A HATVANAS ÉVEK IRODALMA

FEJEZETEK

Nem egyenletes ütemű, szüntelenül nagyobb körökön futó, szervesen építkező jellegű a jugoszláviai magyar irodalom: egy-egy szakasza alig több, mint egy évtized. S ez nemcsak a két világháború közötti időszakban volt így, hanem a felszabadulás után is. Ezzel magyarázható, hogy az ötvenes évek vége egyúttal korszakhatára is ennek az irodalomnak. Ezt jelzi mind egy új és tehetséges írónemzedék fellépte, mind pedig a kulturális és irodalmi közízlésnek és szemléletnek újabb, s az ötvenes évek elején tapasztalt változásoknál is gyökeresebb átalakulása. A jugoszláviai magyar irodalom nagy fellendülését vezetik be ezek a változások: a művészetek modern szemlélete tulajdonképpen ekkor aratja döntő sikereit, s vele – a jugoszláviai társadalmi és szellemi élet további demokratizálódásának reflexeként – a kritikai szemlélet is diadalmaskodott mind a társadalmi élethez való viszonyban, mind pedig a "vajdaságiasság" két világháború között kialakult formái felszámolását illetően. E felgyorsult folyamatokban fedezhető fel Sinkó Ervin kivételes szerepének és hatásának nyoma is, aki éppen ezekben az időkben kapcsolódott be cselekvően a vajdasági szellemi életbe, s befolyása közvetlenül is érvényesülhetett kulturális életünkben.

Tulajdonképpen a hatvanas években vált kétségtelenné és felismerhetővé a jugoszláviai magyar irodalom hármas meghatározottsága is, amely nemcsak azokat a szellemi forrásokat jelezte, amelyekből az irodalom táplálkozott (a magyar, a jugoszláv, s ezeken keresztül a modern világirodalom), hanem sajátos jellegét is hangsúlyozta, autonóm vonásait is {117.} előtérbe állította, következésképpen tisztázni kezdte helyét abban a társadalmi és szellemi képletben, amelyhez vagy nyelve és hagyományai, vagy történelmi helyzete kapcsolta. Ebben az időben tett kísérletet szellemi tőkéje felmérésére és kamatoztatására is, önértékére ébredésének kétségtelen jeleként.

A szellemi élet ilyen irányú alakulásával párhuzamosan ebben az időben tisztázódott az irodalom társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyének kérdése, a társadalmi cselekvésnek és az irodalomnak az összefüggései, olyan módon, hogy a negyvenes évek második felében hirdetett elképzelések ekkor szorultak háttérbe, az irodalom esztétikai vonatkozásai pedig ekkor kerültek a figyelem előterébe. Ezzel párhuzamosan az elkötelezett író eszménye is új vonásokkal gyarapodott: a modern és aktív intellektualizmus vált mindinkább kívánatossá.

A hatvanas évek jelentősek a jugoszláviai magyar irodalom anyagi alapjainak bővülése szempontjából is. A Forum Lap- és Könyvkiadó Vállalat kiadói tevékenysége nemcsak az írók folyamatos és rendszeres megjelenését biztosította, de lehetővé tette a "könyvekben való gondolkodást" is, ami többek között a kritikai irodalom fellendülését eredményezte. A napi- és hetilapok irodalmi rovatai is gazdagodtak, az Ifjúság című hetilap Symposion címmel állandó mellékletet indított, a Magyar Szó pedig Kilátó című mellékletével szolgálta az irodalmi életet. A hatvanas évek végén a Híd, a hetilapmellékletből önálló folyóirattá alakult Új Symposion című folyóirat és az Újvidéki Rádió Együtt című folyóirata mellé felzárkózott a Szabadkán meginduló Üzenet és az irodalom kérdéseire is kitekintő Létünk című folyóirat. Jelentős szerepet kaptak az irodalmi díjak. A Forum alapította meg a Híd-díjat, Szivác község a Szenteleky-díjat, Verbász és Temerin községek pedig a Szirmai-díjat. Rangos Újvidék és Szabadka Októberi-díja is.

Az ötvenes években fellépett írók mellé a hatvanas évek elején már felsorakozott egy új nemzedék is, amely éppen ekkoriban nőtte ki az ifjúsági hetilap irodalmi rovatát, s az őket megelőző nemzedékkel szövetségben, de velük szemben állva is mind egyértelműbben kezdte hirdetni és képviselni az elkötelezettségnek azt a felfogását, amelyet "ellenpontosnak" nevezhetünk, mert a jugoszláviai magyar irodalom általános szellemi-irodalmi helyzetének tagadását hirdették új igények nevében. "A bezárkózás, a tóparti és a templomtorony-perspektíva, a permanensen tévesen értelmezett regionalizmus, s ezzel szemben a nagyon ritkán felvillanó igazi költői szó, melyet sokszor gyökerében semmisített meg az előbbi elvi és eszmei elkötelezetlenség – s ennek szinte szellemi programmá válása – megkövetelte, hogy a Symposion mint egy merőben más, mindezzel szemben álló esztétikai és etikai magatartás mozgalma, elsősorban is a rideg, józan, felelősségvállaló, de mindenképpen éles és pozitívan egyoldalú kritikát válassza kezdeti fegyveréül. Bizonyos fogalmakat, új szellemi meghatá-{118.}rozásokat kellett forgalomba dobni, hogy a mozgalom másik iránya, a törekvés az értékek felé, az intenzív alkotókedv termékenyebb konzumensre találhasson ..." (Utószó helyett. Kontrapunkt, 1964). Így jellemezte találóan ennek a nemzedéknek túlzásoktól sem mentes célkitűzéseit a most idézett tanulmány, arra mutatva, hogy a fellépő fiatalok egyszerre akarták vállalni a hagyományos szemléletrendszer és érzésvilág, írói magatartás kritikáját és annak az új szenzibilitásnak az igenlését, amely a modern világirodalom legfrissebb áramlataiból, a fiatal jugoszláv irodalom és filozófiai gondolkodás törekvéseiből érkezett.

