Mátyás Ferenc (1911)

Mátyás Ferenc az alföldi falu és tanya világának irodalmi képviselőjeként jelentkezett. Már korai regényeiben kialakul jellegzetes, más népi íróktól a hasonlóságok ellenére is megkülönböztethető problematikája: a sok évszázados elnyomatás és a vele járó elmaradottság fölszámolásának művelődési vetülete érdekli, a jobbágyivadékok mindennapi kultúrájának, tudatának, mentalitásának átalakítása. A falu küldötte (1942) című regénye a felvilágosításnak, a parasztság kiművelésének a programját hirdeti, s a megyei főispánt is jóindulatú, derék embernek ábrázolja, ha ezt a szellemi folyamatot elősegíti. E művet nem az irányzata, hanem előadásmódjának naiv bája teszi megjegyzésre érdemes, szép regénnyé: a paraszti önéletírásokban, a "primitív" festők képein találkozunk a spontán alkotókedvnek olyan természetes megnyilatkozásával, mint A falu küldöttében. Különösen első részében, a sok babonát, népi hiedelmet, boszorkányhistóriát és fantasztikus álmot lejegyző fejezetekben élvezetes a folklórból éppen kiemelkedett paraszti tehetség keresetlen, darabos, mégis költői, már-már a szegénységet, nyomorúságot is "átpoetizáló" elbeszélő hangja.

1945 után Mátyás sokáig nem írt prózai művet, s csak hosszú könyvtári munka után jelentkezik újra sajátos műfajú, az esszé, a riport, a szociográfia és az útirajz elemeiből fölépülő prózai írásokkal (Költők és parasztok, 1964; A múzsák udvarában, 1974). Célkitűzéséről így ír: "Elhatároztam, hogy elindulok az ország zegzugaiba, s tollam alá gyűjtöm tapasztalataimat, útinaplót írok, feljegyzéseket készítek a falvakban és vidéki városokban megbúvó irodalmi hagyományokról ... Érettebb fővel fölcsapok szociográfusnak, és múzsám kezét fogva benézek az emberek házába, lelkébe, s kikutatom, van-e művelődési hajlamuk, hogy irodalmi ismereteiket gyarapítsák. És ha van, segítik-e őket az arra hivatottak?" E vállalkozás kettős eredménnyel járt; részint olyan lírai indíttatású, népszerű irodalomtörténet kerekedett ki Mátyás tolla alól, amely Balassitól Adyig, Kölcseytől, Kazinczytól Madáchig, Krúdyig, Tersánszkyig, Bányai Kornélig stb. egy sor ismert és kevésbé ismert írót, költőt mutat be a művelődni vágyó, de kevéssé tájékozott, eligazításra szoruló olvasóknak. Másrészt pedig feladattervet és programot ad a népművelés, a muzeológia, a helyismeret szakembereinek és felelős szerveinek; rengeteg aktuális tennivalóra hívja fel a figyelmet az értékmentés, a helyi hagyományok megvédése, illetve továbbadása kapcsán. A különböző fejezetek színvonala ingadozó, a művelődésszociológiai igényű megállapítások érvényét gyakran csökkenti a kevés információra alapozott, elhamarkodott általánosítás, az irodalomtörténeti kipillantásokat pedig nemegyszer szárazzá, tudálékossá teszi a lexikonszerűség, a kézikönyvek megállapításainak puszta felmondása. Így is szép részletekben bővelkedő, hasznos könyvek ezek, bár sem a valóság ismeretlen tényeinek fölfedezésében, sem az esztétikai bátorság dolgában nem mérhetők Mátyás Ferenc korai regényeinek naivabb, de lendületesebb és nagyra törőbb koncepciójához.