A Félútontól (1961) az első válogatott novelláskötetig (Inkább fájjon! 1969)

A második novelláskötettel egy évben jelent meg első kisregénye: a Félúton (1961), mely mintegy összegzése, irodalmi megelevenítése a riportok világának. Tárgya az ötvenes évek végén zajló téesz-szervezés, s így problematikája közvetlenül kapcsolódik a Kövesút című elbeszéléshez, s a Mérföldkövek című tévéjátékhoz (1960). Mindhárom írás főszereplője ugyanazt a típust képviseli, a paraszti gondolkodásmód, lelkület átalakulásának más-más fázisában. A Kövesút Kozák Imréjének még a tizennégy hold föld a legfontosabb, s csupán sejti, hogy saját jövőjét, kibontakozását gátolja a tulajdonhoz ragaszkodás. A Mérföldkövek azonos nevű hőse már belép a szövetkezetbe, sőt, ő lesz az elnök, de mindez már későn történik meg, közben elszalasztja élete nagy lehetőségét, amelyet a nagy szerelem: Ilonka, a kommunista szegényparaszt pártiskolát végző, agronómusnak tanuló lánya testesít meg. A Félútonban Madarász Dani maga kezdeményezi a {987.} szövetkezet-alakítást, azzal a feltétellel, hogy ő lehessen az elnök. Ő már a vállalkozó szellemű, a falu átalakulásának gondját magáénak érző, modern paraszt, akinek élete értelmét "már nem a tulajdon adta, hanem a tevékenység". De szemben áll vele a tagság túlnyomó részében uralkodó szellem, az, hogy nem érzik magukénak a közös vagyont, nem érzik bűnnek meglopását, s a lelkiismeretlen munkát sem. Önmaga is bizonytalanná teszi helyzetét azzal, hogy hatalma megszerzéséhez és fenntartásához rokoni kapcsolatokra, érdekszövetségekre támaszkodik, s ennek fejében engedményeket ad. Mindezért az ellentétes erők összeütközésének célpontja, gyilkosság áldozata lesz. Nemcsak Dani, hanem az egész falu is "félúton" van, s a kisregény ezt a furcsa, kusza, felemás, erkölcstelen, értékrendben megbolydult világot igyekszik megragadni. A puszta vázlatok azt jelzik, hogy az írások érintkeznek a sematizmussal, külső elvárások érvényesülésétől, didaktikus jellegtől sem mentesek. Ugyanakkor felmutatják a sematizmustól való eltávolodás fokozatait is: előbb a részletek érzékletes valóságazonosságával, majd a saját hősei, saját szerkesztésmódja megteremtésével. A kisregény ilyen tekintetben íróilag is "félúton" áll.

A további lépésekről, az írói világ alakulásának módozatairól adnak képet a hatvanas években megjelent kötetek. Ebben az évtizedben teljesült ki és zárult le Galgóczi számára a rendszeres riporteri munka. Addigi újságírói termése két kötetben összegyűjtve jelent meg (Kegyetlen sugarak, 1966; Nádtetős szocializmus, 1970). Az ezekkel párhuzamosan napvilágot látott novellái, kisregényei, tévéjátékai témakörei bővülését, kifejezésmódja gazdagodását mutatják (Öt lépcső felfelé, 1965; Fiú a kastélyból, 1968). Az első válogatott elbeszéléskötet, amelyben eddigi írásainak java helyet kapott, az Inkább fájjon! (1969).

Írásaiban folytatódik a falu, a téesz gondjainak megelevenítése. Ezen belül egyre többoldalú a szereplők s tetteik motivációjának megvilágítása. S felfigyelhetünk Galgóczi sajátos "emberi színjátékának" építkezési módjára, egyes jellegzetes figuráinak vándorlására, visszatérésére. Már a legkorábbi novellákban, például a Keresztesnében felbukkant a falutól, néptől idegen vezető, tanácselnök alakja, akinek fő célja az, hogy teljesítse a kapott utasításokat, hogy ő legyen a "járás legjobb begyűjtője". Hidegen hagyják a parasztok gondjai, s az intézkedések és a valóság közötti kiáltó ellentmondások. Ő a kiemelt ember. Az újabb elbeszélésekben is találkozunk vele, portréja kiegészül, árnyaltabban, közelebbről s egyedibben láthatjuk. Megjelenik itt is már a neve hangzásával is ellenszenvet keltő "Vangyia"-ként, de találkozunk vele Martinkó Sándor néven is, éles ellentétbe állítva a szorgalmas, jóeszű, köztiszteletben álló középparaszttal, akit bátor szembeszállásáért büntetőtáborba küld, s akivel szembesül 1956-ban (Fejjel lefelé, 1965; Idegen a faluban, 1968). Az Ott is csak hó van (1966) bővített változatában epizódszereplőként jelenik meg. A faluba kerülő idegen másik típusaként formálja meg Galgóczi a kiküldött pártmunkás, az "univerzális káder" kitűnően egyénített alakját, Szalókit, a ragyogó megjelenésű, asszonybolondító főagronómust, aki idővel veszélyes szélhámosnak bizonyul (Budapest egymillió kilométer, 1967). Más hangnemben szól, más oldalról világítja meg a falu képét az Aknamező. Középpontjában egy parasztasszony tragédiája áll, egy anyáé, aki saját fiát akarja {988.} baltával megölni, mert belépett a szövetkezetbe, s mert ez a mozzanat döbbenti rá, hogy már hiába várja haza tizenöt éve háborúban eltűnt férjét. Mikor felismeri reményei képtelenségét, s ráébred tette tudatára, öngyilkos lesz. Hasonlóképpen az idegekbe, a sorsok mélyére lerakódó múlt, a lelkekben lejátszódó dráma tárul fel a megindító, balladai szépségű A nagymamában (tévéjáték is készült belőle, Régen volt a háború címmel). A címszereplő: Kövecses Nani, aki, amíg az ura az első világháborúban fronton van, szerelembe keveredik, együtt él egy olasz hadifogollyal. Amikor férje visszatér, az olasz megöli őt, az asszony bűntársnak minősül. Bűnhődése nemcsak a börtön lesz, hanem az is, hogy ártatlan lánya, s még ártatlanabb unokái is megbélyegzettekké válnak. Hiába engedik el korábban jó magaviseletéért, látnia kell, hogy még ősz öregasszonyként, nagyanyaként sem térhet haza: ha unokái javát akarja, nyomtalanul el kell tűnnie. A sorsnak ez a fajta, ártatlanokat, gyerekeket is megpróbáló kegyetlensége jelenik meg A vesszőben (1964). Egy tizennégy éves kislány ápolja hónapokon át rákban haldokló anyját. S mivel a kimerültségtől nem hallja meg mindig a szólítást, sikoltást, saját maga adja anyja kezébe a vesszőt, hogy azzal csapjon rá, ha nem ébred fel magától.

