Bölöni György (1882–1959)

Bölöni György pályája a század első évtizedében indult. Akkor lépett fel egy nagyon tehetséges magyar művésznemzedék, amely magas szinten ábrázolta a megváltozott, átalakulást sürgető magyar életet, s fogalmazta meg a magyar társadalom vágyait, törekvéseit.

A fiatal Bölöni György, miután az egyetemen jogot végzett, újságíróként és műkritikusként indult el pályáján. Hírlapi tudósítóként került ki az akkori Európa szellemi fővárosába, Párizsba is, ahol 1904-ben sorshatározó barátságot kötött az akkor első párizsi útján tartózkodó Ady Endrével, a bontakozó költő zsenivel, akinek lírája az emberi érzelmek sokhúrú megszólaltatása mellett erőteljesen hangot adott a korabeli magyar társadalmat foglalkoztató nagy nemzeti problémáknak is. Líráját épp ez e plebejus-demokratikus forradalmíság fűtötte. Így tehát a vele való barátkozás igen szerencsés világnézeti oltás volt a dzsentri rétegből jött Bölöni György számára.

Párizsban került a modern művészet, az impresszionizmuson is túllépő Cézanne, Gauguin és a szintén a maga útját járó Rodin vonzásába. Bölöni sokszor írt Párizs-élményéről: "Az én Párizsom nem emlék, melynek hímporát tollukon hozzák haza az írók, nem egy élmény. Nekem és Itókának, társamnak, Párizs egy egész hosszú élet katlana és gyönyörű valósága. Az életrajzunk Párizs ... A haladni nem akaró, félig konzervatív, félig kuruckodó Magyarországból szédültem be a sokféle, sokszínű szabadságba ... Jaurès beszédei új szemléletre kezdték nevelni a franciákat, a szocializmus lehelete végigseperte az emberiséget ... a forradalmak vissza-visszajáró és eleven kísértetei ... E kavargó élet csúcsán a két festő: Gauguin és Cézanne, akiknek művészete akkor kezdett szétáradni. És számunkra, a porszemeknek, két felmérhetetlen nagy barát, akik a szellemi élet élenjártak: Rodin és Anatole France ... E francia csodákon túl a Batignolles peremén egy magyar csodavirág nyitotta meg kelyhét egy szerelmes asszonynál, Lédánál. Nem a diadalmas Ady, csak az ifjú táltos ... akinek minden atomjából áradt a teremtő zseni, a halhatatlanság."

{520.} Ebben a nagy erejű látomásban benne van minden, ami Bölönit jellemzi, s egyben magyarázatát adja annak is: miért járták Párizst a 20. század elejének fiatal entellektüeljei. "E nekünk világosságot szóró Párizsban" – találjuk meg a kulcsmondatot Bölöni György szép szövegében.

Ahhoz a nagy nemzedékhez tartozott, amely Magyarország polgári demokratikus átalakítását tűzte ki célul. 1910-től annak a polgári radikalizmus eszméit hirdető Világ című napilapnak a munkatársa lett, amely Ady publicisztikájának is fórumot adott. Bölöni is írt ide politikáról, irodalomról, képzőművészetről. Különösen értékesek műkritikái, tanúi annak a képességének, hogy az igazi újat első jelentkezésekor felismerte.

Írásaival az 1918–19-es forradalmak előkészítői közé tartozik. Diplomataként, illetve szerkesztőként vállalt feladatot e nagy időkben. A tragikus bukás után emigrációba kényszerült. 1919 őszén hagyta el az országot, hogy huszonöt évet töltsön emigrációban. Bécsben, majd egészen a felszabadulásig Párizsban élt: együtt dolgozott Károlyi Mihállyal és a kommunista baloldallal.

