Solymár József (1929)

Solymár József a társadalmi érdekű realizmusnak a hatvanas évek első felében tapasztalható felívelése későbbi elágazásokat előlegezett. Csak a világkép szocialista minőségének tudatossá érlelődése, a valóság új ellentmondásainak "felvállalása" és az írói tehetség szakítószilárdsága biztosította a realizmus további folytonosságát, gazdagodását. Nem kevesek útja más irányba mutatott. Voltak, akik – felismerve a saját alkati-módszerbeli "predesztináltságukat" – a dokumentum, a publicisztika (nem eleve értéktelenebb) műfajára találtak. Mások {1139.} írói munkássága megcsappant, válságba jutott. Solymár József útja egy harmadik "modellt" jelöl: a nagy termékenység mögött az "olvasmányirodalom", a középszerü-közhasznú-szórakoztató társadalmi próza tendenciává szélesedése áll. Nem szabad azonosítani ezt a giccsel, lényegesen más a "poétikája" és értéke. De az azért kétségtelen, hogy az írói fegyelem – Solymár által önkritikusan is szóvá tett – gyakori fellazulása és a vitatható művészi világkép a könnyebb megoldásoknak kedvezett.

A Megöltek egy leányt című első kötet (1962) írásai, filmnovellái között a korszerű munkásábrázolás lehetősége is felvillan, de már itt jellemző a drámaiság romantikus és naturalista szétoldása, s könnyű sablonok, a zsurnalizmus, az intellektuális üresség eluralkodása. Didaktikus-moralizáló történetek (Vakulástól látásig, 1962; Koronázás Csepelen, 1963; Jó emberek örököljék a világot, 1963) követik egymást. Itt válik állandó – és problematikus, a realizmus elerőtlenedését is bizonyító – írói módszerré az apokrif napló, a levelezés, az önéletrajz mint elbeszéléskeret. S itt döbbenhetünk rá leginkább, hogy a kor értelmiségi hősének "emberiségtávlatú" és személyes dilemmái mily könnyen partikularizálódhatnak írói hitel nélkül. Álmodernkedés, felszínesség, túlbeszélt erkölcstézisek gyengítik a szubjektíve mégoly őszintén akart közéleti-társadalmi mondanivalókat (Vigasztalás magamnak, 1964.) A derű és humor jóízű, bár csupán szórakoztató jellegű olvasmánnyá hangolja át a következő köteteket, például: Üdvözlet a hitvallóknak (1965), Lány útlevéllel (1967), Az isten szeretője (1968), Örökimádás (1968) és a Madonna két élete (1970).

Modern, jellegzetesen mai falusi környezetben játszódik Aranka napjai (1974) című regénye, melynek főalakja fellázad a hagyományos – vagy annak hitt – erkölcs létformái ellen, s olyan életkereteket akar teremteni, amelyben a legnemesebb eszmények, a kölcsönös megértés és szeretet uralkodnak. Jól bonyolított cselekményét filmszerű vágások, élénk párbeszédek teszik érzékletessé.