Indulása

Amikor az Emberavatás című antológia (1955) pályakezdői között megjelent Csurka István, Kamondy Tóth László, Sánta Ferenc, Szabó István társaságában, akkor már két éve olvasható volt önálló elbeszéléskötete, az Egy kosár hazai (1953). Mindkét jelentkezése olyan írójelöltnek mutatta, aki életútjában és törekvéseiben egyaránt példaszerűen megtestesíti az ötvenes évek megkülönböztetett figyelemmel kísért embereszményét. Egyike a falu mélyéről felbukkanó tehetségeknek. Olyan családban élt, ahol a gyereket is – felcseperedésétől – elsősorban munkaerőként vették számba. A felszabadulás nyitotta meg előtte a tanulás lehetőségét. Győrben elvégezte a tanítóképzőt, s tanítás helyett a Győri Vagongyárban helyezkedett el esztergályosként. Később lehetővé vált számára, hogy a bölcsészkaron, majd a Színművészeti Főiskolán folytassa és fejezze be tanulmányait dramaturgként.

Már húszéves korában megnyerte novellájával az ifjúsági szövetség tehetségkutató pályázatának első díját; több más pályázaton is sikert aratott írásaival (100%, Kezes állat a gép, Életünk a legboldogabb nekünk). Első írásai a fizikai, szellemi felemelkedés őszintén lelkes beszámolói, a megnyíló utak, kitáruló távlatok örömteli híradásai. Első kötetének címadó elbeszélésében például (Egy kosár hazai) úgy jelennek meg az ötvenes évek Budapestjének jellegzetes színhelyei: a Rákosi Művek, Sztálin-híd, az épülő földalatti, mint a diákotthon lakóinak, új életüknek büszkén bemutatott, boldog birodalma. A faluról fellátogató anyát, az ösztöneibe ivódott bizalmatlanságot, kényszerű szűkmarkúságát megérinti a kollégiumi közösség más, új levegője, önzést nem ismerő testvérisége; az az "új nyelvtan", amelyben az első személy nem az "én", hanem a "mi".

Ez a fajta derű mutatkozik első, faluról szóló novelláiban is. Az élet állandó javulásának, jobbításának reménye, bizalma az idillikus színezetet teszi uralkodóvá, még akkor is, amikor már feltűnik az írásokban a parasztságot kizsigerelő begyűjtési rendszer, a néptől idegen, hatalmaskodó tanácselnök, az erőszakos kollektivizálás, a kuláklista embertelensége, s megjelenik a szövetkezetek felbomlásának folyamata is (Keresztesné, Juli néni stb.). A Keresztesné című elbeszélésben például az újságíróiskoláról hazalátogató riporternő annak lesz tanúja, hogyan győz az igazság a basáskodó vezetővel szemben; a népmesei jellegű igazságszolgáltatáshoz a Szabad Nép, saját riportja, s a rádióban elhangzó, 1953-as új kormányprogram is segítséget nyújt. Így fogalmazódik meg az ellentmondásos alaphelyzet, a novella újságírónőjének szavaival: "Kit szeretek jobban? A pártot vagy a parasztságot?"

Galgóczi a saját bőrén érezte, közvetlenül átélte a társadalmi visszásságokat. 1953-ban egy – a tanácselnököt sértő – riportja miatt fél éven át hetenként szembesítették a parasztokkal, 1967-ben egy ménfőcsanaki tsz-elnök indított sajtópert ellene. Mindez az író közéleti érdeklődésének alakulására, publicisztikájára fordítja a figyelmet.