplomát szerzett. Első versei a harmincas évek elején jelentek meg folyóiratokban és napilapokban. Közölte a Válasz, az Erdélyi Helikon és szerepelt az 1935-ös Korunk antológiában. Újabb verseivel hosszú hallgatás után a hetvenes években jelentkezett.
Hajnal Anna (1907–1977) Gyepűfüzesen született, itt és Pinkafőn járt iskolába, Szombathelyen tett polgári iskolai vizsgát. 1926-ban Budapestre költözött, magántanításból, angol nyelvórákból élt. Első kötete 1935-ben jelent meg. 1937– {1098.} 1938-ban Trencsényi-Waldapfel Imrével egyik szerkesztője volt az Argonauták című irodalmi lapnak. Alapítója volt a Tóth Árpád Társaságnak. 1949-ben az Országos Könyvhivatal lektoraként dolgozott. Később írásaiból és műfordításaiból élt. 1947-ben Baumgarten-díjban részesült, 1966-ban József Attila-díjjal tüntették ki.
Hajnal Gábor (1912) Gyepűfüzesen született, 1945 előtt segédmunkásként dolgozott Weiss Manfréd vasöntödéjében, majd konzervgyárban. Később tisztviselő lett jogot végzett, 1950-ig igazságügyi területen működött. Ezután népművelési feladatokat látott el, 1957-től a Népművelés című lap olvasószerkesztője. 1961-től a Könyv című folyóirat szerkesztőségének tagja volt. Jelentős műfordítói, szerkesztői tevékenységet folytat. 1970-ben József Attila-díjat kapott.
Hárs György (1937) Budapesten született, tanulmányait a tatai mezőgazdasági technikumban végezte. Ezután az ELTE újságíró tagozatán szerzett oklevelet. Kezdetben a Szabad Föld munkatársa volt, majd a Népszabadság szerkesztőségében működött újságíróként. Jelenleg a Magyar Televízió Ifjúsági Osztályán dolgozik.
Harsányi Lajos (1883–1959) teológiai tanulmányait Győrben végezte. 1907-ben szentelték pappá, utána győri székesegyházi hitszónok és a Dunántúli Hírlap felelős szerkesztője. 1920-tól rábapatonai plébános, 1921-ben szentszéki tanácsos, 1928-ban a győri székeskáptalan tiszteletbeli kanonoka.
Hegedűs Zoltán (1912) Kolozsvárott született, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. 1951-től a Csillag munkatársa, 1953-tól a Színház- és Filmművészet, 1958-tól a Filmvilág szerkesztője volt. Foglalkozott filmforgatókönyvek írásával, filmkritikái rendszeresen a Népszabadságban jelentek meg. 1947-ben Baumgarten-díjjal tüntették ki.
Heltai Jenő (1871–1957) Budapesten született, jogi tanulmányait 1890-ben félbeszakította az újságírás kedvéért. A Magyar Hírlap, A Hét, a Pesti Hírlap, majd a Pesti Napló munkatársa volt. Sokáig élt Párizsban, Londonban, Bécsben, Berlinben; 1915–1916-ban haditudósító volt Konstantinápolyban. 1900-ban egy ideig a Vígszínház titkára, 1914–1918-ig dramaturg-igazgatója, 1918-tól az Athenaeum irodalmi igazgatója, 1929-től a Belvárosi, 1932–1934-ben a Magyar Színház egyik igazgatója volt. 1945 után a magyar PEN Club első elnöke. 1957-ben Kossuth-díjjal, műfordítói munkásságáért a francia Becsületrenddel tüntették ki.
Héra Zoltán (1929) Káldon született, a szverdlovszki Gorkij Egyetemen végezte tanulmányait, hazatérve a Szabad Nép, majd a Népszabadság munkatársa lett. Ott dolgozik évtizedek óta vezető kritikusként. 1960-ban József Attila-díjjal tüntették ki.
Hernádi (Herz) György (1899–1958) Székesfehérváron született. Itt végezte középiskoláit is. 1918-ban a város katonai parancsnoka volt, 1919-ben a Fejér megyei Népszavát és az Eszme című lapokat szerkesztette. A Tanácsköztársaság bukása után Berlinbe emigrált, 1922-tól pedig Bécs lett legfőbb tartózkodási helye. 1938-ban tért haza. 1944-ben a fasiszták elhurcolták. A felszabadulás után a pártsajtóban, újságíróként dolgozott, majd haláláig az Újítók Lapja főszerkesztője volt.
{1099.} Hidas Antal (1899–1980) Budapesten született, eredeti neve Szántó Gyula. Tanulmányait a Horánszky utcai gimnáziumban végezte, innen Ady forradalmi verseinek szavalása miatt távolították el. Ezután gyárakban dolgozott; a proletárforradalom idején a Munkásegyetem hallgatója volt. 1920-ban Szlovákiába emigrált, itt kapcsolódott be a kommunista munkásmozgalomba. Írásai általában álneveken jelentek meg. 1923-ban hazatért, két év múlva azonban ismét kénytelen volt elhagyni az országot. 1925-től 1959-ig a Szovjetunióban élt. 1926-ban a Magyar Forradalmi Írók és Művészek Szövetségének titkára, az Internacionalnaja Literatura egyik szerkesztője, a Forradalmi Írók Nemzetközi Szervezetének egyik vezetője volt. Nagy szerepet játszott a Sarló és Kalapács évkönyv, illetve folyóirat megteremtésében. Számos sajtóorgánumban jelentek meg írásai; a Sarló és Kalapácsban éppúgy, mint a bécsi Új Márciusban, a Kassai Munkásban, a New York-i Új Előrében. 1938-tól 1944-ig, a személyi kultusz törvénytelenségei következtében a Távol-Keletre száműzték. 1959-ben tért haza Magyarországra. 1962-ben írói munkásságáért Kossuth-díjjal jutalmazták. Özvegye díjat alapított fiatal költők részére.
Hollós Korvin Lajos (1905–1971) Budapesten született. Kora ifjúságától kezdve részt vett a munkásmozgalomban. Munkásként, majd tisztviselőként dolgozott. 1933-ban a Kórusművészet című féllegális lapot szerkesztette. 1935-ben díjat nyert a Nyugat novellapályázatán. Munkásmozgalmi tevékenysége miatt üldöztetésben volt része, többször letartóztatták és bebörtönözték. A háború alatt, 1940-től 1944-ig munkaszolgálatra hurcolták. A felszabadulás után írói munkásságából élt.
Horgas Béla (1937) a Somogy megyei Homokszentgyörgyön született. Tizennégy éves koráig vidéken élt, 1952-ben került Budapestre, technikumba. 1956-ban érettségizett s egyben elektrotechnikusi oklevelet szerzett. Fölvették a Műegyetemre, de tanulmányait itt két év után abbahagyta. 1959–1964 között szakmunkásként, illetve hivatalnokként dolgozott a villamosiparban. 1965-ben az ELTE-n magyar szakos tanári oklevelet szerzett, azóta a Gyermekünk című pedagógiai folyóirat szerkesztőségében dolgozik.
Horváth Béla (1908–1975) Budapesten született, Veszprémben járt középiskolába, érettségi után tanulmányutat tett Párizsban. 1927-től Budapesten lett újságíró, első írásait a Napkelet közölte. 1937-től az Esti Kurír munkatársa volt. 1944-ig egyik szerkesztője a Vigilia című folyóiratnak. Részt vett a Szép Szó szerkesztésében is. 1943-tól katonai szolgálatot teljesített, amerikai fogságából nem tért haza, 1945–1948-ig Rómában, 1948–1952-ig Génuában élt. 1952–1962-ig a Német Szövetségi Köztársaságban dolgozott, a müncheni Látóhatár egyik szerkesztője volt. 1962-ben tért haza Budapestre, és a budapesti Látóhatár szerkesztője, majd szerkesztőbizottsági tagja volt 1962–1971-ig.
Hunyadi István (1905) Budapesten született, a pesti tudományegyetem jogi karán szerzett államtudományi doktorátust. 1949-ig a fővárosi közigazgatásnál dolgozott tanácsjegyzőként. Ezután többféle munkakörben tevékenykedett. Első kötete 1934-ben jelent meg.
{1100.} Illyés Gyula (1902–1983) Felsőrácegrespusztán született, apja uradalmi kovács volt. Simontornyán, Dombóváron, Bonyhádon tanult, 1916-ban Budapestre költöztek, az Izabella utcai kereskedelmi iskolában tett érettségit, ezután az egyetem francia szakára iratkozott be. 1922-ben emigrált, a Vörös Segély nevű szervezetben végzett munkájáért ugyanis a rendőrség letartóztatta volna. 1922– 1926-ig Párizsban élt, járt a Sorbonne-ra, megismerkedett a francia avantgarde mozgalommal és íróival. Verseit, műfordításait főként emigráns folyóiratok közölték. 1926 végén hazatért, részt vett a Dokumentum című folyóirat szerkesztésében. 1928-ban jelent meg első kötete, ettől kezdve a Nyugat állandó munkatársa lett, rendszeresen publikált. 1933-ban a Pusztulás és A magyarság pusztulása című tanulmányai országos figyelmet keltettek. 1934-ben részt vett a szovjet írókongresszuson; ebben az évben kezdte el közölni a Válasz a Puszták népe című munkáját. 1931 és 1936 között négyszer kapott Baumgarten-díjat. 1937-ben a Márciusi Front tizenkét pontját Erdei Ferenc, Féja Géza, Kovács Imre és Veres Péter mellett ő is aláírta. 1939-ben négy Giono-regényt fordított magyarra. 1941 októberétől a Nyugat utódjának, a Magyar Csillagnak lett a szerkesztője. A lap utolsó száma 1944. április 1-én jelent meg. A németek elől vidéken kellett bujkálnia. 1945 után részt vett a kulturális, irodalmi élet szervezésében. 1946-ban újraindította a Választ. 1947-ben Nyugat-Európában tett hosszabb utazást. 1952-ben két drámáját mutatták be. 1948-ban, 1950-ben és 1953-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. Műfordítással, antológiák kiadásával töltött évek után 1956-ban Új versek címen adott ki újra versgyűjteményt. 1965-ben a knokkei költői biennálé nagydíját nyerte el, drámáit Párizsban, Somogyjádon, Kaposváron, Budapesten és Pécsett mutatták be. Művei több idegen nyelven is megjelentek, Párizsban 1956-ban és 1963-ban, Firenzében 1967-ben, Washingtonban 1968-ban, Moszkvában 1969-ben jelent meg válogatott verseinek fordítása. 1969-től indult életműsorozatának kiadása. 1970-ben ismét Kossuth-díjban részesült, ugyanebben az évben Herder-díjjal is kitüntették, 1978-ban pedig a Francia Költők Társaságának nagydíját ítélték neki.
