Kísérletek és új kezdemények

A további kötetek sokban színezik és bővítik – új műfajú kísérleteket is felmutatva – a Lengyel József művészetéről kialakított összképet. A riportokat és vitacikkeket közrebocsátó Tükrök (1967) az író utazásaihoz, olvasmányaihoz és a közéletben felmerült aktuális kérdésekhez fűzött reflexióit gyűjti egybe.

Változatos műfajú – a groteszktől a pantomimig – az 1969-ben kiadott Ézsau mondja ... című kötet is, melynek írásai több vonatkozásban kapcsolódnak az író korábbi központi témáihoz. Az Igéző történeteinek komor világát idézi fel Az obsitosok szökésről mesélnek című novella, egyszerű, száraz elbeszélő modorban, megrendítően. A Tanácsköztársaság egy máig vitatott kérdésében, a felvidéki visszavonulás helyességének megítélésében foglal írói eszközökkel állást 1919 című jelenetében. Érdekes, újszerű kísérlet a kötet címét adó parabolisztikus írás, amelynek azonban néhány aktuálpolitikai kitétele félreérthető, s így bizonyos mértékig elfedi az író tiszta szándékait.

Gazdag életrajzi mozzanatokkal telített, sajátosan egyéni hangvételű könyve a századvég és a húszas évek Bécsét mai élményeivel szembesítve bemutató, 1970-ben napvilágot látott Bécsi portyák; az elillant nehéz sorsú ifjúság emlékképei és a szocialista író hazaszeretetének szép vallomásai megejtik benne az olvasót. Széchenyi tragédiáját elemző rajzában e mű a Három hídépítő esszéisztikus vonalához, míg a Bécset "feltérképező" fejezetek talán a Keresem Kína közepét című útinaplója tárgyias-leíró hangneméhez állnak közelebb. Az idős író kísérletező kedvébe és egyszersmind művészi alkotó gondjaiba enged bepillantást az 1972-ben megjelent szatirikus hangvételű Levelek Arisztophanészhez. Indulatos vitázó készségéről tanúskodik viszont az időszerű – főleg kulturális – kérdésekben írt cikkeit, továbbá irodalmi tanulmányait és emlékezéseit 1974-ben összefogó, Az őszinteség lépcsőin című kötete.

Pályáját záró két regénye etikai kérdésfeltevésben, az emberi helytállás igénylésében szoros rokonságban van novelláinak, egész életművének fő gondolatiságával. Szembesítés című regénye, amely a sokat kifejező A regény egyetlen kulcsa: a kor alcímet kapta, csak egészen szűk körben került nyilvánosságra 1974-ben és csak 1988-ban juthatott el a szélesebb olvasóközönséghez. Ez a rövid, szűkszavúan tömör kisregény megint csak egyik első hírnöke volt az irodalmi élet, a {513.} kiadáspolitika normalizálódásának, az egészen 1988-ig jól működő korlátok lazulásának, szovjet műszóval: a "nyíltság" beköszöntésének. Elsők között szólt, hitelesen és a teljes történelmi igazság igényével a háború utáni évek Moszkvájának politikai és emberi viszonylatairól, a hatalom cinizmusáról, hazug és képmutató voltáról, melynek közvetlen megnyilvánulásai még a Lengyel József típusú törhetetlen forradalmárok hitét is kikezdték, s szkepticizmust olthattak beléjük. Lassu Bandi, a főhős csalódása, megcsalattatása hitelesen, hűen fejezi ki egy egész – életét a szocialista mozgalom ügyére feltevő – nemzedék keserű csalódását, s mutatja: hitükkel, meggyőződésükkel visszaélt a hatalom. A regény Moszkvában játszódik a felszabadulást követően, 1947–1948 fordulója táján. Az egész cselekményt egy napba sűríti az író: Lassu Bandi, a regény főhőse – tulajdonképpen maga az író – belopódzik Moszkvába a közeli Alekszandrov községből, ahová szibériai száműzetése után visszatérhetett. Felkeresi Baniczát, a magyar nagykövetség tanácsosát (alakja a korábbi Lengyel-regényekből jól ismert), az ő elvtársi segítségét kéri rehabilitációjához és Magyarországra való hazatelepüléséhez. A regényben az akkori politikai körülményeket nyíltan feltáró és a hibákat egyáltalán nem szépítő vitákat, dialógusokat azzal a szerkezeti újdonsággal formálja meg az író, hogy a regény minden fejezetét más-más szereplő nézőpontjából rajzolja meg, melyek ugyanakkor a cselekmény egészét is előre viszik.

