Németh István (1930–)

E nemzedék tagjai közül Németh István lépett fel elsőként, s 1954-ben novelláskötete jelent meg, az oly beszédes című Parasztkirályság.

Móricz Zsigmond parasztszemlélete hatott rá indulásának idején, s a magyar irodalmi hagyomány felkínálta novellaformában kezdett gondol-{112.}kodni. Gazdag élményvilágból építkezett, úgy, hogy már első írásaiban nyers erejükben villannak fel, bontakoznak ki a kitűnően megfigyelt és biztos kézzel megrajzolt emberi arcok, sorsok, törekvések, vágyak, hangulatok, s lépnek fel novelláiban az életforma évszázados kereteiben küszködő, azt áttörni akaró parasztok, kik szembetalálták magukat azokkal az új történelmi erőkkel, amelyek 1944 után betörtek a Vajdaság falvaiba is. Előbb a falusi gyermekévek emlékeit írta meg, majd jellegzetes "tollpróbáin" kísérletezik a falusi élet epikusabb rajzaival, mindvégig megmaradva azok között a keretek között, amelyeket a magyar parasztnovella jelentett, s majd egy évtizedes írói munka után munkálja ki a maga formavilágát. A Parasztkirályság egy-egy részletében, egy-egy hőse rajzában erejét megmutató írósága azután a hatvanas években bontakozik ki. Kezdetben belülről, az érzelmi azonosultság nézőpontjából szemlélte világát, majd ezzel fokozatosan szakítva, a paraszti világot nem abszolút, hanem viszonylagos voltában kezdte vizsgálni. Ekkor már nem az egyetlen lehetséges életformának tartja, s nem az áhítat, hanem a kritikus szemlélet jellemzi magatartását. Az ötvenes évek végén írott elbeszéléseiben éppen ezért már nem az évszázadok szentesítette parasztélet állóképeit találjuk, hanem a változó világ mozgásban levő embervilágáét, amely a maga helyét keresi az új struktúrájú világban. Figyelme, nem véletlenül, a külső, epikus jellegű történetről a lelki vetületek rajzai felé fordul, s megváltozik elbeszéléseinek színtere is: a faluból a város felé tartó emberek változásokra kényszerülő tudata kezdi foglalkoztatni. Az Egy ember ül az udvaron című kötetének novelláiban a faluból a város felé, a falusi portától a külvárosok "szívfacsaróan sivár, szürke, kis udvaráig" kíséri hőseit, lesi s mutatja meg őket, kik kis örömök és nagy boldogtalanságok szorításában élnek.

Németh István novellaírói útja a történetelmondástól az állapotrajzok felé visz, s a narrációnak fokozatos kiszorulását a monológ térhódítása kíséri, s ezzel párhuzamosan a gondolati elemek felszínre törése. Ezek a törekvései teljesedtek ki a Hűtlen este című novellájában és azokban a rövid írásokban, amelyeket "lírai jegyzetekként" publikált. Hozzájuk kapcsolhatók "vasárnapi írásai", amelyek "objektív" tendenciákat hordoznak, s azt példázzák, milyen termékeny lehetőségeket kínálhat az írónak a hétköznapok felé való tájékozódás. Zsebtükör című gyűjteménye (1973) ezeknek az írásoknak a javát tette hozzáférhetővé. A kritika, joggal, a vajdasági élet hétköznapjai enciklopédiájának nevezte Németh István kötetét: azt a világot örökítette meg ezekben az újságírói riportműfajt értékes szépirodalommá nemesítő írásokban, amelynek a részletein előtte jugoszláviai magyar író szeme alig állapodott meg. Sikeres ifjúsági író is: regényeit, elbeszéléseit a közvetlen s mégis komolyan szólás jellemzi.