Károlyi Mihályné (1898–1986)

Károlyi Mihályné a Magyar Népköztársaság első elnökének, az 1918-as októberi polgári demokratikus forradalom vezetőjének felesége és politikájának hűséges segítője két memoárkötetben örökítette meg küzdelmeiket. Pontosabban egy memoárról van szó, amely angolul jelent meg először: A life together. The memoir of Catherine Károlyi (London, 1966). Ebből készült a két kötetben kiadott magyar fordítás: Együtt a forradalomban (1968) – Együtt a száműzetésben (1969). Károlyi Mihályné könyvei az angolon kívül németül, franciául, szlovákul is megjelentek. Magyarul több kiadásban is.

A jó, az igaz, a hű memoár tényeivel bizonyít. Károlyi Mihályné is őszinteségével nyeri meg olvasóját. Könyve előszavában fejti ki rokonszenves elveit: "Mindenkinek, még a legjelentéktelenebb embernek az élete is feljegyzésre érdemes, ha becsületesen történik ... amikor már életünk nagy része mögöttünk van, el kell jutnunk odáig, hogy mintegy távolról szemléljük önmagunkat, tárgyilagosan – hiúságtól, előítéletektől, önigazolástól mentesen. Ez a legnehezebb, ... aki kortárs volt, szemtanú, annak megvannak a maga érzelmi kötöttségei. Azt állítani, hogy teljesen tárgyilagosak vagyunk, önáltatás."

Majd ilyen tömören összegzi memoáríró ars poeticáját: "A legfőbb kötelessége annak, aki önmagáról ír, az őszinteség. Ez nem jelenti azt, hogy a nyilvánosság elé tárjunk minden jelentéktelen eseményt, de annál inkább azt, ami valóban fontos: azt a munkát, azt a szeretetet, fájdalmat, örömet és azt az egyetértést, amelyben férjem oldalán részem volt."

Egy asszony könyve Károlyi Mihályné memoárja, akinek mindent jelentett férje, gróf Károlyi Mihály, az első világháború előtti évek önálló koncepciójú, szenvedélyesen békepárti és a szociális kérdések iránt sem érzéketlen politikusa. Egy nagy szerelem, egy életet formálóan igaz érzelem regénye is ez a memoár, s legszebb lapjai is ezek. Egy lélek fejlődésének – a fogalom Romain Rolland-i értelmében – vagyunk tanúi az íróian, szinte regényszerűen megkomponált könyvet olvasva.

{346.} Romantikus regények szerelmi történetének is beillene, ahogy Andrássy Katinka leírja Károlyi Mihály iránt föltámadt szimpátiáját, majd kibontakozó érzelmeit, amelyből 1914 őszén házasság lett. A magánélet és a történelem ettől kezdve szorosan egybefonódik Károlyi Mihályné életében. Hogy ezt igazán megértsük, pillantást kell vetnünk a két családra. A Károlyiak a magyar arisztokrácia egyik mereven konzervatív beállítottságú családja volt. Ezért váltott ki őszinte meglepetést, amikor Károlyi Mihály a tízes évek elején szembefordult Tisza István politikájával.

A magyar arisztokrácia két fényes családjának – az Andrássyaknak és a Zichyeknek – a házasságából, gróf Andrássy Tivadar harmadik lányaként született a memoár szerzője, gróf Andrássy Katinka. Nagyapja, idősebb Andrássy Gyula Kossuth Lajos konstantinápolyi követe volt a szabadságharc idején, majd a bukás után in effigie felakasztják, hogy aztán ő legyen az 1867-es kiegyezés első miniszterelnöke, később, 1871-től nagy befolyású közös külügyminisztere, az osztrák-német paktum megalkotója.

Édesapja halála után nagybátyja, ifjú Andrássy Gyula lett a mostohaatyja. Nagy műveltségű, de politikai tetteiben végzetesen rövidlátó politikus, akit éppen a szervezkedő szocialista mozgalom illetett a "fekete gróf" epitetonnal. A század első évtizedének második felében az úgynevezett koalíciós kormányban belügyminiszter volt, s a plurális választójog javaslata fűződik nevéhez, amelyet az akkor már erősen követelt általános választójoggal állított szembe, és amely a munkások jelentős részét fosztotta volna meg a választásban való részvételtől.

Az Andrássy család azonban így is őrzött valamit arisztokráciánk legjobbjainak múlt századi hagyományából. Egyfajta liberalizmus volt ez és a hitbéli dolgok nem elfogult, nem dogmatikus megítélése. Így lehetett a század elején kibontakozó új tudomány, a spenceri, comte-i ihletésű szociológia művelőit összefoglaló Társadalomtudományi Társaság első elnöke ifjú Andrássy Gyula, a későbbi évek belügyminisztere.

Ugyanakkor az Andrássyakra a művészi szenzibilitás és a képzőművészetek pártfogása különösen is jellemző volt: ők alapították az azóta lebontott Nemzeti Szalont, amely a mai Engels (a volt Erzsébet) téren állott. Idősebb Andrássy Gyula, a nagypolitikától visszavonulva, a fővárosi Közmunkatanács elnökeként – oldalán a sokat emlegetett Podmaniczky Frigyes báróval (akit Krúdy nevezett Budapest vőlegényének) – sokat tett Budapest szépítéséért. Ekkor alakították ki a főváros legszebb sugárútját (amely halála után hosszú ideig viselte Andrássy Gyula nevét), a mai Népköztársaság útját.

Így bontakozik ki a magyar arisztokrácia életformája az emberi sorsok kavargásában Károlyi Mihályné Andrássy Katinka emlékiratainak lapjairól. Nem akar leleplezni, csupán a tényeket mondja. Innen van könyvének mély emberi hitele. A politika már a fiatal lány életében is a mindennapok része lett. Ezért írhatja: "Én abban a hitben nőttem fel, hogy Magyarország számára az egyetlen helyes politika a nagyatyámé, amely az 1867. évi kiegyezésen, a Habsburg-házhoz és a német szövetséghez való hűségen alapul ... a történelmi osztályok kezében kell maradni a hatalomnak ..."

{347.} Végigjárta azonban azt az utat, amely a forradalmakhoz, majd a száműzetésbe vezetett. Töretlen hittel őrizte mindazt, amit férje oldalán férjétől kapott. Ezért lehet memoárja a kor iránt érdeklődő történészek-olvasók gazdag lelőhelye, s ezért lehet ő maga a század egyik hiteles tanúja, akinek élete és munkája a forradalomra való felkészüléstől a forradalom győzelméig, majd a bukás után az első emigrációig, az ebből való visszatérésből az újabb emigrációig s utolsó oldalain a most már végleges hazatérésig íveli át – köti össze korunkat.