István Marián (1914–1977) Budapesten született. Ápolónő, tisztviselő, munkásnő volt a felszabadulás előtt, ezután könyvkiadóknál dolgozott haláláig.
Jankovich Ferenc (1907–1971) Székesfehérvárott született, tanulmányait az Eötvös Kollégiumban és ösztöndíjasként a párizsi École Normale Superieur-ön végezte. Első verseskötete 1932-ben Párizsban jelent meg. Hazatérve a Zeneművészeti Főiskolán tanult, 1936–1942-ig a Magyar Dal című lapot szerkesztette. Munkatársa volt a Nyugat, a Válasz, a Kelet Népe, a Magyar Csillag, a Híd és más folyóiratoknak. 1955-ben József Attila-díjat kapott, 1956-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.
Jánosy István (1919) Besztercebányán született, 1945-ben a budapesti egyetem bölcsészkarán szerzett tanári oklevelet. 1945–1953-ig tanárként dolgozott, jelenleg írásaiból él. 1944 óta publikál verseket, tanulmányokat és műfordításokat. 1973-ban József Attila-díjjal tüntették ki.
Jékely Zoltán (1913–1982) Nagyenyeden született, iskolai tanulmányait szülővárosában és Kolozsvárott végezte. Áprily Lajos fia. Családja Magyarország-{1101.}ra történő áttelepülése után Budapesten Eötvös-kollégista, magyar–francia–művészettörténész szakos. 1935-től a Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtárában dolgozik, 1941-től pedig a kolozsvári egyetemi könyvtárban. 1944 és 1946 között részt vesz a kolozsvári Világosság szerkesztésében. 1946 és 1954 között ismét a Széchényi Könyvtár munkatársa, utána szabadfoglalkozású író. 1977-től tagja volt a Confessio című református irodalmi-kulturális folyóirat szerkesztőségének. Hosszabb külföldi tanulmányúton járt Olaszországban (1937, 1940, 1948). 1939-ben Baumgarten-díjat kapott, 1970-ben és 1973-ban József Attila-díjjal jutalmazták.
Jobbágy Károly (1921) Balassagyarmaton született. Iskoláit Budapesten végezte. 18 éves kora óta jelennek meg versei, a Népszava, a Híd, a Kelet Népe közölte. Diákkorától részt vett a munkásmozgalomban. Katonai szolgálat, hadifogság után 1948-tól az ELTE esti tagozatán szerzett tanári oklevelet. 1953-tól Budapesten középiskolai tanárként dolgozott. 1954-ben és 1963-ban József Attila-díjat kapott.
Juhász Ferenc (1928) Bián született. 1947-ben népi kollégistaként Budapestre került, a tudományegyetem bölcsészkarára járt. Első verseskönyve 1949-ben jelent meg; 1950-ben József Attila-díjat kapott, 1951-ben Apám című kötetéért Kossuth-díjat kapott. 1950-től évtizedekig a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora volt, 1970-től az Új Írás főszerkesztője. Verseskötetein kívül több esszégyűjteménye is megjelent. 1973-ban másodszor is Kossuth-díjjal tüntették ki.
Justus Pál (1905–1972) Olaszországban végezte tanulmányait, de tanári állást nem sikerült kapnia, ezért tisztviselőként dolgozott, s a Szociáldemokrata Párt egyik vezetője lett. 1945-ben a párt központi titkáraként kulturális ügyekkel foglalkozott. 1948–1949-ben az MDP központi vezetőségének tagja lett, s az MTI alelnökeként dolgozott. 1949-ben koholt vádak alapján börtönbe csukták, s magánzárkában töltött két év múltán szabadult. 1956-tól haláláig a Corvina Kiadó felelős szerkesztője volt, jelentős kiadói és műfordítói munkát végzett.
Kalász László (1933) Perkupán született, iskoláit szülőfalujában, illetve Mezőkövesden és Miskolcon végezte. Érettségi után a debreceni egyetemen lett magyar szakos hallgató. Tanulmányait két és fél év után abbahagyta, 1958-ban szülőfalujának szomszédságában, Szalonnán telepedett meg, ma is ott tanít. Tanítói oklevelét Patakon szerezte meg. 1975-ben József Attila-díjjal tüntették ki.
Kalász Márton (1934) Sombereken született, középiskoláit Pécsett végezte. Volt népművelési előadó, kultúrház-igazgató. Hosszabb időt töltött Berlinben a Magyar Intézet munkatársaként. Hazatérve előbb a rádiónál, majd az Európa Könyvkiadónál töltött be riporteri, illetve lektori állást, dolgozott az Új Írás szerkesztőségében. Jelenleg a Vigilia című folyóirat főmunkatársa. 1971-ben József Attila-díjat kapott.
Káldi János (1922) a Vas megyei Kámban született. A gimnáziumot Szombathelyen végezte, majd a budapesti egyetem magyar és könyvtár szakán tanult és szerzett diplomát. Első verseit a Kelet Népe közölte. 1945-től Szombathelyen {1102.} dolgozott különböző közművelődési munkakörökben. 1960-tól nyugdíjazásáig a szombathelyi Tanítóképző Intézet főiskolai karán volt oktató.
Kálnoky László (1912–1985) Egerben született, Budapesten, Egerben, illetve Pécsett jogi tanulmányokat folytatott és államtudományi doktorátust szerzett. Köztisztviselőként, könyvtárosként, kiadóvállalati lektorként dolgozott. 1957 óta csak írásaiból élt. 1943-ban és 1947-ben Baumgarten-díjat, 1963-ban és 1972-ben József Attila-díjat, 1970-ben Graves-díjat kapott.
Karinthy Gábor (1914–1974) Karinthy Frigyes és Judik Etel színésznő fia. Költői tehetsége korán megmutatkozott, első kötete 18 éves korában jelent meg, többekkel együtt szerkesztette a Hangszóró című lapot. Verseit a Nyugat és a Szép Szó közölte. 1939-ben katonának vitték, az 1944-es üldözések is megviselték gyenge idegzetét. 1945-ben rövid ideig dolgozott, majd nyugdíjasként Benedek István intapusztai intézetének lakója volt. Keveset írt, 1945 után mindössze egyetlen kötete jelent meg.
Károlyi Amy (1909) Budapesten született, itt végezte tanulmányait, középiskolai tanári diplomát szerzett. Első versei a Nyugatban, a Magyar Csillagban jelentek meg. Operaszövegkönyvet, versesköteteket, műfordításokat publikál, több gyermekkönyvet is írt.
Kassák Lajos (1887–1967) érsekújvári munkáscsaládban született. Körülményei korán munkára késztetik: először szülővárosában, majd Győrben és Budapesten dolgozik. Vasmunkásként kerül kapcsolatba a szakszervezeti mozgalommal és a szociáldemokrata párttal. Részt vesz az 1905-ös sztrájkok megszervezésében. Első verse 1908-ban Újpesten jelent meg, s 1909-ben már rendszeresen publikál a Független Magyarország című lapban. Ugyanebben az évben vándorútra kel: gyalog járja be Nyugat-Európa országait, megismerkedik az avantgarde művészettel és irodalommal. Erről az útról is küldi verseit, de igazi feltűnést csak a Renaissance című folyóiratban 1912-ben közzé tett versei keltenek. 1915-ben megindítja a Tett című aktivista folyóiratát, mely rövidesen a háborúellenes és új kifejezőeszközöket kereső fiatalok táborhelye lesz. 1916-ban a Tettet betiltják, de rövidesen újra indítja Ma címmel. A Tanácsköztársaságban vállalt szerepe miatt bebörtönzik, majd Bécsbe emigrál, s a Ma 1920 és 1924 között ott jelenik meg. 1926-ban az amnesztia után hazatér, s rövid ideig a Dokumentum szerkesztője volt. Szakítva az avantgardizmus szélsőséges változataival, létrehozza a Munka című folyóiratot. A közeledő háború, az erősödő fasizmus idején a harmincas években visszavonul a közélettől. A felszabadulás után újra bekapcsolódott a művészeti és irodalmi életbe, s a Magyar Művészeti Tanács alelnöke lett. Szerkesztette az Új Idők, a Kortárs és az Alkotás című folyóiratokat. Élete végéig változatlan kedvvel dolgozott, sorra jelentek meg összegyűjtött és válogatott versei. Munkásságát 1965-ben Kossuth-díjjal jutalmazták.
Keleti Artúr (1889–1969) a budapesti Keleti Akadémiát végezte el. Nyomdai korrektorként elsajátította a könyvkészítés technikáját. A tízes években bankhivatalnokként dolgozott. Barátjával, Gulácsy Lajos festővel beutazta Itáliát. A felszabadulás után visszavonultan élt.
{1103.} Képes Géza (1909) Mátészalkán született. A sárospataki református gimnáziumban, majd az Eötvös Kollégiumban végezte tanulmányait. Sárospatakon tanított, később a Honvédelmi Minisztériumba került fordítónak. Első verseskötete 1933-ban jelent meg. A háború utolsó éveiben részt vett a katonai ellenállásban. 1945 után a rádió irodalmi osztályát vezette. 1954-ben megszervezte a Magvető Könyvkiadót. Egy ideig az Írószövetség titkára volt, dolgozott az Irodalomtudományi Intézetben is. Sokat utazott: a Szovjetunióban, Mongóliában, Görögországban, Finnországban töltött hosszabb időt. Kétszer részesült Baumgarten-díjban (1943, 1949), négyszeres József Attila-díjas (1950, 1952, 1956, 1974).
