{984.} A parasztság sorsfordulójának krónikása

Már a kiemelt, gyakorlati intézkedéseket kiváltó, harcos cikkek is jelzik, hogy Galgóczinál az újságírás eleven erővel kapcsolódik élete, pályája alakulásához. Indulásától, 1953-tól 1966-ig, 1970-ig sorakoznak, külön kötetekbe összegyűjtve is olvashatók riportjai (Kegyetlen sugarak, 1966; Nádtetős szocializmus, 1970). Közülük a legjellemzőbbek az 1953-as, illetve az 1959-es év termései s az 1964-ből valóak. Ezek az évszámok joggal idézhetik fel az ország mezőgazdaságának, a kormány parasztpolitikájának alapvető fordulatait, a termelőszövetkezetek szervezésének különböző, viszontagságokkal teli szakaszait. Galgóczi riporterként végigpásztázta az ország legkülönfélébb vidékeit, rendszeresen látogatta saját szülőfaluját, előszeretettel kereste fel az eldugott kis falvakat. Érdekes jelentéseket közölt a Viharsarok kultúrotthonainak helyzetéről; Iregszemcséről, Bartók hajdani népdalgyűjtésének még élő alanyairól; a mohácsi árvízről is; de központi témája a nagyüzemi mezőgazdaság létrejötte, a falu gyökeres átváltozása, a régi értelemben vett "parasztság" eltűnése – ezt a folyamatot kísérte szemmel szívósan és szenvedélyesen.

Nyomon követi: miért és milyen nyílt és burkolt kényszerítő eszközökkel kollektivizáltak az 50-es évek elején, 56 tavaszán; hogyan következett ebből a szövetkezetek felbomlása az első lehetséges alkalommal; miként alakultak meg újra; milyen gondok, viharok, fonákságok kísérték a megszilárdulásukat. Tanúja, jegyzője volt olyan üléseknek, amelyeknek rendjét még rendőri segítség biztosította; részt vett egyes szövetkezetek alakuló közgyűlésein, majd újra felkereste ugyanott az első zárszámadások eseményeit is. Nemcsak ígéretekre és tervekre volt kíváncsi, hanem az előre nem látható feltételek között bekövetkező kudarcokra, a sikerek viszonylagosságára is. Közelről latolgatta a téesz-elnök gondjait: a kialakulatlan bérezési rendszert, s a vele járó, áldatlan kísérletezgetést; a komoly pedagógiai leleményt, hely- és emberismeretet kívánó, égetően szükséges, új fegyelmezési, ösztönzési és ellenőrzési módszerek fellelésére irányuló próbálkozásokat. Számot adott a falu bizalmának hullámzásáról, a diktatórikusan rendelkező, megfélemlítés eszközeivel élő vezetőkről, a falu véleményét figyelmen kívül hagyó járási, megyei intézkedésekről. Utánajárt, miért vándorolnak el a fiatalok a faluból. Különválasztotta az indíttatások szükségszerű elemeit és a falun élőket sújtó felháborító hátrányokat, aránytalanságokat (Vezetni tud, Kendőt rá!, Az elnök gondja, A szakember, A fiatalok és a falu stb.). Felkereste a gyenge, állami támogatásból élő szövetkezeteket (például Felpécen, Tápiószentmártonban) és szembeállította velük a kedvezőtlen körülmények ellenére is virágzó, gyarapodó téeszeket (Pusztasomorja, Harta – Józanul és fantáziátlanul). Az országjárás nyomán szerzett ismeretei és érzékenysége, s a parasztsors közös jegyei azok, melyek révén megragadó képet tud rajzolni Kubáról, Kazahsztánról is. Különösen az utóbbi riporteri mestermű (A kubai paraszt, 1963; Kazahsztán, 1966.).

Galgóczi egy történelmi folyamat hű krónikása. A modern falu születésénél, a vajúdás kínjainál volt tanú. Olyan, végletesen válságos állapotokról is hírt adott, mint amikor ilyen indulatos, keserű kifakadásra indította a felmért helyzet: "... kit {985.} kellene leváltani? Az elnököt? A falut? Vagy a járást?" (Kendőt rá!). Szenvedélyes tényfeltárása, tárgyszerű, pontos felmérései Móricz tudósításai, a két világháború közti falukutatók szociográfiai munkássága folytatásának tekinthetők. Tanítványuknak vallja magát, többször idézi Illyés Gyulát, Erdei Ferencet. A riportok tárgyi anyaga Galgóczinál gyakran közvetlenül, szervesen épül be novelláiba, kisregényeibe, drámáiba. Például a Félúton című kisregény alaphelyzeteit először olyan újságcikkekben találjuk meg, mint Az első zárszámadás, Miért léptek be?, Az elnök belépése; a Budapest egymillió kilométer kalandor téesz-elnökével pedig a Vezetni tudni kell című riportban találkozhatunk stb. Ugyanakkor külön jelentősége van számára annak a ténynek is, hogy a riportok világa egyben az a közeg, amelyben született, felnőtt, s főként: eszmélt. Nemcsak írásainak forrásvidéke, hátországa, termőtalaja, hanem személyisége építésének iskolája, műhelye is.