Hőstípusok

A Magányos pavilon és Az idegen bajnok elbeszélései a Moldova-életmű egyik lehetséges irányának első útjelzői. Ezeknek az elbeszéléseknek a középpontjában mindig a magányosan küzdő férfi típusa áll; aki kívül vagy szembenáll a társadalommal. Ez a gondolati struktúra bizonyos társadalomkritikai jelleget kap; a kritika éle és iránya azonban nem mindig világos; lévén, hogy a hős szembenállása, magánya, küzdelme sincs kellően motiválva – sem eszmeileg, gondolatilag, sem pszichológiailag. Az Ügy, amelyért ezek a hősök küzdenek, elvont fikcióként van csak jelen; a Menekülés című elbeszélésből nem derül ki például, hogy hősét, Zörgő Rafaelt – aki a Sötét angyalban tér majd vissza – vajon mi késztette arra, hogy 1956-ban fegyvert fogjon: a puszta kalandvágy, vagy egyéb érzelmi, illetve intellektuális indítékok? Cselekvésüknek háttere homályban marad; egyedül a cselekvés mikéntje – a kitartás, az állhatatosság, a végsőkig való elszánás minősíti a hősöket. Az alakok itt nem belső törvényszerűségeik szerint cselekszenek, hanem egy meglehetősen egysíkú séma lehetőségei közé szorítva. S cselekvéseik hátterében elvontan – létezésüktől mintegy függetlenül – áll az Eszme, amellyel a hős nem érzelmi vagy intellektuális, hanem sokkal inkább vallásos viszonyban áll. Vagyis a hős egyszerűen hisz cselekvése szükségességében és helyességében; s ez a hit, illetve az állhatatosság erkölcsi minősége emeli Moldova magányos hőseit a morális létezés szférájába. Ez vonatkozik az ávósokat élete kockáztatásával mentő Schmidt Flóriánra éppúgy, mint Zörgő Rafaelre – és későbbi, regénybeli leszármazottaikra.

{1023.} A moldovai hős egy másik alaptípusának cselekvése a társadalmi felemelkedést célozza. Már az Ördögh Feri és a Mandarin is ebben az irányban mozogtak a társadalmi lét erőterében: a telep, a Tizenkét Házak, világa valamiféle lehúzó, posványos környezetként jelenik meg; aki itt marad, menthetetlenül belesüllyed ebbe a közegbe – kiemelkedni csak az tud, aki idejekorán elmenekül. Kétségtelen, hogy Moldova egyik írói erénye éppen ennek a külvárosi környezetnek és légkörnek az ábrázolásában volt; szemléletének frisseségében és természetességében, amellyel szemrevételezte, felmérte gyermekkorának világát. Ez a szemlélet emlékeztet Gelléri Andor Endre hasonló tematikájú írásaira; amennyiben a szegénység, a nyomor Moldovánál is kissé idillikusra színeződik; vagy legalábbis a visszaemlékezés költőisége rávetül a sivár és olykor kegyetlen valóságra. "Az utolsó szögletig pontosan, szemléletesen, mégis lírai ihletettséggel ábrázolja a külvárost. A tárgyak, a helyszínrajz precizitásán keresztül a Tizenkét Házak világának szigorú, sokszor vért követelő törvényeit, sőt: e kegyetlen életforma visszás szépségét, romantikáját is sejtetni tudja" – írja Moldova írói indulásáról tanulmányában Tarján Tamás.

Ördögh Feri kiszakadása a külvárosi, telepi létformából – melyet az író alsóbbrendűnek érzékeltet – szimbólumértéket nyer az író megformálásában, s az írói szándékra is utal: "Ha ő nem énekel a Tizenkét Házakról, akkor nyomtalanul múlik el az élet, soha senki nem fogja tudni, milyen verejtékes munka volt a jövőt kifaragni, hogy ment rá itt minden ember élete. Más erről énekelni nem tud, mert másnak nem ismerősek az esték, hogy itt úgy sötétedik, hogy egyre melegebb lesz, a házak pedig árnyékukkal rákönyökölnek a másikra."