Kerényi Grácia (1925–1985) Budapesten született. Kerényi Károly klasszikafilológus leánya. 1943-tól volt magyar–latin–görög szakos hallgatója a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemnek. 1944 áprilisában letartóztatta a Gestapo németellenes szervezkedésben való részvétel miatt. 1949-ben fejezte be egyetemi tanulmányait. Könyvtárosként, pedagógusként dolgozott. Lengyelországon kívül járt tanulmányúton Ausztriában és Görögországban is. Doktori disszertációját a varsói egyetemen védte meg. Szabadfoglalkozású íróként dolgozott.
Keresztury Dezső (1904) Zalaegerszegen született, az Eötvös Kollégium tagjaként 1927-ben magyar–német szakos tanári, 1928-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett a budapesti egyetemen. 1929-től 1936-ig a berlini egyetem magyar lektora, 1936-tól 1945-ig az Eötvös Kollégiumban a magyar irodalom tanára, 1945-től 1948-ig a kollégium igazgatója, 1937-től 1944-ig a Pester Lloyd kulturális rovatának szerkesztője volt. 1945-ben a budapesti egyetem magántanára s az Írószövetség alapító tagja. 1945–1947-ig – mint parasztpárti politikus – vallás- és közoktatásügyi miniszter volt. 1948-ban az MTA levelező tagjává választották. Előbb az Akadémiai Könyvtárban, majd az Országos Széchényi Könyvtár színházi és zenei osztályán dolgozott. 1968-ban József Attila-díjat kapott, 1978-ban Állami-díjjal és Ady-jutalomdíjjal tüntették ki.
Kertész László (1935–1971) Nyíregyházán született. Egyetemi tanulmányait 1954-ben kezdte el a debreceni egyetem magyar–történelem szakán. Ekkor jelentek meg első ízben versei is az Alföldben. 1958-ban a hajdúböszörményi gimnázium tanára lett. Tragikus baleset vetett véget életének.
Keszthelyi Zoltán (1900–1974) szövőipari tanulóként a gimnáziumot magánúton végezte el. Előbb hivatalnok, majd újságiró lett, 1933-tól a Népszava szerkesztőségében dolgozott, első versei is itt jelentek meg. 1945 után tanári diplomát szerzett, könyvtárosként, népművelőként, valamint a Kortárs főmunkatársaként tevékenykedett 1949-ig, attól kezdve haláláig az írásnak és műfordításnak szentelte idejét. 1951-ben, 1954-ben és 1958-ban József Attila-díjjal tüntették ki.
Kis Ferenc (1908–1964) a Szatmár megyei Nagygécén született. Mátészalkán, majd Budapesten nyomdászmesterséget tanult. Munkásmozgalmi tevékenysége miatt többször letartóztatták, munkaszolgálatra vitték. A háború végén partizán volt a Vörös Hadseregben. A háború után pártmunkásként, majd könyvtárosként dolgozott. 1961-ben József Attila-díjat kapott.
{1104.} Kiss Dénes (1936) Pacsán született, Nagykanizsán érettségizett 1954-ben. 1957 óta a fővárosban él, nagyüzemekben fizikai munkásként dolgozott, majd írásaiból élt. 1953-tól jelennek meg rendszeresen írásai. Jelenleg a Népszava kulturális rovatának munkatársa. József Attila-díjas (1975), 1983-ban SZOT-díjban részesült.
Kiss Károly (1930) Makón született, gyermekéveit Mezőhegyesen töltötte, iskoláit Budapesten végezte. Volt gyári munkás és katona, egy ideig az ELTE Bölcsészettudományi Karának hallgatója, majd a Népművelési Intézet munkatársa, tisztviselő, szerkesztő, az egri Gárdonyi Géza Színház dramaturgja, szociológus; végül a Magyar Nemzet szerkesztőségének belső munkatársa lett.
Kiss Tamás (1912) Kisújszálláson született, Debrecenben a teológiai, majd a filozófiai fakultáson végezte tanulmányait. A debreceni Kossuth Lajos Tudomány Egyetem gyakorlóiskolájában tanított. A felszabadulás után az Alföld szerkesztésének munkájában is részt vett. Költői tevékenysége mellett irodalomtörténeti tanulmányai is jelentősek. 1979-ben Füst Milán-jutalmat, 1982-ben József Attila-díjat kapott.
Komlós Aladár (1892–1980) Alsósztregován született. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Tanárként dolgozott, de amikor 1937-ben a csehszlovákiai Magyar Napnak adott nyilatkozata miatt a jobboldali lapok élesen támadták, felfüggesztették állásából. A felszabadulás után néhány évig középiskolában, majd egyetemen tanított. Nyugdíjazásáig az MTA Irodalomtörténeti Intézetében dolgozott. 1973-ban Állami-díjjal tüntették ki.
Kondor Béla (1931–1972) Pestszentlőrincen született, a Ganz hajógyárban dolgozott, innen került a Képzőművészeti Főiskola grafikai szakára, ahol 1956-ban végzett. Ezután több országban járt tanulmányúton. Első kiállítását 1960-ban rendezte Budapesten, majd számos hazai és külföldi kiállításon szerepelt grafikáival, rézkarcaival és festményeivel. A modern magyar képzőművészet egyik legjelentősebb alkotója volt. Kétszeres Munkácsy-díjas (1965, 1971).
Kónya Lajos (1914–1972) Felsőgallán született. Néhány évig családjával Franciaországban élt, visszatérve Sopronban szerzett tanítói oklevelet. Alkalmi munkákból élt, ezután pedig 10 évig egy bányatelepen, később, 1946-tól Oroszlányban tanított. A harmincas években jelentek meg első versei. 1950-ben az Írószövetség lektorátusának vezetője lett, 1951–1954-ig az Írószövetség főtitkári tisztségét töltötte be. 1950-ben és 1953-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 1956-ban a Csillag főszerkesztője volt, 1956 után gimnáziumban tanított, halála előtt egy évig a Petőfi Irodalmi Múzeumban dolgozott.
Kopré József (1919) Nagydorogon született, magyar szakos tanári oklevelet szerzett. A Szabad Szónál dolgozott, majd a Népszabadságnak is munkatársa volt. Költészete a negyvenes években bontakozott ki, később azonban hosszú időre elhallgatott, csak az utóbbi esztendőkben jelennek meg rendszeresen írásai. Gimnáziumi könyvtárosként vonult nyugdíjba.
Kormos István (1923–1977) Mosonszentmiklóson született. A budapesti egyetem bölcsészkarán folytatott tanulmányokat. Először filmgyárban volt {1105.} dramaturg, majd az Ifjúsági Kiadó, illetőleg a Móra Ferenc Kiadó szerkesztője, később főszerkesztője. Az ötvenes évek elejétől két évtizeden át alig közölt verseket, elsősorban fordítóként és gyermekversek költőjeként volt jelen az irodalmi életben. 1964–1965-ben hosszabb időt töltött Franciaországban. Műfordítóként elsősorban angol, francia és orosz verseket ültetett át magyarra. 1955-ben megkapta a József Attila-díj III., 1972-ben pedig a II. fokozatát.
Kuczka Péter (1923) Székesfehérvárott született. Már a felszabadulás előtt kezdett verseket írni, 1945 után a kommunista párt szolgálatába állította költészetét, dolgozott hivatalokban, szerkesztőségekben, az Írószövetségben és a Képcsarnok Vállalatnál. Termékeny költői munkásságát 1954-ben Kossuth-díjjal jutalmazták. Néhány évi hallgatás után 1963-ban jelentek meg ismét versei a folyóiratokban. Érdeklődése a tudományos-fantasztikus irodalom felé fordult, jelenleg a Galaktika című hazai tudományos-fantasztikus időszaki kiadvány egyik szerkesztője.
Kunszery Gyula (1906–1973) Budapesten született, a bölcsészkaron szerzett magyar–német szakos tanári oklevelet. Pályáján a tanári hivatást olykor az újságírással cserélte fel. A Mai Nap és a Magyar Nemzet munkatársa volt. 1947-ben a Katolikus Demokrata Néppárt országgyűlési képviselője lett; mandátumáról hamarosan lemondott. Pesterzsébeten tanított. 1955-től az Új Ember belső munkatársa volt.
Ladányi Mihály (1934) Dévaványán született. A kisújszállási, nagykőrösi és székesfehérvári középiskolai tanulmányokat az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán folytatta. Néhány évig újságíró volt, a Magyar Nemzet munkatársa. Szabad foglalkozású íróként jelenleg vidéken él. 1963-ban és 1978-ban József Attila-díjjal, 1980-ban Gábor Andor-díjjal, 1982-ben SZOT-díjjal tüntették ki.
Lakatos István (1927) Bicskén született, középiskoláit Tatán és Zalaegerszegen végezte, az egyetemet Budapesten. 1947 óta publikál, 1949-ben Baumgarten-díjban részesült. 1983-ban József Attila-díjjal tüntették ki.
Lányi Sarolta (1891–1975) Székesfehérvárott született. 1919-ig tanítónő volt Budapesten, 1922-ben politikai fogolycsere útján a Szovjetunióba került. 1946-ig Moszkvában különböző szerkesztőségekben dolgozott, majd újságírói és lektori műfordítói munkát végzett Budapesten. 1950-ben és 1972-ben József Attila-díjat kapott.
László Gyula (1915) Budapesten született, 1945 előtt gyári munkásként dolgozott. Első versei 1933-ban jelentek meg. 1935–1944-ig a Népszava külső munkatársa. 1933-tól az MKP illegális ifjúsági szervezetében dolgozott. 1936– 1937-ben a Gondolat szerkesztésében vett részt. 1936-ban díjat nyert a Világirodalmi Szemle pályázatán. A negyvenes évek elején a Hídban közölt írásokat, egyik alapítója a munkásírók csoportjának. 1945-től a Szabadság c. lap munkatársa. 1946–1950-ig, majd később, 1959–1963-ig a Pajtást szerkesztette. 1951–1953-ig az írószövetség titkárságán dolgozott, 1957-től a Népszabadság gyermekrovatának a szerkesztője, 1964-től a Látóhatár szerkesztője lett. 1970–1976-ig a Művészeti Alap igazgatóhelyettese volt.
