Pap József (1926–)

Az elnémulás veszélye jellemzi Pap József költészetét. Ő is a negyvenes évek második felében lépett fel: még gimnazista volt, amikor verseit és elbeszéléseit publikálta a Híd. Azután évekig hallgatott, majd az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején jelentkezett újból egy rövid műfordítói intermezzo után, amikor is Vasko Popa költészetének első magyar nyelvű megszólaltatását kezdeményezte. Első kötete, a Rés már reprezentálja költői világát, amelyben a tömörítő szenvedély és az elvonatkoztató, csak a lényeget kutató kedv az uralkodó. A létezés foglalkoztatja költőiségét, s az életnek azokat az apró mozzanatait keresi, amelyekben a létlehetőség álarc nélkül mutatja magát, következésképpen versében – miként egyik kritikusa megállapította – a "megismerés, tapasztalás és tudatosítás, a lét átvilágítása, megfogalmazása és visszavezetése a maga alapképleteire" kérdései és jellemzői állnak az előtérben.

Pap Józsefnél a vers a költői vizsgálódásnak nem eredményéből születik: legtöbbször a ráismerés pillanatát rögzíti, tehát azt a megfoghatatlant kísérti, amit az ismeretlennek ismertté válása hoz. De hogy eddig eljusson, az esetlegességeknek vastag kérgét kell lehántania a jelenségekről, az apró eseményekről és megnyilatkozásokról, hogy sejtesse a létezésnek a felfedezés tudatosító vonzásában megnyilvánuló öntudatlanságát, mely vál-{111.}tozni készül. Vasko Popa költői iskolájának nyomai fedezhetők fel törekvéseiben. Popához azonban mégsem tanítványi viszony fűzi csupán, hanem alkati rokonság is, hiszen Pap József is az ösztönösségből emelkedik ki, és néz most már a leíró-elemző tudatosság igényével a létre.

A hatvanas évek második felében ritkán szólalt meg, ám amikor már úgy látszott, hogy a hallgatás lesz a jellemzője, versek sorával lepte meg olvasóit, s ez az alkotói kedv jellemezte a hetvenes éveket is. A Rendhagyó halászás című 1974-es kötete foglalta össze a tíz év termését, s ebben jól nyomon követhetjük a költőnek az empirikus élettényekhez való vonzódását. Bensőségesebbé, egyúttal narratívabbakká váltak versei, egykori zártságának pedig sok költeményében alig maradt már nyoma, ezekre csupán az első kötetéből átvett versek emlékeztetnek. A hétköznapok élete is ihlette immár (Triptychon), s vállalni tudta a történelmet a Záradék című költeményében, és utakat nyitott a közéleti kérdések modern költői értelmezése felé az El nem taposható csillagok című versében.

Dési Ábel (1928–) antipoétikus költő, ki sajátos filozófiai szemléletét igyekszik az eltárgyiasultság verses kifejezésében megfogalmazni, s a "remény elve" gondolata köré csoportosítani. Munkássága ugyanakkor sokoldalú: elbeszéléseket, kritikákat, filozófiai tanulmányokat is megjelentet.