A hetvenes évek: gazdag termés

1971-től 1981-ig tizenegy kötete jelent meg Galgóczi Erzsébetnek, aki ekkor már országosan elismert, méltányolt művész. Írásainak dramatizált változatait gyűjtötte egybe A főügyész feleségében (1974), ezt követte az Úszó jégtábla (1978), s két kiadásban fogyott el az új elbeszéléskötet: A vesztes nem te vagy (1976, 1978).

Az új írások túlnyomó többsége is a falu életéből meríti témáját. Téeszelnököt, egy régi dicsőségéből élő, hatalmával visszaélő vezetőt, alárendeltjei kifejezésével: "vörös báró"-t figyel, és e lelkiismeretességének áldozata lesz Andris, a fiatal rendőr (Kinek a törvénye? 1971). A Pókháló főhőse, Niklai Géza is téeszelnök, aki felháborodva harcol a vidéki funkcionáriusoknak az ajándékozás, lekötelezés módszereivel élő érdekszövetsége ellen. De ellenfelei a fölöttesei segítségét is megnyerik, s így olyan hálót szőnek a becsületes elnök köré, amely ellen lehetetlen védekezni, mivel nem látható, nem bizonyítható. Ez végül Niklait öngyilkosságra készteti (1972). Hasonló alaphelyzetbe kerül Gyünk Mihály is, a megye százötven termelőszövetkezete életének irányítója, mezőgazdasági osztályvezető is a Bizonyíték nincsben (1973). Önmaga ítéli bűnösnek magát abban, hogy nem volt elég körültekintő, s tudtán kívül szabad teret adott egy sikkasztó téesz-elnöknek. A bűntudat öngyilkosságba taszítja. Halála után derül csak ki ártatlansága, s az is, hogy az igazi bűnösök büntetlenek maradnak, korrupt üzelmeiket sikerül legálisnak feltüntetniük, s így hiányzik a felmutatható vétek, a valódi bizonyíték. A Közel a késben egy téesz-elnök: Szalánczky János áll szemben a volt gazdagparaszt{990.} tal, Csiszár Imrével, aki benne élete, balsorsa ellenképét, egyetlen bűnbakját véli fölfedezni. Gyűlölettel, számonkérően fordul hozzá, felpanaszolja sorsa keserűségeit, pályája vakvágányra futását; feltárja családja tragédia-láncolatát, az utat, amely végül felesége megöléséhez vezeti. Faluról érkeznek a Hajnali látogatók is (dramatizált formában: Vesztesek címen jelent meg), a házaspár, akinek egyetlen gyermeke nyomorékká válik, mert játszótársa fejbelövi. A tragédia következmények nélkül történik, mert a lövöldöző fiú apja összeköttetésekkel, hatalommal rendelkezik, a károsultak pedig szegény, kiszolgáltatott helyzetű emberek. Nits Rózsi története is falun játszódik: öngyilkosságot követ el, hogy bosszút álljon élettársán, aki megakadályozta, hogy szanált háza árának felét megtarthassa magának (Halottbúcsúztató). Az esetet előadó Zsufa a mindentudó, erélyes falusi vénlány markáns, erőteljes figurája, éppúgy, mint az Orbán Teca háza (dramatizált változatának címe: A menedék) címszereplője. Galgóczi az elbeszélés- és jellemzésmódban az emberi sorsok, bűnök, titkok dús tenyészetét magába sűrítő pletyka, mende-monda magasszintű irodalmi változatát teremti meg. Ennek egyik kitűnő példája A sírásó vallomása.