{1106.} Lator László (1927) Tiszasásváron született. Eötvös-kollégista, 1950-ben szerzett a budapesti egyetemen magyar–német szakos tanári diplomát. Először a körmendi gimnáziumban tanított, majd 1955-től az Európa Könyvkiadóban dolgozik, eleinte lektorként, később főszerkesztőként. 1972-ben József Attila-díjat, 1984-ben Radnóti-díjat kapott.
Lovász Pál (1896–1975) Bánföldváron született, Szegeden szerzett jogi doktorátust. 1922-től a Népjóléti Minisztérium tisztviselője volt. 1928-ban költözött Budapestre. 1931-től titkára, 1941-től 1944-ig főtitkára volt a Janus Pannonius Társaságnak, 1941 és 1942 között társszerkesztője a Sorsunk című folyóiratnak. Megírta a Janus Pannonius Társaság tíz esztendejének (1931–1941) történetét. A felszabadulás után visszavonultan élt Pécsett.
Lukács Imre (1908–1981) Devecseren született, 1945-ig szabósegéd volt. 1929-ben kezdett írni, ekkor lett az illegális KMP tagja is. Munkatársa és szerkesztője volt több legális és illegális kommunista lapnak; 1930–1938 között szervezkedésért, sajtó- és irodalmi tevékenységéért többször is bebörtönözték. 1933-as verseskötetét elkobozták, hat havi börtönre ítélték érte. A felszabadulás után újságírói és szerkesztői munkát végzett. 1961-ben vonult nyugdíjba.
Madarász Emil (1884–1962) Nagyszentmiklóson született, tanítóképzőt végzett, majd Budapesten magániskolában tanított. Első versei a Népszavában jelentek meg a század elején. A Tanácsköztársaság alatt a frontokon volt politikai megbízott, majd Bécsbe emigrált. 1923–1946-ig a Szovjetunióban a Sarló és Kalapács, valamint az Új Hang munkatársa volt. A második világháború idején Taskentben, Alma Atában élt, üzbég nyelven is jelentek meg verseskötetei. 1945 után az Új Szó, majd a Népszava munkatársa lett. Az ötvenes években Irodalmi Alap vezetőségének elnöke volt.
Major Ottó (1924) Budapesten született. A Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán szerzett oklevelet. Első versei 18 éves korában jelentek meg. A felszabadulás után fellépő írónemzedék folyóiratának, az Újholdnak egyik munkatársa volt. 1955 és 1960 között hétkötetes regényciklust publikált. Jelenleg az Új Tükör című hetilap munkatársa. József Attila-díjas (1952, 1956).
Mándy Stefánia (1918) Budapesten született. A budapesti egyetemen végzett művészettörténet és pedagógia szakon, 1941-ben doktorált. 1944-ben Auschwitzba deportálták, hazatérte után 1949-ig az egyetem pedagógiai tanszékén tanított. Verseit először a Szép Szó közölte. Az ötvenes évektől elsősorban műfordítással foglalkozott, kiadói szerkesztői munkák mellett több gyermekkönyvet publikált.
Marconnay Tibor (1896–1970) Sajtoskálon született, államtudományi doktorátust szerzett. 1920–1940-ig különböző lapok munkatársa volt. 1945 után egy darabig hallgatni kényszerült a felszabadulás előtti tévedései miatt; a hatvanas évektől műfordításai és versei jelentek meg.
Maróti Lajos (1930–1982) Budapesten született, előbb Pannonhalmán tanult, majd matematika–fizika szakos diplomát szerzett, utána tudományos kutatóként dolgozott a Járműfejlesztési Intézetben. Ezután a Gondolat Kiadó irodalmi vezetője volt évekig, később írásaiból élt. 1975-ben József Attila-díjban részesült.
{1107.} Marsall László (1933) Szegeden született, Budapesten végezte gimnáziumi tanulmányait, majd az ELTE matematika–fizika szakára járt. Rendszeres munkatársa a Rádió irodalmi műsorainak, költői munkássága mellett rádiójátékai és rádióra alkalmazott átdolgozásai is népszerűvé tették. 1984-ben József Attila-díjjal tüntették ki.
Mátyás Ferenc (1911) Kispesten született, gyermekkorát alföldi falvakban és pusztákon töltötte. 1938-tól az Esti Kurír, 1945 után a Szabadság munkatársa, majd a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium előadója lett. 1949-től az Országos Széchényi Könyvtárban osztályvezető, 1959 óta nyugdíjaztatásáig a Magvető Kiadó lektora és szerkesztője volt. Éveken át szerkesztette a Szép Versek című antológiát. 1960-ban József Attila-díjjal tüntették ki.
Mécs László (1895–1978) a budapesti egyetem bölcsészettudományi karán végzett; 1918-ban premontrei kanonok lett. Kassán volt tanár, 1920-tól Nagykaposon, 1929-től Királyhelmecen plébános. 1939–1944 között a Vigilia főszerkesztője volt. 1945 után az irodalmi életből visszavonulva Pannonhalmán élt; 1953-ban koholt vádak alapján letartóztatták. 1956 szeptemberében rehabilitálták. Ezután Budapesten volt káplán. 1961-től haláláig Pannonhalmán tartózkodott.
Mészöly Dezső (1918) különböző tanulmányokat folytatott, 1942-ben Kolozsvárott bölcsészdoktori címet szerzett. 1951–1954-ig a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított, előtte a Nemzeti Színház és Madách Színház dramaturgja volt. Műfordításaiért 1953-ban József Attila-díjat kapott.
Mezei András (1930) Budapesten született. 1949–1950-ben Izraelben élt. Hazatérve munkás lett, technikumban érettségizett és tervezőtechnikusként helyezkedett el. Később újságíró, minisztériumi tisztviselő. Ezután az Élet és Irodalom szerkesztőségének munkatársa. 1964-ben a József Attila-díj III. fokozatával jutalmazták, 1972-ben SZOT-díjat kapott.
Nadányi Zoltán (1892–1955) a Bihar megyei Feketegyőrösön született. Nagyváradon végezte el a jogakadémiát. Első verseskötete 1914-ben jelent meg. 1917–1920-ig Nagyváradon volt újságíró. 1920-tól a Pesti Napló munkatársa lett. 1926–1944-ig levéltáros volt Berettyóújfalun és Nagyváradon, külső munkatársként a Budapesti Hírlapnak dolgozott. 1944-től haláláig Budapesten élt, műfordítással foglalkozott.
Nádass József (1897–1975) Budapesten született. Tanulmányait a budapesti Kereskedelmi Akadémián végezte. A világháborúban súlyosan megsérült. 1919-ben a Vörös Őrségben szolgált, ezért a Tanácsköztársaság bukása után emigrációba kényszerült. 1920-ban Bécsbe költözött, itt a Ma című folyóirat munkatársa volt. 1926-ban hazatért, 1928-tól Kassák lapjának, a Munkának vezető munkatársa volt, 1928–1930-ig a kolozsvári Korunk magyarországi szerkesztőjeként működött, majd a Szép Szó munkatársa lett. 1938-ban Norvégiába emigrált; 1940-ben hazatért. 1944-ben a fasiszták koncentrációs táborba hurcolták. A felszabadulás után újságíróként dolgozott, később a Külügyminisztériumban volt tisztviselő. 1957-ben az újjáinduló Élet és Irodalom szerkesztői között volt. 1959-ben József Attila-díjjal jutalmazták. 1972-ben SZOT-díjat kapott.
{1108.} Nagy László (1925–1978) Felsőiszkázon született. Tíz éves korában bal lába megbénult. Középiskolai tanulmányait a pápai református kollégiumban végezte. Festőnek készült, 1946-ban Budapesten népi kollégista lett, az Iparművészeti Iskolában Borsos Miklós, a Képzőművészeti Főiskolán Kmetty János növendéke volt, később a bölcsészettudományi kar magyar–filozófia szakára iratkozott be. 1947-ben a Valóság közölte első verseit, F. Nagy László néven. Tanulmányait 1949-től Szófiában folytatta, 1952-ig élt Bulgáriában. 1953–1957-ig a Kisdobos című gyermeklap szerkesztője, majd főszerkesztője volt, 1959-től az Élet és Irodalom képszerkesztője, később főmunkatársa lett, ezt az állást töltötte be haláláig. Háromszor részesült József Attila-díjban (1950, 1953, 1955), 1966-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. Bolgár műfordításaiért több jelentős bolgár kitüntetést kapott, 1968-ban a sztrugai költőtalálkozó nagydíját nyerte el.
Nemes Nagy Ágnes (1922) Budapesten született. A budapesti egyetem bölcsészkarán szerzett tanári diplomát. Dolgozott előadóként a Közoktatási Kiadó Vállalatnál, majd újságíróként a Köznevelés szerkesztőségében. 1953 és 1957 között gimnáziumi tanár volt. Azóta szabadfoglalkozású író. 1969-ben megkapta a József Attila-díj I. fokozatát, 1984-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
Niklai Ádám (1924–1985) Budapesten született, itt szerzett 1947-ben jogi doktorátust. 1958-ig különböző helyeken volt munkás és tisztviselő. Ekkor másfél évet tüdőszanatóriumban töltött, majd a miskolci Megyei Könyvtár munkatársa volt 1960 őszéig. 1965 óta Debrecenben élt, a Megyei Művelődési Központban volt művészeti előadó.
Nyerges András (1940) Budapesten született. 1963-ban szerzett diplomát az ELTE bölcsészkarán. Dolgozott a Művelődésügyi Minisztérium sajtóosztályán, majd 1964–1965-ben a Színháztudományi Intézetben. 1965 óta írásaiból él. A hetvenes évektől az Irodalmi Színpad, valamint a Rádiószínház dramaturgjaként működik.
