Változatok a történelemre

1969-ben még egy darab került ki Örkény drámaírói műhelyéből: a Pisti a vérzivatarban. Ez a mű azonban kerek egy évtizedig várt arra, hogy színpadra kerüljön: 1979-ben mutatta be a Pesti Színház. A mű hosszas fiókba kényszerítése voltaképpen nehezen érthető meg, hacsak nem meglepetésszerű újdonságát, merész formai megoldásait nem tekintjük gátló tényezőnek. A Pisti a vérzivatarban Örkény történelemszemléletének a legteljesebb foglalata: a közelmúlt történelmi eseményeiről, a magyarság sorsáról és a történelemben mozgó, cselekvő ember természetéről vallott gondolatait ebbe a műbe sűrítette az író. Mondandóihoz itt az eddigiektől gyökeresen eltérő színpadi formát keresett. Eddigi darabjaiban – noha a Tóték és a Macskajáték már a groteszk eszközeivel dolgozott s az abszurdot is érintette olykor – a színpadi alakok pszichológiai realitása lényegében csorbítatlan maradt. Pisti, a darab többször is megholt, majd feltámadt hőse nem egy konkrét személy, nem egyetlen ember, személyiség megjelenítője, nem is egy típus, vagy egy szimbolikus figura. Pisti: absztrakciója és általánosítása mindazoknak a magatartásformáknak, melyeket a különböző történelmi helyzetek indukálnak az emberben.

"E kor nekünk szülőnk és megölőnk.

Tőle kaptuk, mint útravalót,

Hogy lehessünk hősök és gyilkosok,

egy időben, egy helyütt és egy személyben.

Ki merre fordul, aszerint."

– fogalmazza meg a mottó a 20. századi történelemben élő embernek a helyzetét. Pisti tehát "egy időben, egy helyütt és egy személyben" képviseli a rosszat és a jót, egyszerre gyilkos és áldozat, bátor és gyáva. Alakjai, akárcsak a többi szereplőé – akik általában Pisti kapcsolatait személyesítik meg – elvont fikciókként léteznek a színpadon. Maga Pisti négy alakban is megjelenik: ő a Tevékeny, a Félszeg és {1432.} Kimért is. Természetszerűen a színpad is elvonttá válik. "A színpad nyitott, se függönye, se díszlete." – szól a rendezői utasítás. A színpadi idő léptéke pedig maga a történelem: egy-egy színpadi helyzet egy-egy történelmi esemény, forduló köré szerveződik. Nem áll ez az első jelenetekre, melyekben Pisti mint magánember jelenik meg, függetlenül minden történelmi meghatározottságtól. Ezek a jelenetek Örkény egyperceseinek dramatizált változatai; s a dráma szerkezetében Pisti egyszemélyes magántörténelmét vannak hivatva bemutatni. Az első felvonás – mely ezekből az egypercesekből, valamint a második világháborút felidéző jelenetekből áll össze, meglehetősen heterogén képet mutat. Egységesebb ívű a második rész, mely a felszabadulás utáni időszak történetét – elsősorban az ötvenes éveket jeleníti meg. A háborúban többszörösen is elpusztult, majd vákuumként újjászülető s fényes karriert befutó Pisti alakja már az ötvenes években alakult Örkény műhelyében. Akkor nem Pistinek, hanem Babiknak hívták, s az azonos című kisregény nemlétező hőse volt. (A Babik eredetileg forgatókönyvnek készült, ám nem lett belőle film; 1982-ben könyvalakban jelent meg.) Maga az alapötlet – az, hogy az ember voltaképpen tárgyainak, kapcsolatainak, a róla alkotott véleményeknek vonatkozásrendszeréből áll össze, így tehát maga az ember voltaképpen nem is fontos, elhanyagolható – már meglehetősen régi. Örkénynél azonban – elődeivel ellentétben – fontos politikai tartalommal telítődik: az ötvenes évek külsőségekben, frázisokban bővelkedő, ám a lényeges kérdésekről hallgató közéletének, a látszatok, a hazugságok és az önámítás, az őszinte hittel való visszaélés, a délibábos tervek időszakának allegorikus kifejezésévé lesz. Ebben az allegorikus megjelenítésben további, szellemes metaforák támogatják: így a sokatmondó létra-metafora: az egy lábon ingó, égbenyúló létráról pottyan le végül a vákuum-Pisti, hogy aztán ismét újjászülessék.