Már ez a futó számbavétel is jelezheti, hogy ezekben az írásokban nem meghatározó jelentőségű az, hogy színhelyük a falu. Galgóczinál, miközben szociológiailag hűen, részletekben gazdagon, megfigyelésekben aprólékos pontossággal, érzékletesen jeleníti meg a valóságot, ez a tapintható világ egyre súlyosabb, sokrétűbb jelentések hordozója lesz. Ezt tapasztalhatjuk városi környezetben játszódó történeteiben is. A faluhoz hasonló otthonossággal mozog a nagyvárosi lét olyan rezervátumaiban, amilyen például az a Félemelet, ahol Veronika, a fiatal könyvtárosnő, tizenhárom albérlet után kényszerül egy szükséglakás-sor egymáshoz tapasztott szardínia-létébe. Itt a nap minden szakában rákopognak a félresiklott, utat tévesztett emberek legkínosabb magánügyeikkel; itt, alkoholizmusba, prostitúcióba, öngyilkosságba, bűnözésbe menekülők szoros gyűrűjében kell megőriznie a kiszabadulás, továbblépés képességét, erkölcsi elszántságát. Másutt egy betonból, fémből, üvegből épült modern székház belső hivatali életét, a pozícióharc embertelen fondorlatait világítja meg a tönkretett életű adminisztrátornő tanújaként (Végül ez marad). Konyhából nyíló, apró albérleti odújában felkeresi a volt földbirtokosnőt, a magányos, idős asszonyt, tisztelegve roppant szegénységben, kiszolgáltatottságban is fenntartott emberi méltósága előtt (Szégyen). Mint már korábban is, a végsőkig próbára tévő, földig lehúzó körülmények közötti küszködést idézi meg, a félreállítottakat, a "jelentékteleneket", az élet veszteseit ábrázolja. Sokszor és tudatosan állítja előtérbe az életképesség, az akaraterő kemény próbáját, a sikertelenség átélését, azt vallva: "a győzelem illanó, mint az éter, de a kudarc súlyos, mint a föld".

Az élet kegyetlen kutyaszorítóját jeleníti meg bányásznovellájában is, amikor a bányamentőnek választania kell két bányászcsoport között, melyiket szabadítja ki, tudván, hogy egyidejűleg a lennmaradókat halálra ítéli (Tizenegy több, mint három). Hasonlóan végzetes helyzeteket ábrázol különböző történelmi korokban játszódó novelláiban: a Nyolc karéj kenyér, az Éjszaka két katonával és a Szilvalekvár című írásokban.

{991.} De a Galgóczi-írások nemcsak sorsszerű alaphelyzeteket sűrítenek, hanem a fátummal való szembeszegülés lehetőségeit is felkutatják: az embernek azokat a képességeit, erényeit, amellyel önmagát, sorsát irányíthatja; melyekkel élete gonosz erői fölébe kerekedhet. A Cogito-típusú novellák újabb darabjaiban a hősnő fizikai létének, lelki, idegi egyensúlyának fenyegetettségében egyetlen, szívósan kitűzött célja az, hogy "nem bukik bele a veszteségbe", bár közben Kőnél keményebbé kell válnia. S ezért hat rá varázsosan – az ismeretlen, munkaszolgálatos fiatalembertől kapott – Ady, mert "fölébekerekedik a vonszolhatatlannak" (Az eltévedt lovas). Ez a sorsfordító akarat vezérli falujából elvágyó hőseit (A kiskatona pénze , A közös bűn); ilyen szándék megszületését hozza közel a Valami megváltozott. S ezzel a fajta elszántsággal mozdítja ki életét egy mély kátyúból, az érzelmi kiszolgáltatottság rabságából a Szent Kristóf kápolnája fiatal restaurátornője. De megörökítődik, csaknem állandóan jelen van műveiben ennek az erőnek egyszerű, köznapi változata is, az apró, de szüntelen láncolattá fonódó, mindennapi erőfeszítések sora. Ilyen mozzanatokból építi fel a Mama öltözik című novelláját, amely egyszerű, dísztelen, pontos leírással életmódot, morált, lírát tömörít mesterien.

A végzettel való szembesülés egyik visszatérő változatában a bűn és bűnhődés kérdései kerülnek középpontba, sokrétű, egyedi megvilágításban. Ezzel a típussal találkoztunk már a kiemelt, többségükben egy-egy tsz-elnök köré szövődő drámai elbeszélésekben (Kinek a törvénye?, Pókháló, Bizonyíték nincs), s ez a magja Galgóczi talán legjellegzetesebb műveinek: A közös bűn, a Hínár és a Törvényen belül címűeknek.

A közös bűn (1976) – első változatában: Kelta királyné (1972) – kriminek álcázott erkölcsi regény. Alaphelyzete a Galgóczi-írások egyik vándormotívuma: disszidálni készülő fiatalok – itt két fiatalember – kopogtat be a határ szélén álló, magányos tanyára (lásd Ott is csak hó van, November), ahol megszállnak. Másnap reggel a háziak megtalálják egyikük holttestét. A tanya lakói tanácstalanságukban, félelmükben eltüntetik a gyilkosság nyomait. Így lesznek – lényegében büntetlenül – cinkosokká. A következmények a legényfiút sújtják legjobban. Egyetlen hő vágyát, a faluba való költözést látja füstbe menni, amikor a nyomozás szálai hozzájuk vezetnek. Bűntudattól és kétségbeeséstől hajtva elmenekül.