Orbán Ottó (1936) Budapesten született; itt végzett középiskolát, két évig folytatott tanulmányokat az egyetem bölcsészkarán. 1958 után szabadfoglalkozású író. 1968-ban hosszabb időt töltött Indiában, 1976–1977-ben tanulmányúton az Egyesült Államokban tartózkodott. 1973-ban és 1985-ben József Attila-díjat, 1974-ben Graves-díjat kapott. A Kortárs rovatvezetője.
Örvös Lajos (1923) Ungváron született, fiatalon lett Móricz Zsigmond mellett a Kelet Népe munkatársa. A felszabadulás után a Szabad Szónál dolgozott. Tevékenyen részt vett a földreform végrehajtásában. 1947 és 1948 között párizsi ösztöndíjat kapott. Az ötvenes évek derekán az Irodalmi Újságnál dolgozott, 1959-től nyugdíjazásáig a Tankönyvkiadó lektora volt.
Pákolitz István (1919) Pakson született, a gimnáziumot Kalocsán végezte, majd tanítóképzőbe járt; tanított Maglódon, Cseresznyéspusztán és Pakson. 1952-ben Pécsett a Tanítóképző Főiskolán kapott diplomát, 1955-től a pécsi városi tanács művelődési osztályán dolgozott, volt a Jelenkor című folyóirat munkatársa, egy ideig a pécsi írócsoport titkára. 1963-ban József Attila-díjat, 1974-ben SZOT-díjat kapott.
{1109.} Pákozdy Ferenc (1903) Münchenben született, ott munkát vállaló magyar munkásszülők gyermekeként. 1919-ben iskolája direktóriumának vezetőségi tagjává választották. Tanulmányait Eötvös-kollégistaként folytatta, majd fizikai munkásként dolgozott. 1926-tól vett részt a munkásmozgalomban, 1927-től illegális párttag volt. Írásai különböző illegális kiadványokban jelentek meg, a 100% című folyóirat munkatársa volt. Mozgalmi tevékenysége miatt többször letartóztatták. A felszabadulás után 1945-től Rákoskeresztúron a községi jegyző hivatalát viselte; 1950-től a Szikra, a Szépirodalmi, később az Európa Könyvkiadó lektora volt.
Pákozdy Ferenc (1904–1970) Hódmezővásárhelyen született, jogtudományi doktorátust szerzett. 1928 és 1944 között újságíróként dolgozott, 1945-től szülővárosában élt, 1952-től a Debreceni Egyetemi Könyvtár munkatársa volt.
Pál József (1923) Zalaegerszegen született, 1944-ben kereskedelmi főiskolát végzett. Egy ideig munkásként dolgozott, 1952-től a zalaegerszegi Megyei Könyvtárban könyvtáros volt. 1957 óta Pécsett él, a Tanárképző Főiskola könyvtárát vezette, majd a Baranya Megyei Könyvtár módszertani csoportvezetője lett. 1958–1960-ig a Jelenkor rovatvezetője volt.
Palasovszky Ödön (1899–1980) Budapesten született, középiskoláit itt és Egerben végezte. 1916–1920 között a budapesti bölcsészkaron s egyben az Országos Színészegyesület színiiskoláján folytatta tanulmányait. Színészként és rendezőként a művészet reformjára törekedett, kórusokat szervezett, munkáselőadásokat rendezett, tevékenyen részt vett a baloldali kultúrmozgalomban. 1927-től a Madzsar Intézetben tanított. 1930–1931-ben a Színház és Film című folyóiratot szerkesztette. 1945-ben a Madách Színház igazgatója lett, majd a Dolgozók Színházát vezette Róna Magdával együtt. 1977-ben Graves-díjjal tüntették ki.
Papp Lajos (1936) Hódmezővásárhelyen született. A Szegedi József Attila Tudományegyetem bölcsészkarán szerzett diplomát. Tanulmányai befejezése után a Délmagyarország című lap munkatársaként dolgozott. Újságírói pályájának következő állomása a szegedi egyetemi lap; ez időben a szegedi írócsoport titkáraként is működött. Szegedről való távozása után az Északmagyarország szerkesztőségében lett olvasószerkesztő. Jelenleg a Napjaink főszerkesztője. 1965-ben SZOT-díjat kapott.
Parancs János (1937) Pusztavacson született, műegyetemi tanulmányait félbeszakítva 1956-ban Franciaországban telepedett le. Költőtársaival együtt részt vett a Magyar Műhely című folyóirat szerkesztésében. 1964-ben tért vissza Magyarországra. A Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattári osztályán dolgozott, részt vett a múzeum Szabó Lőrinc-kiállításának rendezésében. 1964-ben a Magvető Könyvkiadóhoz került, s irodalmi szerkesztőként jelentős érdemeket szerzett a fiatal költők versesköteteinek gondozásával. 1979-ben Graves-díjjal tüntették ki.
Peterdi Andor (1881–1958) Sopornyán született. Budapesten elvégezte a Vígszínház színiiskoláját. 1905-től újságíró lett, egy ideig az Alföldi Hírlap című napilapot szerkesztette. 1916-ban a Petőfi Társaság tagja lett, 1918-ban kilépett. 1920-ban tiszti különítményesek elhurcolták, a kivégzés elől szökött meg. A két {1110.} háború között képkereskedéssel foglalkozott. 1942-től részt vett az ellenállási mozgalomban. 1945 után betegsége miatt visszavonultan élt.
Pilinszky János (1921–1981) Budapesten született, itt végezte középiskolai és egyetemi tanulmányait is. 1944-ben behívták katonának. 1945-ben megjárta a németországi fogolytáborokat. 1946–1948-ig az Újhold című folyóirat társszerkesztője volt. Néhány évig a Magvető Könyvkiadó lektoraként, 1957-től az Új Ember című katolikus hetilap belső munkatársaként dolgozott. 1947-ben Baumgarten-díjat, 1971-ben József Attila-díjat és 1980-ban Kossuth-díjat kapott.
Polner Zoltán (1933) Szegeden született, 1955-ben végezte el a szegedi egyetem magyar szakát. 1965-től a Csongrád megyei Hírlap munkatársa, 1972-től a kulturális rovatot vezeti. 1966-ban újságíró iskolát végzett és doktorátust szerzett a szegedi egyetemen. 1968–1974-ig a szegedi Sajtóház művészklubját vezette. Költészetét Szeged város irodalmi díjával jutalmazták.
Puszta Sándor (1911–1983) Budapesten bölcsészdoktori oklevelet szerzett, a teológia elvégzése után 1937-től haláláig Leányfalun volt plébános.
Rab Zsuzsa (1926) a pápai kollégiumban végezte tanulmányait, ezután a budapesti egyetem magyar–orosz szakán szerzett oklevelet. Első verseskötete 1943-ban jelent meg. Kiemelkedő műfordítói eredményeit elsősorban a szovjet népek költészetének, népköltészetének tolmácsolásával érte el. 1963-ban és 1973-ban József Attila-díjjal tüntették ki, több magas szovjet kitüntetést kapott fordítói munkájáért.
Rába György (1924) Budapesten született, itt érettségizett, a bölcsészkaron szerzett magyar–francia szakos tanári oklevelet. 1949-től középiskolákban tanított évekig, majd 1982-ig az Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa volt. Első verseit a Nyugat és a Magyar Csillag közölte. Egyik szerkesztője volt az Újhold című folyóiratnak. Első kötete 1943-ban jelent meg. Jelentős költői és műfordítói munkássága mellett a Nyugat nagy költőegyéniségeiről írt irodalomtörténeti tanulmányokat, monográfiákat.
Raffai Sarolta (1930) tanítói oklevelet szerzett, Kalocsa környékén volt pedagógus; dolgozott könyvtárban. Volt országgyűlési képviselő, a parlament alelnöke, 1979-től 1982-ig pedig a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói tisztét töltötte be.
Rajcsányi Károly (1921–1982) Budapesten született, itt végezte középiskoláit is. A felszabadulás előtt könyvkiadó vállalati lektorként dolgozott. Versei a munkásírók antológiáiban és baloldali lapok hasábjain jelentek meg. A Munkásírók köréhez tartozott. A felszabadulás után újságíróként tevékenykedett, költői munkássága félbeszakadt. 1945-től a Szabadság, 1948-tól a Népszava és a Független Magyarország, 1953-tól a Szabad Nép, 1954-től a Magyar Ifjúság című újságoknál dolgozott. 1955-től a Magyar Nemzet munkatársa, illetve főszerkesztő-helyettese volt.
Rákos Sándor (1921) Újfehértón született, középiskoláit Hajdúnánáson és Nyíregyházán végezte; magánhivatalnok, majd Budapesten a közgazdaságtudományi egyetem hallgatója. 1945 után újságíró Nyíregyházán és Budapesten; {1111.} sajtóelőadó, 1949 és 1952 között a Révai, majd a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora. Jelenleg írásaiból él. Háromszor kapott József Attila-díjat (1958, 1963, 1975).
Ratkó József (1936) Budapesten született. Gyermek- és ifjúkora hányatott: iskoláit több helyen végezte, volt lelenc és gyermekvárosi növendék. Dolgozott segédmunkásként, tanítóként; később újságíróskodott Nyíregyházán, majd könyvtáros lett Nagykállón. Itt talált végleges otthont magának, később a Járási Könyvtár igazgatójává nevezték ki. 1969-ben a József Attila-díj III. fokozatával jutalmazták, 1975-ben SZOT-díjat kapott.
Reményi Béla (1914–1962) Budapesten született. Sok hányattatás után hivatalnok lett, 1945 után népművelési területen dolgozott. 1953–1956-ig az Irodalmi Újság munkatársa volt. 1956-ban József Attila-díjat kapott.