A lélek történései állnak azoknak az írásoknak előterében is, amelyek tematikájukban túllépnek a szorosan vett falu, a falu belső életének keretein. Ilyen az egykori újságcikk anyagából (A kastély és a templom, 1962) kinövő Fiú a kastélyból, amely a kastélyból lett munkásszálló lakóiról szól, a fiúról, aki bevonul katonának, s onnan levelezni kezd egy kislánnyal. A kislány helyett édesanyja írja meg a leveleket, s törődésével, figyelmével, tapintatos soraival hozzásegíti a fiút, hogy változtasson életén, célokat tűzzön maga elé. Ez a fiatalember, akárcsak A szájhős (1968) – hangjátékként A hősködő –, illetve a Fekete bőrkabát nagyotmondó legényke főszereplője, aki az 1919-es történetben igazi hőssé növekedik – Galgóczi egyik jellegzetes, visszatérő alapfigurája. Közel áll ehhez a kockázatos sorsú hőshöz a vidékről fővárosba kerülő, értelmiségivé váló ifjú embere (hol fiatal férfi, hol fiatal nő) is, aki talajtalansággal küzd, s a városi lét számára újfajta buktatóival szembesül. Más-más változatban ezzel találkoztunk már az előző kötetben, a Kettős ünnep, Fogódzó nélkül című írásokban, s A vesztes (1960) fiatal tanárának, Börönte Andrásnak a személyében, akit élményei arra indítanak, hogy visszatérjen vidékre, vállalja a vesztes szerepét. A főügyész feleségének (1964) ügyésze, Homoródi Miklós, szintén faluról származó, tehetséges fiatalember, aki fényes pályát, ragyogó karriert fut be. Ámde sikereinek kulcsát felesége, a megejtő szépségű és érzékiségű Luca tartja a kezében, aki jól ismeri a Homoródi számára új világ labirintusait, s biztos kézzel irányítja őt. S eközben nemcsak a magasra törő becsvágyat szítja, hanem a morális lejtő felé is viszi áldozatát. Férje, amikor választania kell az általa jelképezett, szennyezettnek érzett élet és halál között, inkább az erkölcsi tiltakozást: a halált választja. A rövidebb írások nagy része lélektani vázlat, pszichológiai etűd: előtanulmány ezeknek az alapfiguráknak, alapszituációknak mélyebb megragadásához, vagy azok variációja. Már az Ébredésben (1959) eldördül a féltékeny férj revolvere, halálra sebezve a feleséget, mint majd A főügyész feleségében, s jóval később a Törvényen belülben (Egymásra nézve címmel film is készült belőle). A Férfiak, akiket nem szeretnek {989.} (1967) helyzetrajzában szintén a féltékeny férj és az asszonya bűvkörébe jutott fiatalember találkozik: a férj arra a gyilkosságra készül, amellyel a reménytelen rajongó fenyegetőzik.

A hatvanas éveknek, a felsorolt köteteknek legmaradandóbb, legérettebb alkotásai a Cogito vonalát folytató, önvallomás jellegű, önéletrajzi indíttatású novellák: A küszöbön, A golyó, Öregek, Az üzenet, Mínusz. Ezekben az írásokban is figyelemmel kísérhető, hogy az aprólékosan pontos, szociológiailag hű láttatás, feljegyzés hogyan fonódik össze érzelmi mélységekkel; hogy saját családján keresztül miként követi nyomon a már átváltozó falusi életet; a növekvő jólét mellett a lehetőségek ostoba felhasználását, a hamis értékrend, rangsor alapján rosszul kialakított életmódot. Belső szabályszerűség, törvényszerűség mutatója az, hogy az 1965-ös novelláskötet címét (Öt lépcső felfelé), majd a válogatott kötetét (Inkább fájjon!) ezek az elbeszélések adják. Az első cím a tárgyi, szociológiai vonatkozás kiemelése, nyilvánvalóan jelképi értelemben; a második pedig a szenvedélyes, vállalt személyes magatartásé. A kettő együtt a Galgóczi-világ érvényes esszenciája. Éppúgy, mint ahogy az első válogatott kötet címének eredeti szövegkörnyezete, az író ars poeticája is az: "Alattomos zsibbadtság nyomult értelme és az eleven seb közé – könnyebb lett tőle minden ... Nem tudta még, hogy ez a közöny, csak a sivárságát érezte. S ez elviselhetetlen volt, mint egy kiszáradt patakmeder. Inkább fájjon!" (Mínusz, 1965.)