Boross Elemér (1900–1971)

Boross Elemér első versei a Hétben jelentek meg, s a Nyugatban is publikált. Költészetének hangja, élményvilága Heltai Jenőére emlékeztet. Ábel (1921) című kötetét Kosztolányi Dezső méltatta, Az éneklő fűrész (1938) címmel megjelent regényét pedig Kádár Erzsébet. Sikert aratott színműíróként is. Vakablak című drámáját sok nyelvterületen adták elő.

1945 után a Magyar Írók Szövetsége, majd a Magyar Színpadi Szerzők Egyesülete főtitkára volt. Az irodalom életének újraszervezéséről Hőskor papucsban címmel írt szellemes, kedves, kortörténeti vonatkozásban igen értékes adatokat tartalmazó visszaemlékezést. Beszámol ebben az új Írószövetség megszervezésének első, bizonytalan kísérleteiről, majd érdekes portrékat villant föl Zilahy Lajosról és Herczeg Ferencről, a trónjavesztett, de bukásában is megközelíthetetlen "írófejedelemről", s jókedvű iróniával idézi vissza azokat az irodalmi és politikai küzdelmeket, melyek eredményeképpen zátonyra futottak próbálkozásaik. A Hőskor papucsban a szemtanú hitelével íródott, stílusa azonban megóvja minden fölösleges komolykodástól, patetikus frázistól, holott Boross Elemér igen értékes munkát végzett az ocsúdó években. Ez az írás különben a Velük voltam (1969) című memoárkötetben jelent meg, melynek legérdekesebb írásai Rejtő Jenőről (Péhovard) és Saljapinról szólnak.