Rónai Mihály András (1913) Budapesten született, a szegedi egyetemen 1934-ben végzett jogot és részben bölcsészetet. 1930 óta újságíró, 1934 óta részt vesz a munkásmozgalomban. 1932–1939-ig a Pesti Napló munkatársa, előbb római, majd párizsi tudósítója volt. 1938–1939-ben Párizsban élt emigránsként, cikkeit a Népszava ezalatt is rendszeresen közölte. 1940–1944-ig munkaszolgálatos volt. 1945 után politikai ügyész, majd több lap szerkesztője és főszerkesztője lett. 1957-től a Magyar Nemzet főmunkatársa, a Népszabadság állandó cikkírója és a Magyar Rádió előadója. 1958-ban a Magyar Szemle főszerkesztőjeként dolgozott, 1959-ben szerkesztésében indult meg a Magyar Hírek, a Magyarok Világszövetségének lapja. A PEN Club intézőbizottsági tagja és a Világirodalmi Lexikon főmunkatársa.
Rónay György (1913–1978) Budapesten született, az egyetemet a budapesti tudományegyetem bölcsészkarán végezte, magyar–francia szakos tanári diplomát szerzett. 1949-ben Szegeden doktorált francia irodalomból és magyar történelemből. Első verseit a Nyugat közölte, ettől kezdve rendszeresen publikált. 1937-től évekig a Révai Könyvkiadó lektoraként dolgozott. 1943-ban Lovass Gyula, Sőtér István, Thurzó Gábor társaságában az Ezüstkor című folyóiratot szerkesztette. 1947–1949-ig országgyűlési képviselő volt, 1945-től a Vigilia szerkesztőbizottsági tagja, 1969-től haláláig felelős szerkesztője. 1942-ben Baumgarten-díjat, 1967-ben József Attila-díjat kapott, 1977-ben a lengyel PAX kiadó regénypályázatának nagydíját nyerte el.
Rozgonyi Iván (1926) Budapesten született, itt végzett a bölcsészettudományi karon. Első verseit az Újhold és a Válasz közölte. Részt vett Babits Mihály műveinek kiadásában. Évekig a Fotóművészet c. folyóirat szerkesztője volt. Műfordításaiból él. Önálló verseskötettel 1977-ben jelentkezett.
Serfőző Simon (1942) a Szolnok megyei Zagyvarékason született. 1959-től 1962-ig munkásként dolgozott Budapesten, ezután újságíró a Szolnok megyei Néplapnál. 1968 óta a Napjaink című folyóirat versrovatát vezeti. 1970-ben és 1976-ban Miskolc város irodalmi díjával, 1978-ban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács irodalmi díjával tüntették ki. 1979-ben Radnóti-díjat kapott.
{1112.} Sík Sándor (1889–1963) tanulmányait szülővárosában, Budapesten végezte. 1903-ban lépett a piarista rendbe. Előbb a váci, 1911-től a budapesti piarista gimnáziumban tanár. 1930–1944 között a szegedi egyetemen a magyar irodalom professzora. 1946–1947 között az Országos Köznevelési Tanács ügyvezető elnöke. 1948-tól a piarista rend magyarországi tartományfőnöke. 1946-tól haláláig a Vigilia főszerkesztője volt. 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.
Simai Mihály (1935) Medgyesegyházán született, Szegeden, a Pedagógiai Főiskolán szerzett 1955-ben magyar szakos tanári diplomát. Mezőhegyesen, majd Békéscsabán tanított, később Szegeden lett kollégiumi nevelőtanár. A Délmagyarország munkatársa volt, 1974-től a Kincskereső főszerkesztő-helyettese. 1981-ben József Attila-díjat kapott.
Simon István (1926–1975) Bazsiban született, a II. világháború végén katonának vitték, és szovjet hadifogságba került. 1947-ben tért haza, 1948-tól népi kollégistaként, majd az Eötvös Kollégium tagjaként a budapesti egyetem bölcsészettudományi karán magyar–német szakos oklevelet szerzett. Egyetemi évei alatt jelentek meg versei a Csillag és az Új Hang hasábjain. 1952 és 1955 között a Szabad Nép kulturális rovatának munkatársa, 1955–1956 között az Új Hang szerkesztője volt. 1957-től a Kortárs rovatvezetője, 1964-től főszerkesztője 1971-ig. Irodalompolitikai, közéleti tevékenysége is jelentős volt: a Magyar Írók Szövetségének egyik titkára, majd főtitkárhelyettese és Veszprém megye országgyűlési képviselője. Háromszor kapott József Attila-díjat (1952, 1954, 1967). Irodalmi munkásságáért 1955-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, s 1971-ben SZOT-díjjal jutalmazták. Halála után, 1975-ben posztumusz Graves-díjban részesült.
Simon Lajos (1935) Kartalon született. 1946 elején a mosonmagyaróvári népi kollégium tagja lett. 1954-ben a győri tanítóképzőben szerzett diplomát. A Győr-Sopron Megyei Hírlapnál dolgozott újságíróként. 1957 óta Budapesten él, az Esti Hírlap munkatársa. 1960-ban József Attila-díjat kapott.
Simonyi Imre (1920) Biharban született, Simonyifalván. Gyulán érettségizett 1938-ban, majd újságíró lett, több helyi lapnak dolgozott. 1944 és 1949 között lapot szerkesztett Gyulán, 1951-ben eltávozott a városból, s Budapesten lett segédmunkás. 1957 óta szabadfoglalkozású író. 1967-ben visszatért Gyulára, azóta ott él. 1974-ben megkapta a József Attila-díj II. fokozatát.
Simor András (1938) Budapesten született, az ELTE bölcsészkarán magyar– spanyol szakon végzett. Versei 1957 óta jelennek meg. Középiskolai tanárként dolgozik. 1964-ben hosszabb időt töltött Kubában.
Sinka István (1897–1969) Nagyszalontán született, bojtár, majd juhász volt Nagyszalonta környékén. 1920-ban Vésztőn telepedett le. Első versei a Magyar Falu című újságban jelentek meg, 1932-ben a Szabadság című lapban Féja Géza közöltette verseit, 1934-ben a szeghalmi gimnázium jelentette meg első kötetét. A népi írókkal tartott barátságot, 1935-ben Kelet Népe címen alapított folyóiratot Barsi Dénes és Szabó Pál társaságában, Komádiban. 1936-tól Budapesten élt. Püski Sándor jelentette meg Vád című kötetét (1939). 1945 után jobboldali nézetei {1113.} miatt egy időre hallgatásra kényszerült, az irodalmi életbe az ötvenes évek végén kapcsolódott be ismét.
Sipos Gyula (1921–1976) Tüskepusztán született, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, Györffy-kollégista volt. 1944-ben egy évig a kollégium igazgatójává nevezték ki. 1945-től a Nemzeti Parasztpárt Intéző Bizottságának és más társadalmi bizottságának volt tevékeny tagja. A felszabadulás után az átalakuló társadalmi rend szolgálatában folytatott kiterjedt újságírói és szervezői tevékenységet. 1968-ban megnyerte Senkiföldje című regényével a felszabadulási regénypályázatot. Kétszer tüntették ki József Attila-díjjal (1954, 1971).
Solymos Ida (1922) Pécsett született. Pomázon, majd Pécsett járt gimnáziumba és konzervatóriumba. A felszabadulást követően Budapestre költözött, 1948–1949-ben a Fiatal Magyarország belső munkatársa volt, 1949–1950-ben pedig lektor a Könyvhivatalban. 1964-től az Akadémiai Kiadó Lexikonszerkesztőségében külső munkatársként dolgozik.
Somlyó György (1920) Balatonbogláron született, Somlyó Zoltán költő fia. A gimnáziumot Budapesten végezte, az egyetemet a budapesti bölcsészkaron, illetve ösztöndíjasként Párizsban. 1947–1948-ban fővárosi népművelési tisztviselő, később a Nemzeti Színház, 1949-ben pedig a MAFILM dramaturgja volt. 1951-től 1953-ig az Irodalmi Újság szerkesztőjeként, 1953-ban az Országos Béketanács munkatársaként dolgozott, 1956-ig pedig a rádió irodalmi osztályát vezette. Tagja volt az 1955-ös helsinki békeküldöttségnek. A Corvina Könyvkiadó szerkesztője volt. Megindulása óta (1967) szerkeszti az Arion című nemzetközi költői almanachot. Verseiből 1965-ben Párizsban, a Seghers könyvkiadónál az Autour de monde sorozatban francia nyelvű válogatást adott ki Dobzynski és Guillevic Souvenir du présent címmel. 1962-ben az Egyetemi Színpadon mutatták be drámáját, Árnyjáték című regényét Devecseri Gáborról mintázta. Füst Milán naplóinak sajtó alá rendezése is az ő érdeme. Háromszor kapott József Attila-díjat: 1951-ben, 1954-ben és 1966-ban.
Soós Zoltán (1935) Hajdúnánáson született. Vasesztergályosként, majd újságíróként dolgozott. Első versei az Ózdi Vasasban jelentek meg. A miskolci írócsoport folyóiratának (Kohó) egyik alapító tagja volt. 1955-től a debreceni írócsoport tagja volt. Hajdúnánáson könyvtárosként, majd mint a művelődési otthon vezetője tevékenykedett. 1958-tól Budapesten él, munkás, illetve tisztviselő az Óbudai Hajógyárban. 1961-ben a Fiatal Művészek Klubjának titkára volt. 1967-ben SZOT-díjat kapott.
Stetka Éva (1931) Szegeden született, Debrecenben érettségizett, 1953-ban a budapesti egyetemen szerzett francia–magyar szakos tanári diplomát. 1953– 1955-ig Pécsett, 1955–1957-ig Debrecenben volt középiskolai tanár. 1957-ben a debreceni egyetem romanisztikai tanszékére nevezték ki tanársegédnek. 1960-tól a debreceni Egyetemi Könyvtárban volt könyvtáros.
