A történelmi dráma

Részben a politikai erkölcsdrámához kapcsolódik; amennyiben a történelmi félmúlt eseményeihez nyúl vissza, s az egyén felelősségét kutatja, választási lehetőségeit, s azok erkölcsi konzekvenciáit teszi mérlegre. Történelmi visszapillantó jellegüknél fogva itt is említhetjük Dobozy Imre: Eljött a tavasz (1968) című drámáját, mely a jelenben játszódik, de a szereplők – egy bajtársi találkozó résztvevői – felelevenítik a múltat, hogy kiderítsék egy törvénytelen kivégzés felelősét. A múlt újrajátszása, a jelen és múlt szembesítése, a felelősség kiderítése folyik Hubay Miklós tragédiájában is (Szüless újra, kedves, 1962). Hubay több művében is visszanyúlt a második világháború, a fasizmus tragikus éveihez. A C'est la guerre úttörő jelentőségű mű: már 1958-ban előlegezte azt a groteszk, komikust és tragikust elegyítő ábrázolást, mely a későbbi esztendőkben válik elfogadottá a magyar színpadon. (Jellemző a darab alcíme: Tragédia könnyűzenével, egy felvonásban.) A műből később Petrovics Emil írt operát. A zene központi szerepet játszik egy másik Hubay-műben is, melyet a magyar musical első, ám erőteljes hajtásaként üdvözölhetett a kritika: az Egy szerelem három éjszakája (1960), Vas István verseivel és Ránki György zenéjével nemcsak a színpadon, hanem filmen is átütő sikert aratott. (1961-ben a Petőfi Színház mutatta be a darabot.)

A történelmi dráma műfajában kiemelkedő jelentőségű volt Illyés Gyula: Kegyenc című darabjának megjelenése, illetve bemutatása. Bár a Kegyencet 1963-ban már közölte a Kortárs, a dráma csak 1968-ban kapott színpadot – különböző kultúrpolitikai meggondolások miatt. "A Kegyenc bemutatása olyan eszmei és lelki örvényeket kavart volna, amelyek nemcsak a szocializmus érdekeit, hanem Illyés szándékait is sérthették volna. Akkor még frissek voltak az 56-os tragédia okozta sebek, még nem fejeződött be a lelkek konszolidációja ..." írta A Kegyenc bemutatója után című írásában Pándi Pál. A Kegyencet Illyés Teleki László tragédiája nyomán írta; célja az volt, hogy kiemeljen a feledésből egy halott művet, felszabadítsa azt az "időzített szellemi erőt", amelyet egy rendkívüli, de még "tapasztalatlan litterary gentleman ebbe a különös munkába ágyalt". S hogy ez a szellemi erő a legidőszerűbb volt kiszabadítása idején, azt épp a darab előadása körüli huzavona jelzi. A drámatörténeti fordulat, a nemzeti dráma oltárán végzett áldozat a legjelenidejűbb, legaktuálisabb mondanivalót rejtette. Illyés ebben a darabban mondja el, amit a személyi kultusz éveiről, az eltorzult hatalomról, a hatalmat szolgálókról elmondani akart. "Nincs még egy műve, mely ennyire példázatszerű lenne" – állapítja meg Béládi Miklós. "A cselekmény életszerű emberi összeütközésekből épül, de minden mozzanat jelképes értelmet, általánosító jelentést hordoz. Ez az alapvető formai meghatározottság magyarázza, hogy a {1358.} darab erőszakoltság nélkül beszél felváltva, illetve egyszerre történelmi múltról és jelenről." A Kegyenc iker-darabja a Teleki tragédiáját feldolgozó Különc (1963), melyet 1972-ben mutatott be a veszprémi Petőfi Színház.

A történelmi dráma másik nagy reprezentánsa, Németh László is új darabbal jelentkezett a hatvanas évek elején: A két Bolyai 1961-ben került színre, nagy sikerrel. A hatvanas években sorra mutatták be korábban íródott, de színpadra nem került műveit is. 1963-ban történelmi drámái kötetbe gyűjtve is megjelentek, köztük először látott napvilágot Az áruló.

Illyés darabjai, a Kegyenc és a Különc, a Tiszták (1970) című drámájával együtt, melyben az író az albigens eretnekmozgalomnak állított emléket, egy később rendkívül termékeny és népszerű drámatípusnak: a hitvitázó-történelmi drámának szolgáltak mintául. Ez a drámatípus a hetvenes években virágzik, s népszerű marad a nyolcvanas években is. A Tiszták is úgy szól a múltról, hogy a jelen égető gondjairól is beszél; elsősorban a kis népek sorsáról, megmaradásukról, illetve pusztulásukról.