{772.} "Fiatalkoromból"

Szokásos, ifjúkori versek és zsenge novellák után, első irodalmi műveit a Keresztmetszet című – a művészetpártoló Örkény család által is támogatott – rövid életű, baloldali folyóiratban fedezte fel Markovits Györgyi (Gyűlölet, 1934; Fiatal lány, 1935; Pánik, 1936). A lap programja – " zászlóbontás nélkül, a jobb és a bal kilengésein kívül" – tükrözte a fiatal író társadalmi szemléletét és irodalmi eszményét is.

1937 elején beadott a Révai Kiadóhoz egy regényt – a címe: Félálom –, amely nem jelent meg, de a közelmúltban előkerült lektori jelentésben Szerb Antal igen pontosan jellemzi a pályakezdő Örkény tájékozódását és tehetségét: "nemcsak a metódusában hasonlít Máraira: a stílusa is annyira kopírozza Máraiét, hogy az ember néha azt hiszi, hogy Márai egy ismeretlen regényét olvassa. Kisebb mértékben hatottak rá a többiek is, Hevesi András, Cs. Szabó, csekélységem (Pendragon-legenda); ez az Örkény valahogy közös gyermekünk. (Nem ismerem egyébként, sose hallottam róla.)

A könyv nagyon mulatságos, jól olvasódik, helyenként egész kitűnő. Nívós, magas szellemiségű, kultúra van benne, nyugati levegő, gondolkozni tudás, lelki elmélyedés és főképp szellemesség, üde, modern, elavulhatatlan humor.

Hibája, hogy kissé papírízű; nem érzek életet mögötte, minden csak gondolva van, minden csak játék, ötlet, szellemesség, az ember egy percig sem érzi, hogy a dolgok csakugyan ilyenek, mint amilyennek a szerző látja őket. Azt hiszem, nagyon fiatal ember munkája lehet."

Íme a nagyon fiatal – 25 éves – író portréja; ez látszik a korabeli novellák (Mi lesz belőled?, Tizenhárom, Állatmese stb.) tükrében is. Valóban Márai Sándor, a Zendülők, a Bébi vagy az első szerelem, a Csutora fiatal Máraija – volt az első mestere, eszménye. Később Petőfi és Kosztolányi prózájával egészítette ki ezt, hagyományt találva a "nem díszített, kartéziánus, szikár és lecsupaszított tőmondatokra épülő prózához", amely – ha vékonyabb ág is – eleven hajtás a magyar irodalomban, s amely eltér "Krúdy és Füst Milán vagy Giraudoux és Proust" általa barokkos díszítettségűnek nevezett modern prózájától, és természetesen eltér a magyar próza hagyományos leíró ágától, Jókai, Mikszáth, Móricz elbeszélő művészetétől is. "Ahogy az írásra Márai tanított meg, úgy ...a gondolkodásra Németh László" – mondta egy későbbi nyilatkozatában. A 30-as évek elején Németh László volt az eszmei és erkölcsi iránymutatója. Ehhez a szellemi környezethez illeszkedtek a baráti kapcsolatok is: a Piarista Gimnáziumban együtt érettségizett – s azután is barátságot tartott – Boldizsár Ivánnal, Szabó Zoltánnal, Thurzó Gáborral.

Körülbelül ilyen szellemi és személyi meghatározottságokkal kopogtatott be József Attilához a Szép Szó szerkesztőségébe, Forradalom című novellájával. József Attila a kéziratot elolvasta, megbírálta, átjavíttatta, és közölte a Szép Szó 1937 július–augusztusi számában. Együtt jelent meg itt Remenyik Zsigmond, József Attila, Fejtő Ferenc, Németh Andor, Mannheim Károly, Franyó Zoltán, Karinthy {773.} Gábor, Déry Tibor és Ignotus Pál műveivel. Innen számítható igazi írói pályakezdése.

