Károlyi Mihály (1875–1955)

Károlyi Mihály a magyar októberi polgári demokratikus forradalom első embere – akinek neve ma is a magyar Október szinonimája – 1919 nyarán emigrált. Vele együtt szóródott szét az a nagyra hivatott értelmiség, amely a század elején különböző szellemi fórumok köré csoportosult, s amelynek tudása, műveltsége, felkészültsége a forradalomból születő ország legfőbb realitásai közé tartozott. Ady magyar Messiásainak útját járták ők.

Károlyi Mihály köré írók, művészek, a szellem emberei gyülekeztek az emigrációban. Barátság fűzte a később tragikus sorsú Karikás Frigyeshez; ott volt mellette Bölöni György – sőt a fiatal Illyés Gyula is. Tihanyi Lajost, a festőt is ő búcsúztatta halálakor Párizsban. Nagy utat tett meg a zsúrköltő Farkas Imre becsülésétől – aki az arisztokrácia kedvence volt – Ady Endre tiszteletéig s a kortárs szellemi értékek meglátásáig.

Emigrációjában jelent meg legendás könyve, az Egy egész világ ellen című memoárkötete (1923) – alcíme: Harcom a békéért –, amelyben az 1918 októberéig megtett emberi-politikusi életútját mondja el nagy hitellel. Károlyi Mihály könyve a számvető írások sorába tartozik. Amikor a húszas évek elején már látszott, hogy nincs remény a politikai helyzet gyors megváltozására – eljött a múlttal való szembenézés ideje: így írta meg könyvét Jászi Oszkár, Garami Ernő és mások mellett Károlyi Mihály is.

Ezt a könyvet az a férfi írta, aki tudott tanulni a történelemből: a magyar október és saját személyes mulasztásaiból csakúgy, mint ellenfelei tetteiből: "Elszakadtam osztályomtól, és érett ésszel, megpróbált szívvel új közösséget választottam: a magyar dolgozókat" – mondta ki az Egy egész világ ellen előszavában az a férfi, akire "a szocializmus etikai ereje, gondolati szépsége ... nagy varázzsal volt". Reformer létére megértette és könyve alapgondolatává tette a történelmi igazságot: "Az októberi forradalom a magyar népnek nagy perce volt, amelyben az megtalálta önmagát."

Így lehetett ez a könyv több egy múltba néző memoárnál, s ezért gondolhattak rá annyi vágyakozással 1918–1919 megbélyegzett hősei: eleven történelmi-politikai programot foglalt magába.

Károlyi Mihály, aki történelmünk haladó folyamatába kapcsolódott a maga küzdelmével, családjától kettős örökséget kapott: a majtényi síkon a zászlót a császáriak előtt letevő Károlyi Sándor egy egész nép történelmi tudatában élő emlékét, illetve a 48-as forradalomban és szabadságharcban szerepet vállalt apai és anyai rokonság örökségét. Így emlékezik nagyanyja mániákus Habsburg-gyűlöletére: egy hosszú életen át nem tudta elfelejteni Ferenc Józsefnek, hogy {344.} Batthyány Lajost, az első magyar felelős miniszterelnököt galád, hitszegő módon kivégeztette.

Tulajdonképpeni nevelője, nagybátyja – gróf Károlyi Sándor – szintén 48 katonája volt. Útja egy ember életén túl az arisztokrácia jobbik részéét is példázza: a szabadságharc nemzeti-függetlenségi mámorától a kijózanodásig. A századforduló táján kibontakozó polgárosodás hatására, az ipari-kereskedelmi tőke versenyétől tartva, megoszlott a magyar arisztokrácia. Az egyik táborba az ezt támogató merkantilisták tartoztak, s egy másik társaság alkotta a nagybirtok érdekeit védelmező agráriusok körét. Ez utóbbiak közé tartozott a nagy felkészültségű Károlyi Sándor is, az agrárérdekek konzekvens védője. S micsoda iróniája a történelemnek: nagybátyja, hogy a kapitalista szabadversenyt igazoló liberális eszméktől megóvja fiatal neveltjét – Marx Kapitálját adta kezébe. "Azt hiszem, ezek az együtt töltött órák, első korai Marx-olvasmányaim döntötték el életemet" – olvashatjuk a férfivá érett és nagy történelmi tapasztalaton átesett Károlyi Mihály szavait memoárjában.