A befejezés csattanója már-már abszurd, végsőkig kiélezett formában fejezi ki a mindig-újrakezdés, a talpraállás, az elpusztíthatatlanság gondolatát. "Hozott szalonnával egérirtást vállal doktor Varsányiné" – hirdeti a cédula az atomháború után ... A Pisti: a kisember megdicsőülése, aki nélkül nincs történelem. S személyes számvetés is a történelemmel – melynek kataklizmáiból az író is kivette a részét. Már a folyóiratbeli megjelenése is élénk vitát váltott ki – s a kritikák olykor megalapozott kifogásokat is tartalmaztak. Kétségtelen, hogy nem hibátlan a darab, magán viseli a kísérletek, az újat próbálás jegyeit. S ha az életmű egészét tekintve nem központi helyre kerül is, hatását tekintve talán a legfontosabb színpadi munkája Örkény Istvánnak. Színpadi technikáját – a hely, az idő és a cselekmény konkrét voltának, realitásának feloldását, elvonttá, általánossá stilizálását, a realista pszichológia törvényei által nem determinált színpadi hős megalkotását a fiatalabb drámaíró nemzedékek elsősorban Örkénytől tanulhatták meg. Nem maradt követők nélkül a Pisti mozaikos, apró elemekből építkező szerkesztése sem.

A Pisti a vérzivatarban után dokumentum-dráma következik Örkény színműveinek kronológiájában. A Holtak hallgatása című művet Nemeskürty István társszerzőként jegyzi; akinek Rekviem egy hadseregért című történelmi esszéje hatalmas vihart kavart. Örkény személyes élményei, saját bőrén megszenvedett tapasztalatai Nemeskürty történelmi koncepciója, széles körű tájékozottsága {1433.} segítségével rendeződtek nagyszabású színpadi látomássá a második magyar hadsereg pusztulásáról. Örkény immár nem először nyúl a témához; a Voronyezs és a prózai művek, a Lágerek népe és az Amíg idejutottunk után történelmi távlatból, túlemelkedve az egyéni tapasztalatok esetlegességén, próbálja megfogalmazni az oly sokáig agyonhallgatott, második világháborús nemzeti tragédia tanulságait. Ez a mű megint gyökeresen más hangot, új látást hoz az Örkény-drámák sorában: itt, talán először, félreteszi a fikció lehetőségét, a történelmi hitelesség érdekében. "A szöveg két síkon játszódik – mondja az író a szerzői utasításban –: a történelmi adatokén és a személyes emlékekén. E darab szereplői nem ismerik egymást; egyetlen közös törekvésük, hogy egy régmúlt és félig elfelejtett eseményt a mai nézővel tisztán és világosan megértessenek." (Reális, színpadi hőse tehát nincsen a darabnak – a szöveget felváltva mondják polgári ruhás színészek. Önálló szöveggel csak a néhány történelmi személyiség rendelkezik.) A dráma főhőse nem egyén, hanem maga a történelem; azoknak az eseményeknek a láncolata, melyek pusztulásba sodorták az országot. A sajátos Örkényi látásmód azonban még itt is érvényesül. A tragédiában felleli a groteszket, az ország tragédiájában éppúgy, mint az egyéni életekében.

"A romlásba rohanásnak is megvan a maga logikája. A kis Magyarország hadba lépett a Szovjetunió ellen. Később, hasonló logikával, hadat üzent az Egyesült Államoknak. Mindezt nemcsak mai, hanem már akkori szemmel is föl lehetett fogni történelmi anekdotának."