Szabó Lőrinc (1900–1957) Miskolcon született, a gimnáziumot Debrecenben végezte. 1919-ben a budapesti egyetem bölcsészkarára került, tanulmányait abbahagyta és 1921-től Az Est-lapok belső munkatársa lett. Első verseskötete 1922-{1114.} ben jelent meg. 1927-től fél évig szerkesztette az általa indított Pandora című lapot. Újságírói munkája mellett rendkívül termékeny és sokoldalú fordítói munkásságát először 1941-ben gyűjtötte egybe. A harmincas években sokat utazott külföldön. A második világháború idején többször hívták be katonának. 1932-ben, 1937-ben és 1943-ban Baumgarten-díjjal tüntették ki. Politikai nézetei miatt a felszabadulás után hosszú ideig csak műfordítóként lehetett jelen az irodalmi életben. 1947-es Tücsökzene című kötete után 1956-ban jelent meg ismét verseskötete, ehhez Illyés Gyula írt előszót. 1954-ben műfordításaiért József Attila-díjat kapott. Költői munkásságát 1957-ben Kossuth-díjjal jutalmazták.
Szabó Magda (1917) középiskolai és egyetemi tanulmányait szülővárosában, Debrecenben végezte, s 1940-ben latin–magyar szakon doktorált. 1940–1944-ig középiskolai tanár, a felszabadulás után pedig kultuszminisztériumi tisztviselő volt. 1950 és 1959 között ismét tanított, azóta az irodalmi alkotásnak él. Irodalmi tevékenységéért 1949-ben Baumgarten-díjat kapott. Kétszeres József Attila-díjas (1959, 1972), 1978-ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki.
Szécsi Margit (1928) Budapesten született, itt érettségizett. 1945-től 1948-ig tisztviselőként dolgozott, 1948-ban népi kollégista lett, bölcsészkarra járt. 1949-ben jelentek meg első versei az Új Időkben, 1950-ben a Csillag című folyóirat munkatársa volt; 1951-ben fizikai munkát vállalt Dunapentelén, 1952-ben megyei kultúrház-igazgató lett, azóta írásaiból él. 1957-ben és 1977-ben József Attila-díjat kapott.
Székely Magda (1936) Budapesten született. Az ELTE Bölcsészkarának magyar–bolgár szakát végezte el 1959-ben. Tanulmányai befejezése után a Magvető Kiadó versszerkesztője 1969-ig. Azóta az Európa Könyvkiadó szerkesztőjeként dolgozik. 1973-ban költészetéért a Graves-díjjal jutalmazták. 1977-ben megkapta a Füst Milán-jutalmat.
Szép Ernő (1884–1953) Huszton született, iskoláit Debrecenben kezdte, Mezőtúron érettségizett. Tizenkilenc éves korában hírlapíró lett Budapesten. A legkülönbözőbb lapokba dolgozott; verseivel a Nyugat költői között tűnt fel. 1918–1919-ben tagja volt a nagyobbrészt Nyugat-írókat tömörítő Vörösmarty Akadémiának. Egy időben, a húszas években a folyóirat főmunkatársai között tüntették fel nevét. 1933-ban és 1940-ben Baumgarten-díjat kapott. A felszabadulást megromlott egészséggel érte meg, haláláig visszavonultan élt.
Szilágyi Géza (1875–1958) Budapesten született, középiskoláit Temesvárott, Nagyváradon, a jogot a budapesti egyetemen végezte. 1901-ben ügyvédi oklevelet szerzett. A Pallas Nagy Lexikona munkatársa volt. 1896–1900 között a Pesti Napló, 1900–1903 között a Magyar Nemzet, 1903–1906-ig Az Újság munkatársa, 1919-ig ez utóbbi helyettes szerkesztője volt. 1921–1928 között Az Est-lapoknál, majd német hírügynökségek budapesti tudósítójaként dolgozott. A felszabadulás után visszavonultan élt.
Szüdi György (1909–1964) Újpesten született. Különböző szakmákat tanult: volt kereskedőtanonc, lakatosinas, szövő. 1927-ben Franciaországba utazott, ahonnan 1931-ben kiutasították. 1931-től a KMP tagja volt. 1941–1942-ben {1125.} internálták. A fasiszta hatalomátvétel után részt vett az ellenállásban. A felszabadulás utáni években pártfunkcionáriusként dolgozott. 1964-ben József Attila-díjat kapott.
Szüts László (1924) Ercsi-Ferencmajorban született, Csurgón érettségizett. 1947 óta jelennek meg versei, novellái, riportjai. Előbb a Szabad Szó, majd néhány évig a rádió munkatársa volt, 1961-től ismét újságíróként dolgozik.
Takács Imre (1926) Rábasömjénben született. Volt napszámos, kosárfonó, újságíró. A polgári iskolát Sárvárott végezte esti tagozaton 1946–1948-ig. 1952-től Budapesten lett egyetemi hallgató, az egyetem elvégzése után középiskolában tanított. Három évig volt a soponyai gyermekvárosban nevelő, ezután Székesfehérváron dolgozott tanárként, később könyvtárosként. Volt a Kortárs című folyóirat munkatársa. 1961-ben József Attila-díjjal tüntették ki; 1973-ban SZOT-díjat kapott.
Takáts Gyula (1911) Tabon született, a pécsi egyetemen tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett, majd Munkácson és Kaposváron gimnáziumban tanított; 1949-től a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum igazgatója. 1937-ben csatlakozott a Márciusi Fronthoz, ugyanebben az időben finnországi tanulmányúton járt. 1941-ben Baumgarten-díjat, 1960-ban és 1975-ben József Attila-díjat kapott.
Tamási Lajos (1923) Budapesten tanult, 1945 után pártmunkásként tevékenykedett a közigazgatásban, a rádiónál és az Írószövetségben. 1958-tól a Fogaskerék című üzemi lap munkatársa volt, a Csepel Vas- és Fémművekben könyvtárosként dolgozott. 1950-ben, 1951-ben és 1952-ben József Attila-díjat kapott, 1984-ben SZOT-díjas lett.
Tamkó Sirató Károly (1905–1980) Újvidéken született, gyermekkora Pusztaföldváron telt el. Középiskolai tanulmányait Hódmezővásárhelyen, Szegeden és Mezőtúron végezte. 1922-ben érettségizett, s még ez évben beiratkozott a pesti egyetem jogi karára, jogászdiplomáját 1928-ban kapta meg. 1924 táján, kötetnyi verssel a háta mögött, az avantgarde jellegű Magyar Írás vonzáskörébe került. 1930-tól 1936-ig terjedő párizsi korszakában szoros szellemi kapcsolatba került a kor legjelentősebb avantgarde művészeivel (Kotchar, Deleunay, Duchamp stb.). Az ő szövegezésében, összesen huszonhat rokon gondolkodású művész aláírásával jelent meg a Manifeste Dimensioniste című kiáltvány, az avantgarde művészetek rövid rendszerbe foglalása. Ugyancsak 1936-ban jelentette meg a kétdimenziós irodalom kiáltványát Lisszabonban Le Planisme címmel. 1940–1945 között reklámszövegíróként dolgozott a budapesti Orion Rádiógyár propaganda osztályán. Az irodalmi életbe műfordítóként tért vissza az ötvenes évek végén. 1976-ban József Attila-díjjal tüntették ki.
Tandori Dezső (1938) tanulmányait szülővárosában, Budapesten végezte, a bölcsészkaron szerzett oklevelet, majd egy ideig tanított. Jelenleg írásaiból él. 1966-ban első díjat nyert a PEN Club nemzetközi pályázatán. 1972-ben Graves-, 1978-ban József Attila-díjat kapott; 1975-ben Füst Milán-jutalomban részesült.
Telekes Béla (1873–1960) Selmecbányán érettségizett, majd rövid ideig jogot és bölcsészetet hallgatott Budapesten. 1900-tól tanár volt vidéken, majd visszatért {1116.} Budapestre. 1914–1919 között biztosítási tisztviselői állást vállalt. 1919-es haladó magatartása miatt felmondtak neki. 1935-ben Baumgarten-díjat kapott. 1919-től haláláig műfordításaiból és írásaiból élt.
Ténagy Sándor (1936) Szekszárdon született. Tanulmányait félbeszakítva Budapestre költözött, ahol először fizikai munkásként dolgozott. Később különböző nagyüzemekben és vállalatoknál változatos munkaköröket töltött be. Versei 1956-tól jelennek meg.
Timár György (1929) Budapesten született, itt érettségizett, ezután a Kossuth Népe című lapnál dolgozott, majd a Magyar Nap külpolitikai rovatához került. A lap megszűnte után a Ganz-gyárban volt segédmunkás. 1952 óta a rádió külső munkatársa. 1960-tól volt a Magyar PEN Club titkára, termékeny műfordító. 1977-ben Ady-jutalomdíjban részesült.
Toldalagi Pál (1914–1976) eredeti vezetéknevén Sperker, Kolozsvárott született. Később családjával együtt Nagyváradra, majd Budapestre költözött. Érettségi után a budapesti jogtudományi karra iratkozott be, de tanulmányait abbahagyta, 1934-ben avatta költővé a Pesti Napló és az Élet. Rangos folyóiratok hozták verseit (Erdélyi Helikon, Nyugat, Pásztortűz, Magyar Csillag, Magyarok, Válasz, Vigilia). 1948 után majdnem egy évtizedig kényszerült hallgatásra. Kizárták az Írószövetségből, a Fővárosi Elektromos Műveknél kapott tisztviselői állást. 1957-ben jelentkezhetett újból; 1975-ben kapott Füst Milán-jutalmat.
Tornai József (1927) Dunaharasztiban született. Kereskedelmi érettségit tett, 1948–1949-ben a Csepel Fémművek köszörűse, 1949 és 1962 között a Csepel Autógyárban dolgozott. Három évig járt be az egyetemre Füst Milán szemináriumát hallgatni. 1959-ben költözött Budapestre. 1962 és 1975 között szabadfoglalkozású író, ezután a Kortárs szerkesztőségének tagja, majd a versrovat vezetője. 1975-ben megkapta a József Attila-díj II. fokozatát.
