Benamy Sándor (1899–1989)

Benamy Sándor sok műfajban adott közre érdekes, izgalmas könyveket, az igazán maradandót azonban alighanem emlékirata, A XX. században éltem (1966) képviseli. Írt kisregényeket (A gombkötő halála, 1958; A Junó gőzös útja, 1959), útirajzokat, ironikus kortörténeti emlékezéseket – melyek közül az Állampolgár voltam Közép-Európában Bécsben játszódó második kötetét (1941-ben) elkobozták –, Európától Ázsiáig (1936) című könyvéhez Henri Barbusse írt előszót. De talán épp e sokféleség és rengeteg élettapasztalat a magyarázata, hogy memoárkötete lett gazdag életművének központi darabja.

A XX. században éltem a két világháború közötti erdélyi művészeti és irodalmi életet mutatja be. Írásmódjának, iróniájának magyarázatát a szerző maga adja, amikor önmagára érti Wedekind sorait: "Két ujjam közt az üdvösség kifolyt – Csörgősipkámba fojtom a sikolyt." A memoár mégsem egy clown, egy csalódott bohóc visszatekintése, hanem izgalmas, hiteles, megszenvedett kortörténet, melynek középpontjában a baloldali gondolat megerősödése és a körülötte folyó szenvedélyes harcok állnak. Részletesen, értékelő alapállásból mutatja be a Korunk és a Helikon harcát, s közben önéletrajzi elemekkel gazdagítja az irodalmi élet képét. (Politikai beállítottságára mi sem jellemzőbb, mint hogy ő fordította le franciából a Hitler-ellenes Barna Könyvet.) Érzékletesen mutatja be, mit jelentett az erdélyi magyar irodalom számára Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes és Szabó Dezső látogatása, s mit a magyar nyelv megőrzésében az ottani színházi élet s annak legkiemelkedőbb művészei. A könyv Magyarországra való visszatérésével {351.} végződik, s egy nagyszerű csattanóval zárja a történetet: a mozdulatlanul álló, kérését megtagadó Bethlen mintha a rá váró következő évek jelképe lenne.