Sipos Gyula (1921–1976)

Sipos Gyula életművének költészeténél nem kisebb jelentőségű alkotóeleme prózai munkássága, melyben a kisregényt éppúgy megtalálhatjuk, mint az irodalmi szociográfiát és a történelmi regényt. Megjelenésük sora végigköveti a felszabadulás utáni irodalmunk irányzatainak és műfajainak változásait. Első prózai műve, A nagy éjszaka (1963) című kisregény az 1956 utáni irodalmi konszolidáció után jelent meg, amikor a fellendülő gazdaság és a tisztuló politikai légkör egyre inkább elősegítették a történelmi önvizsgálatot, s az irodalomban a különféle társadalmi osztályok és rétegek helyzetének megrajzolása kínált izgalmas művészi feladatokat. A dunántúli pusztán született Sipos Gyula jól ismerte a paraszti életet, tevékeny részese volt a földosztásnak és a termelőszövetkezetek szervezésének is. Ebből az élményforrásból keletkezett a régi és új életforma közötti választás gondjait, dilemmáit megjelenítő kisregénye, A nagy éjszaka. A huszonnégy órába sűrített cselekmény a választás elé került ember belső drámáját, társadalmi és egyéni konfliktusát rajzolja meg. A környezet leírása, a főhős és a mellékszereplők hangulatainak, tetteiket irányító érzelmi és morális indítékainak {878.} hiteles ábrázolása teszi élvezetessé a művet. Az eseményeket az író tárgyilagosan, szenvedélymentesen kommentálja, a helyenként döccenő dialógusok helyett inkább harmadik személyű elbeszélési módot használva. A nagy éjszaka megjelenése idején észrevehetően gazdagodtak az új magyar prózairodalom műfajai: a nagyregény háttérbe szorulásával teret kapott a lényeget időben és térben sűrítve fogalmazó, tömören szerkesztett kisregényforma. Témái a társadalom szinte minden rétegét érintették, s drámai módon közelítették meg az egyéni és közéleti erkölcsi konfliktusokat.

Sipos időrendi sorrendben következő prózai alkotása az emlékezetes felszabadulási regénypályázatra, a huszonöt éves évfordulóra írt A senki földjén az évtized fordulóján látott napvilágot (1970), meghozva írója számára a pályázat első díját. Művében a regényíró Sipos Gyula sikerrel használta fel költői adottságait. A fejezeteket ismétlődő mottóként az író személyes ihletésű, lírai vallomásai foglalják hangulati keretbe. A tulajdonképpeni cselekmény három típus, három, különböző társadalmi helyzetű hős történetét kíséri végig a háború utolsó napjaiban. A történelmi események sodrában egy illegális kommunista diák, egy pap és egy katona kényszerül bizonytalan ideig közös sorsot vállalni. A sűrű, drámai párbeszédekben a gondolati elemek válnak lényegessé, míg maguk az események háttérbe szorulnak. A regény – gyengeségei mellett is – sikeresen fogalmazza meg a korszak nem egy átfogó tanulságát és a hagyományos regényszerkesztés felbontásával egy, a megszokottól eltérő művészi látásmódot fedez fel.

A hetvenes évek elején a műfaji és formai kísérletezéssel párhuzamosan bekövetkezett a memoárirodalom és az irodalmi szociográfia reneszánsza is. Ekkor született a paraszti élet múltjának és jelenének szembesítéséből ötvöződött, a somogyi szülőföldről írt Pusztaiak (1977) című szociográfiája, melynek témáját sokáig dédelgette, két éven át írta, de csak posztumusz műként jelenhetett meg. Ez az alig kétszáz oldalas kötet részben a helyszín földrajzi szomszédsága okán, részben pedig az írói szándékot és mondanivalót tekintve rokon Illyés negyven évvel korábban keletkezett alkotásával: annak mintegy a mai társadalmi viszonyok között keletkezett folytatása. Az országot riporterként is sokszor bejáró író művében számszerű, statisztikai adatokkal egészíti ki szubjektív megfigyeléseit. A krónikás leírást hosszabb-rövidebb párbeszédekkel, jellegzetes tanyai emberek bemutatásával, a környezet és a benne élők hiteles, találó ábrázolásával teszi élvezetessé. A rá jellemző kritikus szemmel megfigyelt jelenségekhez narrátorként fűzi hozzá véleményét, jobbítást célzó javaslatait.

Sipos Gyula halála után öt évvel, a szerző feleségének gondozásában jelent meg az Akkor voltunk fiatalok (1981) című, publicisztikai munkáit, regényrészleteket, verseket és dokumentum jellegű anyagokat tartalmazó válogatás. "Minden író egy-két forró témát ír, él és épít haláláig" – írta Illés Endre egyik esszékötetében, és Sipos Gyulára ez a megállapítás különösen érvényes. Az Akkor voltunk fiatalokban egymás mellett találhatjuk pályájának legfontosabb, ismétlődő témáit, a háború, az illegalitás élményét, a híres Győrffy kollégium történetének mozaiknyi dokumentumait, és jelenünket bíráló cikkeit. Sipos Gyula prózai, sőt publicisztikai témái mind magukon viselik szerzőjük személyes sorsának meghatározó jegyeit a forradalmi {879.} indulástól későbbi csalódásáig, személyes tragikus sorshelyzetéig. A kötetben található írások ezeknek az éveknek – egy életnek – a történelmi eseményekkel kapcsolatos emlékeit elevenítik fel (Illegalitásban, A novemberi koszorúzás, Levél barátaimnak, A pusztától az egyetemig). Ez a viszatekintés azonban elkerülhetetlenül mérleg is: a múlt és a jelen összevetése, egy eseményekben gazdag élet átgondolása. A kötet végén lévő, a szerzővel készített interjúban Sipos Gyula maga fogalmazta meg ars poeticáját: "Ha keveset is, de érvényeset. Hiteleset. Ezt próbálom."