Írói indulása

A mai magyar próza egyik leghatásosabb, s egyben legvitatottabb képviselője. "Moldova Györgyöt szeretik vagy utálják, az égbe emelik vagy a sárba húzkodják, mohón falják vagy ingerülten félretolják olvasói vagy kritikusai. Senki sem közömbös iránta" – jellemzi az író helyzetét Gáll István. Folyamatosan gyarapodó, terjedelmes életművét számbavéve elsőként a változatosság, a műfaji sokféleség tűnik fel: Moldova nemcsak novellista és regényíró, szatírák és groteszkek szerzője, hanem kitűnő riporter is. Riporteri és szociográfusi munkássága talán még szépirodalmi műveinél is élénkebb visszhangot keltett.

Már első két novellája – az Ördögh Feri és a tizenkét házak és a Mandarin, a híres vagány is feltűnést keltett megjelenése idején, 1955-ben. A két írás nyolc év múlva jelent meg ismét Az idegen bajnok című kötetben. Az idegen bajnok tíz hosszabb-rövidebb írása már előrevetítette Moldova írásművészetének eltéveszthetetlen jellegzetességeit, illetve ellentmondásos, vitatható vonásait. Ha a kötetet alkotó tíz írás mellé helyezzük az 1966-ban megjelent Gázlámpák alatt című kötet novelláit, előttünk vannak a moldovai témák, konfliktusok, figurák és szituációk. S már ezekben az írásokban felfedezhető az a küzdelem, amelyet Moldova az epikus formákkal vív saját írói alkatához való hozzáidomítása végett – hol több, hol kevesebb sikerrel.

"Az elbeszélés nehézségei"-vel küszködik Moldova, aki az elbeszélők legősibb fajtájából való: legszívesebben történeteket mesél. Ennek a típusú elbeszélőnek elsődleges, mindenek felett való a cselekmény, a történés, az esemény. Hősei igazi epikus hősök: nem belső világuk – érzéseik, gondolataik, a világról való reflexióik – segítségével ismerszenek meg az olvasó előtt, hanem a világban való aktív mozgásuk, cselekvésük útján. Ennek az ősi elbeszéléstípusnak megfelelően Moldova elbeszélőtechnikája akkor a legsikeresebb és legtermészetesebb, amikor keretes elbeszélést alkalmaz; megteremti tehát a mesélés szituációját, s egyik szereplőjével mondatja el a történetet. A részeges H. Kovács (Hazudós Kovács) vagy a többi, kocsmában iddogáló, vagy egy másik személynek őszintén megnyilatkozó hős ízesen, élőbeszédszerűen ad elő; a keretes forma, az élő szituáció, a hallgatóság feltételezése pedig természetszerűen helyezi előtérbe a cselekményt, a történést. H. Kovács történetei (melyekből már a Gázlámpák alattban is olvashatunk egyet) gyakran a legenda vagy a mese hangján szólalnak meg. H. Kovács egy másik híres hazudós mesélő: Háry János kései, elfajzott városi rokona.

Általában kevésbé sikeres az elbeszélés hangjának, tónusának megtalálása, amikor nem szereplőivel meséltet, hanem személytelenül mondja el a történetet. Ez történik egyik kötetének címadó elbeszélésében (Az idegen bajnok), a később önálló kötetben is megjelentetett kisregényben (Magányos pavilon), s tulajdonképpen ezzel a módszerrel készültek későbbi regényei is. A személytelenség, amely {1022.} ezeket az írásokat jellemzi, nem engedi kibontakozni Moldova mesélő – azaz: mindig egy elbeszélő személyt és hallgató személyeket feltételező – tehetségét; nem felel meg alapvető írói alkatának. Ezekben az írásokban az író a teljes érzelmi passzivitást, a visszafogott, hűvös semlegességet választja. Nem mond véleményt; érzéseit, gondolatait nem ismerjük. Első novelláiban (Ördögh Feri, Mandarin, Kalina Pál) még más volt az író és az ábrázolt világ közti viszony. A Kalina Pálban visszaemlékezésként, egyes szám első személyben mondja el a történetet, hangsúlyozva az író személyének státuszát is; az író-elbeszélő szerepéből címezve az üzenetet: "Egy kicsit talán elszakadtunk, de lesz még idő, Pali bácsi, hogy itt hagyom a sok hóbelevancot, és elmegyek, felmászok maga mellé az ülésre ..." A Mandarinban vagy az Ördögh Feriben, noha az elbeszélés nem egyes szám első személyű, az író érzelmileg nem közömbös; a hőseivel való belső azonosulás nyilvánvaló. Mondhatnánk azt is, hogy Moldovát írói alkata a valóságközelségre rendelte. Ha teljességgel vállalja a mű fikció-voltát, elbeszélése elveszti természetességét, művivé, csinálttá válik, s kiütköznek azok a hiányosságok, amelyeket a mesélő-forma sikerrel közömbösített.

Sajátos ellentétben áll ezzel a visszafogott, semleges narrációval a romantikus szélsőségekben burjánzó cselekmény. Művei népszerűségéhez és olvasottságához – többek közt – ez is hozzájárul.