Tóth Bálint (1929) Keszthelyen született. Pannonhalmán érettségizett, majd a budapesti egyetem magyar–történelem szakán tanult másfél évig. 1951–1955 között politikai okok miatt börtönben volt. 1959-ig segédmunkás, vasesztergályos, 1959–1961 között könyvárus volt. 1961-től az OSZK könyvtárosa.
Tóth Endre (1914) Debrecenben született, diákpályája korán megszakadt, mindössze három évet járhatott a debreceni református gimnáziumba. Ezt követően kétkezi munkából élt és tartotta el családját. 1937 és 1948 között a debreceni levéltárban dolgozott, majd tanácsi tisztviselő lett. 1963-tól az Alföld című folyóirat egyik szerkesztője volt.
Tóth Eszter (1920) Debrecenben született, Tóth Árpád lánya, Hollós Korvin Lajos felesége. Budapesten érettségizett, tanulmányai befejeztével 1939-ben a Magyarország riportere lett, majd nyelvtanítással foglalkozott. Verseken kívül írt ifjúsági műveket, bábjátékot, rádiójátékot, fordított angol, francia, német és orosz nyelvből.
Tóth Judit (1936) Budapesten született, az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–francia szakán végzett 1959-ben. 1957-ben műfordítói pályázatot nyert. A Nagyvilág munkatársa volt Franciaországba való áttelepüléséig.
{1117.} Török Sophie (1895–1955) családi nevén Tanner Ilona; Budapesten született. A Fővárosi Könyvtár tisztviselőjeként dolgozott. Babits Mihály felesége volt. 1946-ban Baumgarten-díjban részesült.
Túrmezei Erzsébet (1912) magyar–német szakos gimnáziumi tanári képesítést szerzett a budapesti egyetemen. Evangélikus diakonissza, leány-népfőiskolai nevelő volt. Balassagyarmaton az evangélikus egyházi öregek otthonát vezette.
Urr Ida (1904) Kassán született, Budapesten orvostudományi egyetemet végzett. A két világháború között a Csehszlovákiában élő magyar költők köréhez tartozott. Belgyógyász főorvosként dolgozott. Megjelentek orvostudományi munkái is.
Vaád Ferenc (1928–1984) Budapesten született, négy középiskolai osztály elvégzése után autószerelőként kezdett dolgozni. Mint ifjúmunkás, részt vett a kommunista munkásmozgalomban. A felszabadulás után különböző lapok és folyóiratok munkatársa volt. 1953-ban az Új Hang, 1957-ben a Kortárs segédszerkesztőjeként, majd a Népszava munkatársaként dolgozott.
Váci Mihály (1924–1970) Nyíregyházán született, tanítóképzőt végzett, tanyai tanító volt. 19 éves korától hat éven át betegeskedett. 1949-ben kollégiumvezető tanár lett, majd megyei tanácsi előadó. Budapestre költözve 1950-től a Közoktatásügyi Minisztériumban, majd a Tankönyvkiadóban dolgozott. 1960-ban az Élet és Irodalom munkatársa, 1961-től az Új Írás szerkesztője lett. 1963-ban Szabolcs-Szatmár megye országgyűlési képviselője. Pályája 1955-ben az Új Hangban indult. Első versei Illyés Gyula ajánlására láttak napvilágot. 1960-ban SZOT-díjat, 1965-ben Kossuth-díjat kapott. Kétszeres József Attila-díjas (1956, 1962).
Varga Katalin (1928) Budapesten született, egyetemi tanulmányait szülővárosában végezte, először az ifjúsági mozgalomban, majd 1950–1955-ig a Népművelést Minisztérium irodalmi osztályán dolgozott. 1955-től a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője. 1976-ban József Attila-díjjal tüntették ki.
Várkonyi Nagy Béla (1896–1980) Kétyen született. Középiskoláit Debrecenben és Nyíregyházán végezte. Tanárnak készült, de újságíró lett. 1919-ben vöröskatonaként harcolt a Magyar Tanácsköztársaságért, 1923-ban önkéntes emigrációba vonult. Sok országot bejárt, a Csendes-óceán szigetvilágába is eljutott. 1914-től publikált, hosszú idő után 1957-ben kapcsolódott be ismét tevékenyebben az irodalmi életbe.
Várnai Zseni (1890–1981) Nagyvázsonyon született, s még gyermekkorában Budapestre került. 1908-ban megszerezte a Színészegyesületi Színiiskola diplomáját, de nem lépett színpadra. 1909-ben Peterdi Andor író felesége lett, s az ő révén bekerült a munkásmozgalomba. Tisztviselőként dolgozott. Versei 1911-től jelentek meg. A két világháború között a munkás-kultúrmozgalomban tevékenykedett. A felszabadulás után irodalmi munkásságáért 1956-ban József Attila-díjat kapott, majd 1969-ben SZOT-díjjal jutalmazták.
Vas István (1910) Budapesten született, itt érettségizett, majd Bécsben kereskedelmi főiskolára járt. 1929-től különféle budapesti vállalatok tisztviselője; 1945-ben a Belügyminisztériumban számvevőségi főtanácsos volt; 1946-tól kiadói {1117.} lektorként dolgozik, 1956-tól az Európa Könyvkiadónál. 1947-ben Itáliában volt hosszabb ideig, 1959-ben járt Angliában és Párizsban. 1948-ban Baumgarten-díjat kapott, 1951-ben, 1956-ban és 1961-ben József Attila-díjjal, 1962-ben és 1985-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
Vasvári István (1916–1972) Budapesten született, gyermekkorát Dunapentelén töltötte. Középiskoláit Székesfehérvárott és Kecskeméten végezte, majd 1939-ig hivatalnokként és fizikai munkásként dolgozott. 1941–1944-ig munkaszolgálatos volt. Szökése után, 1944-től 1947-ig Nagyváradon élt, ahol az Új Élet munkatársaként tevékenykedett. Hazatérése után az Ifjúsági Kiadó lektorátusának vezetője, 1957-től 1960-ig a Néphadsereg c. lap olvasószerkesztője, majd a Szabó Ervin Könyvtár munkatársa volt. 1971-ben SZOT-díjat kapott.
Végh György (1919–1982) Áporkán született, Budapesten érettségizett. Első verseskötete 1941-ben jelent meg. Verseskötetei mellett rendszeresen megjelentette prózai műveit is, termékeny gyerekversköltő volt. Műforditói munkássága is jelentős, 1960-ban jelent meg műfordítás-gyűjteménye. Sok hangjátékát mutatta be a rádió.
Vészi Endre (1916) Budapesten született. Acélvésnök szakmát szerzett, első versei még inaskorában jelentek meg a Népszavában, a Magyar Hírlapban és a Pesti Naplóban. Később a Nyugat, a Szép Szó és a Válasz is közölte verseit. A munkásírók antológiáiban is szerepelt műveivel, 1937–1940 között szociográfiai riportsorozata jelent meg a Népszavában. 1937-ben Mikszáth-díjat nyert Felszabadultál című regényével a Pantheon Könyvkiadónál. A felszabadulás után 1945–1951-ig a Népszava munkatársa lett, azóta írásaiból él. Sokműfajú író, verseken, elbeszéléseken, regényeken kívül színdarabokat, hangjátékokat és tévéjátékokat is ír. Elbeszéléseiből több sikeres film készült Gábor Pál rendezésében. 1950-ben, 1955-ben és 1965-ben József Attila-díjat, 1978-ban Kossuth-díjat kapott.
Vidor Miklós (1923) Budapesten született, itt végezte egyetemi tanulmányait is. Első kötete 1942-ben jelent meg. Műfordításokkal is a negyvenes évek elején jelentkezett. Írt hangjátékot, bábjátékot, regényt és gyerekverseket is. 1955-ben József Attila-díjat kapott
Vihar Béla (1908–1978) Hajdúnánáson született. Tanítóképzőt, majd pedagógiai főiskolát végzett Budapesten. Egy ideig pedagógusként működött, majd különböző folyóiratok munkatársa lett. Évekig az Élet és Tudomány belső munkatársa volt.
Weöres Sándor (1913) Szombathelyen született, az elemi iskolát Pápán és Csöngén, a középiskolát Szombathelyen és Sopronban végezte. Első versei tizennégy éves korában jelentek meg. Pécsett fél évig jogot hallgatott, majd ugyanitt másfél évet járt földrajz–történelem szakra. 1935-től filozófiát és esztétikát tanult, 1939-ben filozófiai doktorátust szerzett. 1941 és 1950 között pécsi, székesfehérvári és budapesti könyvtárakban dolgozott. Első kötete 1934-ben jelent meg, szinte valamennyi korabeli irodalmi lapban szerepelt, a Nyugat egyik leggyakrabban közölt szerzője volt. 1937-ben távol-keleti úton járt, 1947–1948-ban hosszabb időt töltött Itáliában, 1959-ben pedig Kínában járt. Székesfehérváron egy ideig a {1118.} Szabadművelődés tisztviselőjeként dolgozott. A pécsi Sorsunk című lap társszerkesztője volt a lap megszűnéséig. 1934-ben, 1935-ben és 1946-ban Baumgarten-díjat kapott. 1951 óta írásaiból él. Kiemelkedő költői és műfordítói munkásságáért 1970-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
Zelk Zoltán (1906–1981) Érmihályfalván született. Apja korán meghalt, ezért 12 éves korától dolgoznia kellett. Kapcsolatba került a munkásmozgalommal, 19 éves korában tagja lett a Magyarországi Szocialista Munkáspártnak. Első versei Kassák 365 című lapjában jelentek meg. A második világháborúban illegalitásban élt, munkaszolgálatosként szökött meg a frontról. 1945 után újságíróként, lektorként, lapszerkesztőként dolgozott. Ő alapította a Kisdobos című gyermeklapot, amelynek öt évig szerkesztője volt. 1956 után két évi börtönbüntetésre ítélték. 1947-ben Baumgarten-díjat, 1951-ben József Attila-díjat, 1949-ben és 1954-ben Kossuth-díjat, 1974-ben József Attila-díjat kapott.
| Kiadások | TARTALOM | A RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE |