{1132.} András László (1919–1988)
András László élete rendkívül izgalmasan, kalandosan alakult, olyannyira, hogy egy születésnapi köszöntőben Orbán Ottó joggal tette föl a kérdést: "hírhedett kalandor"-e elsősorban, vagy esszéíró, műfordító, regényíró? Negyven éves koráig nem írt szépprózát, mindenféle foglalkozást megpróbált külföldön töltött évei alatt, börtönben, koncentrációs táborban, az idegenlégióban szerezte keserves élettapasztalatait, óriási emberismeretét. 1946-ban tért haza Magyarországra, néhány írása meg is jelent, de 1949-től kiszorult az irodalmi életből. 1959-ben kezdett rendszeresen publikálni, önálló művei előtt számos antológiát adott ki a spanyol költészetből, több műfordításkötete jelent meg a modern spanyol irodalomból, sőt, García Lorcáról tudós esszét is megjelentetett. Első saját kötete, mely kisregényeit és elbeszéléseit tartalmazta, Reménytelen szerelem címmel jelent meg 1965-ben. Az írások mindegyike egyes szám első személyben íródott, s valamennyi erkölcsi problémákat boncolgat, a mai társadalmi gondokat jeleníti meg olyan emberek életének bemutatásával, aki átélték a második világháborút, az 1945 és 1949 közötti mozgalmas korszakot, az ötvenes éveket, s az 1956 utáni konszolidáció jellemző élethelyzeteit. Valamennyi írásra ironikus, távolságtartó, csipkelődő stílus jellemző, sajátos humor színezi a tragikomikus helyzetekbe kerülő hősök önmagukat bemutató monológjait. Már e kötet írásaiban birtokában volt a modern írói eszközöknek, s nem érthetünk egyet a kötet egyik kritikusával, aki a változó színhelyek és a sokszínűség ellenére hőseit egysíkúnak ítélte. A Halott teve (1968) című regényben az írás folyamatát elemzi a főhős, Szalai Mihály, aki meghalt barátjáról ír regényt. Krimi és kalandregény ez a mű, amelyről maga a szerző vallja: "A kaland és a nyomozás ürügy csupán arra, hogy erős nagyítású mikroszkóp alatt kíséreljem meg élve boncolni a gondolkodást." Gondolkodásra késztető, erősen intellektuális alkatú író András László, aki jól össze tudja egyeztetni a gondolkodás és a szórakoztatás kívánalmait. Több művében is központi kérdésként elemzi az írás, alkotás folyamatát, szabályos detektívregény formájában hívja szellemi kalandokra olvasóit, töprengésre késztet, gondolkodni kényszerít. A detektívregény formai jegyein kívül az esszé műfajának legjobb sajátosságait ötvözi izgalmas cselekménybonyolítással, az írói teremtés műhelygondjait ábrázolja plasztikusan több munkájában is. Legjobb művei között a tudományos fantasztikus regény műfaját választó Jelentés a központnak (1973) című könyvét tarthatjuk számon. A hetvenes évek második felében nemcsak szépprózai műveket – köztük izgalmas, lírával átszőtt, derűs és önironikus önéletrajzi regényt: Titkos küldetés (1978) – publikált, hanem irodalomtörténeti tanulmányokat, esszéket is, főként a spanyol irodalomból merítve tárgyát. Madách Imre remekművének, Az ember tragédiájának később könyvvé kikerekedő elemzésein kívül jelentős műfordítói tevékenységét, egyetemi oktatói tevékenységét kíséri figyelem.