Az induló fejezetben Lassu Bandi szemével látjuk az alig néhány sarokra levő magyar nagykövetség épületét, amely a biztonságot jelentené az odafelé lopódzó volt száműzöttnek, de ami mégis mérhetetlenül távol áll tőle, hiszen hány rendőrt, strázsát és kapuőrt kell ügyesen kikerülnie, amíg bejuthat Baniczához! A második fejezet Banicza oldaláról gördíti tovább az eseményeket, pontosabban szólva érzékelteti a kettejük között lezajló éles eszmei vitát arról, hogy a sztálini rendszer áldozatairól azonnal kell-e szólni a világ előtt, amint azt Lassu Bandi kívánná, vagy pedig meg kell várni, amíg a történelem ezt a kommunista világmozgalom "károsodása nélkül" lehetővé teszi. A harmadik fejezet Banicza felesége szemszögéből, a negyedik pedig Banicza fia látószögéből mutatja be a vendég és a családfő közötti, a család előtt már sokkal mérsékeltebb hangú vitát.

A regény legszebb része az ötödik fejezet, amely már ismét Alekszandrov községben játszódik, és annak az asszonynak a nézőpontjából ábrázolja az eredmény nélkül hazalopakodó Lassu Bandit és kettejük fellobbanó szerelmét – ahogyan "két magányosság fonódott egybe" –, aki maga is egy büntetőtáborból tért haza. Érzelmük hőfoka Déry Tibor Szerelem című novellájának érzésvilágával rokonítható. A történet végül is tragikusan végződik. Lassu Bandi semmi biztatást sem kaphatott Baniczától hazatéréséhez. Nem a régi kommunista barát jószándéka hiányzott, hanem a korabeli politikai helyzet és vezetés tette lehetetlenné, hogy segítsen, ez világosan kitűnik a regényből. Baniczát hazarendelik – valószínűleg, mert segíteni akart volt száműzöttek Magyarországra telepítésében –, Lassu Bandit pedig ismét visszaküldik Szibériába, de most már nem büntetésből, hanem olyan "szabad emberként", akinek választójoga is van, csak éppen a lakóhelyét jelölték ki ugyanabban a szibériai faluban, ahol korábban száműzetésben volt.

{514.} A másik regény az író hagyatékából került elő. Valószínűleg a harmincas években, Moszkvában írta meg első változatát, amit később idehaza többszörösen átjavított. Neve: Bernhard Reisig, avagy Föld és külföld címmel jelent meg 1979-ben, és egy fiatal német gépészmérnök szovjetunióbeli élményeit mutatja be a harmincas évek elejének nagy építkezési lázában, minden emberi problémájával, jó és rossz oldalával együtt. Mai szemmel ez a regény úgy is értelmezhető – miként ezt Almási Miklós a könyv bevezetőjében megállapítja –, mintha az író már akkor megsejtette volna a korszak olyan belső ellentmondásait, amelyek később tragikus válsággá mélyültek, csak éppen egy megszépítő látásmódon keresztül, önillúzióval és ma már naivnak tűnő lelkesedéssel fogva fel azokat.

Lengyel József a magyar forradalmi szocialista irodalom hosszú ideig emigrációba kényszerült ágának egyik jelentős képviselője. Keserű élményekkel teli, sokesztendős "hallgatás" után kellett vállalnia az írói újrakezdés megpróbáltatásait. Idehaza az olvasóközönség és kritika mind nagyobb figyelmétől kísérve nőtt nagy íróvá, és rövid idő alatt irodalmunk élvonalába került. Alkotásaiban a kommunista mozgalom kezdetétől máig fogja át a történelem hullámzó eseményeit, és minden írásából erkölcsi tisztaság, felelősségérzet, az önmagával, környezetével és az emberiséggel szemben tanúsított keménység árad. Ez a szilárd magatartás tette lehetővé, hogy fiatal fejjel vállalt világnézetét a megpróbáltatásokon át is megőrizze, és teljes emberi meggyőződéssel tudjon részt vállalni egy minden ízében elhibázott kornak, egy torz politikai hatalom tragikus bűneinek feltárásában. Művészi kvalitásait: írásai nagy megjelenítő erejét, lélekábrázolása mélységét és gondosságát, tájfestése hangulatot teremtő szépségét, embert és természetet egységbe emelő, valóságost és jelképest tömörítő erőteljes kompozíciós képességét csakúgy, mint nyelvének racionális hajlékonyságát, intellektuális töltését a róla szóló kritika elismeréssel említette, és noha csak idős korában, élete utolsó két évtizedében adatott meg számára az alkotás nyugalma, megérhette művészete kiteljesedését. Hemingwayről írta, de magára Lengyel Józsefre is ráillik, hogy életműve "egy ellentmondásos kor emberien tragikus vallomása", amivel egy mai letisztultabb világ elébe munkált.