Kőműves Imre (1903–1986)

Kőműves Imre magánkiadású verseskötettel (Délután, 1942) kezdte pályáját. "A szenvedés mélységeit" megjárt ember reménye és reménytelensége szólal meg ezekben a költeményekben, aki a "dolgos milliók" nevében perlekedik egy szebb, boldogabb életért. A versekben is meg-megvillan szatirikus hajlama, mely Szökevények (1964) címmel egybefoglalt elbeszéléseinek komor világát is oldja, ellenpontozza. A fasizmus embertelen korszaka tárul fel e novellákból, fájdalmas, soha el nem feledhető emlékeztetésül, s közben megismerhetünk tiszta, szép, hősies sorsokat is, melyek mégis reményt adnak a reménytelenségben (A hadbíróság). A Vasaltnadrágosok (1963) a húszas évek hivatalnok-életének szellemesen leleplező képét mutatja, ebben is megvillan az író iróniája, melyet leleplező indulata ellenpontoz. Hiteles társadalomrajz, bensőséges alakteremtés alkotja a regény szövetét, mely egy általunk jórészt ismeretlen világ érdekes színeit hordozza.

A Vági István regényes életrajzát feldolgozó Vészben, viharban (1972) után újból a két világháború közötti korszak jellegzetes alakjait, kisvilágát ábrázolja az Egy marék hamu ban (1973). Színes, érdekes, együttérző lapok váltakoznak ironikusan leleplezőekkel; mintegy összefoglalásául Kőműves Imre legjobb és legjellemzőbb írói erényeinek.