Várkonyi Mihály (1931) | TARTALOM | Baráth Lajos (1935) |
Sobor Antal háborús tematikájú novelláival tünt fel a hatvanas évek elején. Voronyezs mellett, 30 fok hidegben megőrül Mihálusz, a zászlós századparancsnok. Azt képzeli, hogy katonái egyenként eltávozást kérnek éjszakára, falujukba, s ő jóságos tisztként meg is adja nekik az engedélyt reggelig. Mikor fölöttesei Miháluszért jönnek, s dermedt képzelgéséből magához tér, döbbenten látja: az éjjel katonái mind megfagytak, "s a végtelen fehér hóra kiültek az éjszaka sárga hullafoltjai". Sobor Antal máig legemlékezetesebb, legjobb írásának, Az éjjel hazamentek a katonák című novellának ez a parafrázisa talán képes némileg érzékeltetni az elismerést joggal kiváltó művészi erőt.
Sobor Antal pályáját egyelőre nem jellemezheti a fordulatokkal és változásokkal is "dolgozó" irodalomtörténeti periodizálás, minősítés; egyívű, nem túl széles dimenziójú próza az övé. Az Ég alatt kanyargó utak (1964) elsősorban az idézett novella révén keltett feltűnést, de értékesek munka témájú írásai, bensőségesre hangolt "ifjúsági' történetei is. A jobbakat feszült drámaiság, az erőtlenebbeket viszont idillbe hajló, lírává oldódó hangulatiság jellemzi Sobor későbbi műveiben is. A Nyulak délutánja (1968) című kötetben olvasható Kegyetlen ősz című kisregény vitathatóan romantikussá és verbálissá növeszti a háborúvégi önmarcangoló-önvádló-önpusztító testvérkeresés megrázó történetét. Hiteles 50-es évekbeli történetként olvassuk viszont a Signor Carettit, az emberi értékek veszendőbe menése feletti fájdalom epiko-lírai vallomását. Az írások többségében azonban már szomorú, fojtott ködbe oldódik az emberi részvét. Nem igazán sikeres két kisregénye sem. Az utolsó nap (1970) egy gyermek szemével láttatja a vidéki kisváros ostrom alatti tragikus életét, sok maradandó arc villan fel, de az egészben kevés a lényegesen új, eredeti mondanivaló. Ugyanez a helyzet a háborús tematikai főszólamot tovább variáló Heten a hídon (1972) esetében: tiszteletre méltó a terror, az erőszak, az elembertelenedés írói kritikája, de ilyen megoldásban, ilyen elvont etikai sugallattal s ilyen motiválatlan, terjengős szerkesztéssel már némileg korszerűtlennek, elkésettnek tűnik ez a könyv.
Várkonyi Mihály (1931) | TARTALOM | Baráth Lajos (1935) |