A felszabadult ország tiszteletbeli nemzetgyűlési képviselői mandátummal várta haza, hogy aztán nemsokára követként diplomáciai szolgálatba küldje pár évre Hollandiába. Az emigrációból fő művét, az 1934-ben megjelent Az igazi Ady című könyvét hozta haza, amely itthon 1947-ben látott először napvilágot, hogy azóta újra és újra (legutóbb 1977-ben, az Ady-centenáriumra) megjelenjék: valósággal hozzátartozik ma már az Ady-műhöz. Lehet-e író és műve számára ennél biztosabb maradandóság?! Senki sem volt hivatottabb Adyról írni nála, aki nemcsak a költő életét látta emberi közelségben, de eszméit is értette, és száműzöttségében magáénak is vallotta. Ezért került hangsúlyosan az igazi jelző a címbe: könyve szenvedélyes polémia volt az Adyt elvitatni, forradalmiságát kilúgozni akaró törekvésekkel. Az igazi Ady a legfontosabb kortársi tanúságtétel, egyben megbízhatóan kalauzolja az Ady-életműben a vele tudományos szinten foglalkozókat is.

Ady nyomában járt akkor is, amikor Táncsics Mihály alakját elevenítette fel. Könyvét 1942-1944 között Párizsban írta, kiadására azonban csak az emigráció után, itthon került sor. Azt a Táncsicsot rajzolta meg könyvében, aki nemzeti szabadságharcra buzdító patrióta és társadalmi reformer volt egy személyben. A francia forradalom és a magyar reformkor eszméin nevelkedett ez a Táncsics. A legerősebb fény a reformkorbeli és a 48–49-es pályaszakaszra esik. 1848 egyik előkészítője volt, a forradalom idején pedig a parasztság végleges felszabadításáért harcolt. Életrajz, korrajz, világnézeti út ábrázolásának szerencsésen megvalósult egysége a Hallja kend, Táncsics.

Emigrációjából hazatérve, publicistaként "kérlelhetetlen leszámolást" sürgetett a magyar közelmúlttal: a fasizmussal (Friss szemmel címmel adták ki már halála után, 1968-ban leggazdagabb cikkgyűjteményét). Nemzeti önismeretre intett, s arra, hogy a nemzeti és emberi értékeket eggyé kell forrasztani: "nincs külön magyarság és nincs külön emberség" – írta Magyarság – emberség (1959) című, posztumusz, válogatott kötetének is címet adó írásában (1959).

{521.} Irodalmi témájú cikkeit az a törekvés hatotta át, hogy kijelölje a vele együtt indult és vagy emigrációba kényszerült, vagy itthon félreállított írói nemzedék őt megillető helyét a nemzeti kultúrában. Gábor Andor mellett megrajzolja Gergely Sándor, Nagy Lajos, Balázs Béla, Barta Lajos és az Ady-barát Révész Béla portréját: mindnyájan Ady nemzedékéhez tartoztak, és előkészítői voltak a szocialista szemléletű irodalomnak.

A képzőművészeti kritikus szólalt meg az Egy forradalmi nemzedék című műkritikai beszámolóban a századelő nagy hatású művésznemzedékének tárlata alkalmából (1958). Az ötvenes évek kultúrpolitikáját bírálta, amely elhallgattatta őket: "hogy a magyar művészet a felszabadulás utáni esztendőkben sematizálódott és tévútra ment, teremtő művészet helyett leíró festészetté vált, a forradalmi hév zsánerképekbe zsugorodott össze, a témák megölték a nívót, az előadásmód, ahelyett, hogy a mai levegőt lehelné, új formákba merevített akadémizmussá vált, történelmi feladatokat százesztendős szemlélettel és művészi felfogással próbált megoldani – abban annak is nagy szerepe van, hogy a fejlődés folytonossága megszakadt, valahogy ezt a generációt a fejlődés útjából félretették."

Képek között címmel 1967-ben gyűjtötték kötetbe képzőművészeti témájú írásait, s ez a könyv Az igazi Ady mellett másik fő műve Bölöni Györgynek.