Történelemértését az mutatja, ahogy felül tudott emelkedni 67 és 48 annyi jó elmét foglalkoztató dilemmáján és megértette: "a nemzeti ügyet egybe kellett kapcsolni a demokrácia követelésével." Újszerű törekvései bizonyítják, hogy felismerését igyekezett realizálni is: 1913-ban az Egyesült Függetlenségi Pártba tömöríti a függetlenségi gondolat töredék pártokban szétszórt híveit. Keresi a radikálisok és szocialisták szövetségét, akik az antidemokratikus választójog következtében nem is lehetnek a parlament tagjai. Természetes, hogy az újraértelmezett függetlenségi gondolatnak csak ez a tábor lehetett a szövetségese. Bizonyos történelmi realizmusával magasodott már 1914 előtt is a kortárs magyar politikusok fölé Károlyi Mihály. Mutatja ezt külpolitikai tájékozódása a franciák, sőt Szentpétervár felé, hogy az egyoldalú germán orientációt megtörje.

Az emigráns Károlyit a negyvenes évek elején már egyre inkább a magyarság háború utáni jövője foglalkoztatta. Emigrációjában többször visszatért saját történelmi szerepének, felelősségének mérlegelésére (Az én hazaárulásom). Hűségesen írja felesége – férje életútjáról: "Kevés ember van, akit osztálya annyira gyűlölt, mint Károlyit, mert osztálya érdekei fölé helyezte a nép érdekeit, ... mert meggyőződéses, elszánt forradalmár volt."

A felszabadult ország nemzetgyűlése ünnepélyesen foglalta törvénybe Károlyi Mihály érdemeit 1946-ban, hazatérésekor. Egy megtört testű, de ép szellemű, hetvenes éveinek elején járó férfi jött haza. Hatalmas politikai tapasztalatait az új Magyarország rendelkezésére bocsátotta. Nem rajta múlott, hogy nem sokáig éltek azzal. A Rajk-per idején – amikor párizsi nagykövet volt – szakított az akkori kormánnyal.

1949 után is ketté tudta választani a szocializmus eszméjét annak kompromittált akkori gyakorlatától. A tragikus vétkek mögött meg tudta látni a szocializmus roppant igazát és életerejét, s bízott abban, hogy egy ilyen világot átfogó mozgalom leküzdi saját nehézségeit.

Így tudott hű maradni élete eszményeihez.

{345.} Mindennek szép dokumentuma Faith without Illusion című posztumusz memoárkötete (London, 1956), amely magyarul 1977-ben jelent meg Hit, illúziók nélkül címmel, és lett az utóbbi évek nagy politikai könyvsikere. (Harmadik magyar kiadása 1982-ben látott napvilágot, s angolul is sikerkönyv volt.) Ebben a memoárjában, miután összefoglalja az Egy egész világ ellen korszakát, politikusi pályáját egész második emigrációjáig elmondja, amelyet a dél-franciaországi Vence-ban, a tengerparti Alpok egy kis falujában töltött, a legegyszerűbb körülmények között. A memoár etikai szépsége és igazsága, hogy – ahogy a könyv címe is mondja – illúzióit igen, de hitét a progresszióban s szocializmusban soha fel nem adta.

Károlyi Mihály hamvait 1962-ben hozták haza, és vele együtt hazatért szellemi öröksége is: válogatott írásait két kötetben 1964-ben adták ki, majd megjelent végre itthon is memoárja, az Egy egész világ ellen. Kiadták írásainak másik gyűjteményét, Az új Magyarországért (1968) címűt, és megkezdték levelezésének publikálását is (1978).