Révay József (1881–1970)

Révay József gazdag munkássága – saját megfogalmazása szerint – a tudomány és a művészet kézfogása. Az ókortudomány fáradhatatlan művelője volt, főként az ezüstkori és az ókeresztény latin irodalom és kultúra kérdéseivel foglalkozott, de középgörög kutatásai is jelentősek. Idevágó munkáinak száma háromszáz fölött van. Fordítói teljesítménye szintén jelentős; antik prózafordításai úttörő vállalkozások voltak; az ő tolmácsolásában olvashatjuk Boccaccio Dekameronját, Victor Hugo Nyomorultak című regényét, Papini, Manzoni, Croce, Ferrero és Carducci műveit. Goldoni vígjátékait mindmáig az ő fordításában játsszák. Tanári működése hasonlóan sikeres volt. A Tanácsköztársaság idején az elsők között foglalkozott a diákok szociális körülményeivel, helyzetükről felméréseket készített.

Érdeklődése a húszas évek elején az ismeretterjesztés felé fordult. Korai {300.} munkáinak didaktikus szempontjai éppoly nyilvánvalóak, mint szépírói ambíciói. Szépirodalmi szövegeibe is tudományos magyarázatokat illesztett, módszeresen haladt eseményről eseményre, nemegyszer eligazító kalauzt is mellékelt regényeihez. Ismeretterjesztő műveivel a régi emlékek megbecsülésére, a műveltség és a hagyományok értékeire nevelte olvasóit. A szépirodalom területére tanulmányaiban is megmutatkozó művészi hajlamai vitték. Igénye már nemcsak az volt, hogy könyvének tudományos ismeretanyaga megbízható legyen és a legfrissebb kutatási eredményekre támaszkodjék, hanem az is, hogy eleven, életszerű, emberközpontú megjelenítő erővel, lírai és novellisztikus elemek segítségével, színes és vonzó stílusban idézzen fel egy-egy történelmi korszakot.

Legolvasottabb ismeretterjesztő műve a Séták a római Magyarországon (1943), amelynek második, átdolgozott kiadása 1965-ben jelent meg. Műfaji ideálja a francia Boissier és az olasz Maiuri. Véleménye szerint Maiuri nevéhez fűződik a peripatetikus archeológia megteremtése. Az egykori Pannónia életét Révay az ő modorában próbálja felidézni: megeleveníti történetét, bemutatja az egykori tartományi fővárost, Savariát, végigjárja az aquincumi romvárost, beszél a korszak orvostudományáról, iparáról és temetkezési szokásairól. Cselekményes, anekdotikus formában kelti életre a kor szellemi atmoszféráját, s azt sajátos tudósi és emberi véleményével is gazdagítja. Hasonló népszerűsítő szándékkal írta a Százarcú ókort (1962), amelyben az antik Rómáról, az egyiptomi birodalomról, a pannóniai latin városokról rajzol életszerű, alapos kutatások által hitelesített képet.

Történelmi regényeinek sorát Horatiusról és Augustusról szóló kötete, a Költő és a császár (1937) nyitotta meg. Következő művében, a Raevius ezredes utazásában (1938) arra törekedett, hogy bemutassa az ókori Róma névtelen hőseit, a római nép szegénységét és egyszerűségét, a nyomort és a nélkülözést is. Raevius ezredes az író ókori képmása. A felszabadulás után írott ifjúsági történelmi regénye, Párduc (1954) Sevrus császár és a kereszténység viszonyáról szól, s feltűnik benne a Séták a római Magyarországon lapjairól ismert Tiberius Barbius római kereskedő eszményített alakja is. Az Aranygyűrű (1957) ihletője valóságos történelmi személy, Minatia Polla volt. Regényes alakját, "a szépségnek és a jóságnak ezt az ókori tündérét" szimbólumnak szánta az író az újabb nemzedékek számára.

Szépirodalmi alkotásai közül két történelmi regénye emelkedik ki, az Égi jel (1959) és az Elhagytál, Helios (1966); mindkettőben a főhős és a kereszténység viszonyát állítja a középpontba. Az Égi jel főalakja az erőszakos és kegyetlen Constantinus császár, aki a kereszténység hőse lett, mert nem szállt szembe korának szellemével és a történelem törvényszerű menetével. A filozófus császár, Julianus (Elhagytál, Helios) elfordult az új vallási és szellemi irányzatoktól, a neoplatonista tanok rajongója, s végül anakronizmusa okozza tragédiáját. Regényeinek sorát a halála után ismét megjelent Márvány menyasszony (1972) zárja, amely színes. közérthető stílusban ismét Tiberius Barbius alakját eleveníti fel. Személyisége ebben a regényben még inkább idealizált; felszabadítja rabszolgáját, a fiatal Soranát, aki Barbius további önzetlen támogatása révén sikeres szobrászművész lesz.

{301.} Elbeszélései (Tűzfolyam, 1958) megszokott téma- és élménykörében mozognak. Legtöbb elbeszélése nagy történelmi epizódokhoz kötődik, például a Caesar elleni merénylethez, Antonius és Kleopátra tragédiájához.

Révay József tudós író volt, legjobb történelmi regényeiben nagyszerűen alkalmazta a szaktudomány adta lehetőségeket; sikerült korhű atmoszférát teremtenie, romantikus képzelőereje azonban gyakran elragadta. Feltehetően ezért idealizálta túlzott mértékben szereplőit, s valószínűleg ez indította olyan stílusszintézisre, amelyben társítani próbálja a tényközlő tárgyilagosságot a romantikus ízlésnek megfelelő, túlzottan érzelmes s olykor naiv előadásmóddal.

Értékes és gazdag munkásságához hozzátartoznak azok az antológiák, amelyeknek darabjait is ő maga fordította: a görög elbeszélésgyűjtemény, A boldog vadászok (1959), az ókori dekameron, A szerelmes delfin (1962) és a görög szerelmes novellák gyűjteménye, A leány meg az isten (1968).