A Gázlámpák alatt írásainak egyik fő témája a társadalmi felemelkedés – a "Szegények fölfelé", hogy egyik, árulkodó novellacímét idézzük. Ez a fajta szándék és cselekvés a novellák egy részénél még egyértelműen pozitív erkölcsi minősítéssel szerepel; egy régi életformából való kiszakadás, s egy újnak a nehéz, gyakran gyötrelmes megteremtése adja a figurák társadalomban való mozgásának a kereteit. Azonban már itt is megjelenik ugyanez a – fölfelé irányuló – mozgás negatív visszahatásaival együtt. A Jeszmás fivérek felfelé törekvése árulás is az ott maradottakkal szemben; megtagadása a családnak, az elbocsátó környezetnek, hűtlenség, hálátlanság a kiemelkedést segítő szülőkkel, testvérrel szemben. A funkcionárius lányának segítségével karriert csináló Jeszmás fiú, aki nem ismeri meg többé szüleit és testvéreit, a Malom a pokolban hősének, Flandera Jánosnak az előképe. A felemelkedés itt nem a pozitív értékek felé irányuló szándék, hanem elvtelen karrierizmus. A legkisebb Jeszmás fivér azonban a folytonosságot, a hűséget képviseli a hűtlenekkel szemben – akárcsak a mesében.

Az első novelláskötetben még nem volt egyeduralkodó, de már a Gázlámpák alatt (1963) novelláinak alapvető jellegzetessége lesz az érzelmesség. A meseszerűség teszi lehetővé, hogy az író a realitás fölött lebegtesse hőseit. A novellákban feltűnő figurák vagy jók, vagy rosszak – leginkább jók és szánalomra méltók –, s édes-bús élettörténetük adja egy-egy novella anyagát. Az író szerencsés kézzel adagol itt idillt és tragikumot; az idill nehezen születik meg, s a hozzá vezető szenvedés el is fakítja rózsaszínű mázát; inkább beletörődő, csüggedt fanyarsággal ellenpontozza a {1024.} szerencsés végkifejletet (A házmester lánya, A fattyú, A bolond Vilma, Cigány Mari). A hősök a boldogság felé törekednek s ezt gyakran ott kapják meg, az élet véletlen ajándékaként, ahol nem is remélték volna. Az igazi asszony megcsalatott férje és felesége egymásban keres vigaszt; A fattyú hőse a gyűlölt, látni sem akart, idegen fiúban talál életre szóló társat, családot. Legmeghatóbb talán A bolond Vilma suta, szánalomra méltó szerelmespárja; a közös nyomorúság és szenvedés köti össze a párt, kívül az egészségesek és boldogok világán. A boldogság (a hősök életének célja) nem mindig a szerelem; olykor csak egy sötét ruha, vagy éppen az egyetem elvégzése. Ha nem is teljesednek be ezek a kisebb-nagyobb vágyak, a kisszerű, szürke életnek is a küzdés, a magasabbra törekvés, a felemelkedés vágya ad morális töltést. A tárgyak szemléletes, kifejező képe, az események drámai megjelenítése és a bujkáló líra jellemzi Moldova legjobb novelláinak stílusát. "Moldova lírája nem hangulatkeltő közjátékokból árad, hanem a tárgyak képéből, az események rajzából és a rendkívüliség iránt mutatkozó vonzalmából. Ez utóbbiért szokták romantikusnak nevezni. Hemingwayről írta egyik kritikus-honfitársa, hogy romantikája a harmadik és negyedik dimenzióba emeli a kétdimenziós leírást. Valami ilyesmit sugall Moldova lírája és romantikája is: világnézeti természetű mondanivaló hordozója, mely távlatot ad a tárgyak és események rajzának." – írta róla egyik méltatója.