A novella címét József Attila – igen helyesen és indokoltan – Forradalomról Tengertáncra akarta változtatni. A novella valóban nem arról szól, amit a költő-szerkesztő világnézetében és szótárában a forradalom ekkor jelentett, hanem szinte az ellenkezőjéről, Örkény szavaival: arról, hogy "egy tébolyda zárt osztályáról kitörnek az ápoltak, maskarát öltenek, elözönlik a várost, s a hozzájuk álló félkegyelműekkel, kelekótyákkal, hóbortos feltalálókkal, babonás jövendőmondókkal és bogaras járdaszélenjárókkal megszaporodva, magukhoz ragadják a hatalmat". Nyilvánvaló, hogy a groteszk prófécia a szélsőségek, mindenekelőtt a fasizmus, a nácik – nemcsak németországi, hanem egyre aggasztóbb és agresszívabb hazai – előretörését, s ezzel szemben a polgári társadalom bárgyú közönyét, téves biztonságérzetét ábrázolta, a groteszket a szinte hátborzongató abszurd felé hajtva. De nem tudatos, szocialista világnézet alapján, csupán a racionális elme tiltakozásával. Nála természetes lehetett – amit József Attila nem engedhetett meg – a "forradalom" szó cinikus-ironikus használata a tébolyult szélsőségesek hatalomátvételére. Négy évvel később – a megélt társadalmi, történelmi tapasztalatok alapján, talán József Attila igazát is belátva – az általa javasolt Tengertánc címen lett ez első kötetének címadó írása. A Tengertánc kiforrott, pontosan szerkesztett, gondolatmenetében és stílusában egységes, időálló értékű novella. Csakugyan íróvá avatta Örkényt, aki ezentúl a Szép Szó köréhez tartozott egy rövid ideig, azzal a sajátos kettősséggel és laza kötelékkel, ami a jó módú, sőt gazdag polgárfiút a lap baloldali, a kommunista mozgalommal is kapcsolatot tartó és többnyire" nélkülöző belső gárdájához kapcsolhatta.

A több mint ígéretes pályakezdést nem követte a szélesebb körű irodalmi meg- és elismerés. A Szép Szó köre ugyanis a korabeli hatóságok szemében volt annyira "veszélyes" és baloldali, hogy figyelmeztessék apját (aki tekintélyes gyógyszerészként "magyar királyi kormányfőtanácsos" volt), hogy fia "rossz társaságba" keveredett, jobb lenne egy időre külföldi tanulmányútra mennie. A tanácsot az apa, s apától a fia megfogadta: így utazott előbb Londonba, onnan Párizsba nyelveket, irodalmat, életet tanulmányozni. Nyilvánvaló, hogy a fiatal író számára vonzó volt az anyagilag elég jól biztosított európai utazás, és nem volt olyan erős a hazai baloldali irodalomhoz kötődése, hogy az elszakadás nehezére esett volna. Annál kevésbé, mert Párizsban is megtalálta a baloldali magyar irodalmi emigránsok csoportjait – Hevesi Andrással, Bajomi Lázár Endrével és másokkal –, barátok közt érezhette magát. 1939-ben, a háború kitörése előtti "utolsó vonattal" jött haza. Apja kérésére ismét beiratkozott az egyetemre, megszerezte második diplomáját. Gyakran behívták mint gyógyszerész tartalékos tisztet katonának, ott volt az erdélyi bevonulásnál, Újvidék visszacsatolásánál is. Közben gyorsan ellobbant első, ifjonti könnyelműséggel kötött házassága is (Gönczi Flórával).

Az írói pálya folytatása tehát egyre halasztódott, 1941 októberéig, amikor megjelent saját kiadásában első kötete: a Tengertánc. A legpontosabb és legtekintélyesebb bírálatot megint Szerb Antal írta róla a Magyar Csillag 1942. {774.} januári számában: "A kötet tizenegy novellája részben nagyon mulatságos, részben nagyon érdekes. Mintha a húszas évek valamennyi irodalmi tendenciája találkozót adott volna bennük: az expresszionizmus torz gesztusai, a Locarno körüli diplomatairodalom derűs nemzetközisége, a szürrealizmus értelmet gúnyoló játékossága, az angol regények csodakeresése és mesehangulata, az új frivolok gúnyos könnyedsége és kiábrándultsága, Franz Kafka és Paul Morand, Cs. Szabó és Márai. A fiatal író nem mindig önálló, de viszont kitűnő tanítvány, és jó tanítványokból lesznek a mesterek. Hallatlan ötletgazdagsága, sokoldalú hangulatrepertoárja, biztos nyelv- és stílusérzéke nagyon sok jót ígér. De igazságtalanság volna ebben a kötetben csak ígéretet látni; novellái így, ahogy vannak, értékes írások."A Tengertánc mellett a Fagyosszentek és a Magyarok Istene – tehetjük hozzá az életmű ismeretében – már a kiforrott, kései Örkényt idézi; a Dionysos kissé egzisztencialista hangulatban, a Búcsú pedig nosztalgikus-fájdalmas iróniával az akkori Örkény alapélményét közvetíti; elrabolták, megrövidítették e nemzedék ifjúságát: "Most másként lesz minden ... Most már vigyázni kell, mindenért felelősnek lenni. Mindennek súlya van ... A vonat megrándult, koccant az ütköző, döccent a kerék ... Mi pedig belerohantunk a fekete éjszakába, melyben szaporán és ijesztően hangzott a kerekek ütemes géppuskaropogása."

Ezzel a metaforával Örkény a férfikorát és életfelfogását legmélyebben megrendítő és átalakító élménybe: a háborúba rohant bele.