Kahána Mózes (1897–1974)

Kahána Mózes a szocialista irodalom egyik korai képviselője. Alakjában a nemzetközi munkásmozgalom egyik leghűbb, legfáradhatatlanabb harcosát tiszteli. Költői pályáját avantgárdista törekvések, az expresszionizmus hatásai jellemzik (Univerzum, 1918; Én, te, ő, 1921; Túl a politikán, 1921; A mozgalom, 1923). A Tanácsköztársaság és a bécsi emigráció idején vált tudatos forradalmárrá, s ez nemcsak világnézetét, hanem a művészethez való viszonyát is megváltoztatta. Írásait a munkásmozgalommal való teljes azonosulás, elszánt cselekvésvágy inspirálta. A mozgalom proletárverseivel lezárult költői munkássága, ezt követően cikkeket és kiáltványokat írt, majd a börtönévek alatt prózában kezdte megfogalmazni a forradalommal és a munkásmozgalommal kapcsolatos élményeit.

Első elbeszélését (Az ember nem bivaly) utóbb így értékelte: "Műfajtalansága is a proletkult befolyását jelzi ... Tényszerűen valóságos cselekményre épül, s ugyanakkor mégis romantikus stílusú propagandaírás." Prózájával elsősorban szervezni és hatni óhajtott, legerőteljesebb jellemzője így a tényszerű hűség és a közéleti nézőpont. Ezek a művek (Tarackos, 1931; Taktika, 1933), ahogyan az író maga nevezte őket: "plakátregények", s még első elbeszéléskötetei (A Kárpátok {527.} alatt, 1932; Őszi hadgyakorlat, 1934) is csupán előtanulmányai Kahána Mózes esztétikailag is értékelhető szépírói munkásságának. Alkotói fejlődése szempontjából döntő időszak volt munkatársi kapcsolata a Korunkkal, ekkor írta meg első jelentős prózai művét, a Hat nap és a hetedik (1940) című regényét. Ez a szociografikus pontosságú mű Dános községről (a valóságban Dálnok, Dózsa György szülőfaluja) a két világháború közötti magyar irodalom egyik legjobb falurajza. Későbbi novelláiban és regényeiben fokozatosan kiteljesednek szépírói elképzelései. Írásai naplónak is beillő vallomások, melyekben valósághű ábrázolásra törekszik, de lírai stílusában a hajdani költő is jelen van. Az anekdotázó könnyedség és a szemléletes nyelv az eleven, realista előadásmódot szolgálja.

Hazatérése után számos műve fordításban is megjelent, írásaiból válogatások készültek, s fáradhatatlanul dolgozott újabb művein. A Biharvári taktika (1965), amely a Taktika című mű alapján íródott, a magyar Tanácsköztársaság utáni történelmi periódusnak, az erdélyi munkásmozgalom egykori harcosainak a dokumentumregénye. Földön, föld alatt (1967) címmel jelent meg egy kötetben a Hat nap és a hetedik című regénye és több elbeszélésciklusa. Elbeszéléskötetei: a Szélhordta magyarok (1971) és a Két nő egy képen (1974) az erdélyi korszak és a Szovjetunióban töltött évek élményeit feldolgozó novellákat, illetve a Magyarországon keletkezett új írásokat tartalmazzák. Kahána Mózes utolsó éveinek legnagyobb vállalkozása: önéletrajzi regényciklusa (Íratlan könyvek könyve, 1969; A boldog élet könyve, 1972; Sóvárgások könyve, 1973). A gyermek- és ifjúkor lírai felidézése után a forradalom élményéről, az emigráció éveiről, az önként vállalt kommunista kötelességről, a munkásmozgalom etikai problémáiról tesz őszinte vallomást, a negyvenes évek elejéig járva be az életutat. Ezek a memoárkötetek drámai feszültséggel telített, szépirodalmi rangú alkotások, szerzőjük e korszak lelkiismeretének tisztét tölti be.

A Nagy időknek kis embere (1977) nyolcvanadik születésnapja alkalmából összeállított válogatás, hiteles krónikákon, cikkeken és állást foglaló hozzászólásokon át követi az író pályáját, s rajzolja meg árnyaltan Kahána Mózes szellemi arcképét.