Ez a fiatal irodalom azonban nem volt egységes, bár az is kétségtelen, hogy a jugoszláviai magyar irodalom történetében aligha találunk példát arra, hogy ennyire frontálisan lépett volna fel nemzedék. Három köre alakult ki az évek folyamán ennek a fiatal jugoszláviai magyar irodalomnak: azok, akik előbb az Ifjúság című hetilap Symposion című irodalmi melléklete körül csoportosultak, majd az Új Symposion című irodalmi folyóiratot kezdeményezték és indították meg; a Symposion-körhöz szorosan nem tartozók, akik azonban rokonszenveztek a mozgalommal vagy a mozgalom rokonszenvezett velük, s "útitársai" az Új Symposionnak; a harmadik csoportot pedig a magánosok, a maguk külön útját járók alkotják.

A Symposion 1961 decemberétől 1964 végéig jelent meg az Ifjúság (a későbbi Képes Ifjúság) mellékleteként, mely a fiatal írók, kritikusok, képzőművészek új szellemű írásainak teremtett nyilvánosságot. Az időszak publikációinak válogatott anyagát a Kontrapunkt (1964) című antológiában tette közzé a Forum Kiadó, az előszóban Sinkó Ervin a pályakezdő nemzedék polemikus szenvedélyét és új szellemiségét hangsúlyozta. Ez nyilatkozott meg már a Symposion-könyvek első két kötetében, Tolnai Ottó Homorú versek (1964) és Domonkos István Rátka (1963) című verseskötetében is. Az irodalmi melléklet 1965-ben alakult át folyóirattá, ettől kezdve a fiatalok lapja Új Symposion címmel jelent meg, az évek folyamán Bosnyák István, Fehér Kálmán, Bányai János, Tolnai Ottó, majd Danyi Magdolna szerkesztésében. A folyóirat, melynek 1975 végéig 128 száma látott napvilágot, új fejezetet nyitott a jugoszláviai magyar irodalom történetében. Teret adott kísérleti írásoknak, közölte Bori Imre Kassákról és a magyar avantgarde-ról szóló tanulmányait, rendszeresen foglalkozott a jugoszláviai irodalommal, a hagyományok és a kapcsolatok kérdéskörével, a modern világirodalommal, új szempontú kritikákat és elméleti cikkeket publikált, ennélfogva nagy mértékben hozzájárult a jugoszláviai magyar irodalom önálló arculata, sajátos hangja kialakításához.

A jugoszláviai magyar irodalomban az utóbbi évek decentralizációs folyamatainak eredményeként 1971-ben Szabadkán Üzenet címen új irodalmi folyóirat indult azzal a szűkebb célkitűzéssel, hogy elsősorban a Szabadkán élő íróknak adjon megjelenési lehetőséget, tágabban olyan irodalmi {119.} és esztétikai törekvéseknek legyen szószólója, amelyek a Hídban és az Új Symposionban vagy nem érvényesültek, vagy pusztán csak periferikusan voltak jelen. Első szerkesztője Biacsi Antal, akinek feladatát később Urbán János vette át, mellettük a kritikai rovatot szerkesztő Dér Zoltánnak, a szépirodalmat gondozó Fekete Elvirának és a műhely rovattal foglalkozó Dudás Antalnak van nagyobb szerepe. A Hídhoz és az Új Symposionhoz képest a szabadkai folyóirat a hagyományosabb, realista jellegű szépirodalomnak ad teret, Fehér Ferenc, Zákány Antal, Gulyás József, Kopeczky László, Lévay Endre, Németh István, Gajdos Tibor tartoznak vezető írói közé, gyakran közli a magyarországi Csuka Zoltán és Dudás Kálmán műveit is. Gazdag szociográfiai és művelődéstörténeti rovata elsősorban a vajdasági magyarság társadalmi helyzetét és kulturális hagyományait dolgozza fel, ennek a rovatnak Kolozsi Tibor, Mirnics Károly és Petkovics Kálmán a vezető munkatársai. Dér Zoltán érdeme, hogy a folyóirat színvonalas közleményekben foglalkozik a szabadkai származású Kosztolányi Dezső és Csáth Géza életével és műveivel.

A folyóirat célkitűzései közé tartozott, hogy "vajdasági, sőt szélesebb nyelvterületi jellegű irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat legyen, amely szellemi törekvéseiben nem szűkíti le munkálkodását kizárólagos esztétikai szempontokra, nem szegődik kizárólagosan egy irodalmi irányzat vagy elmélet szolgálatába, hanem szélesen kitárja a kaput minden alkotó művész, tudós, közíró előtt, aki érdeklődéssel kíséri szellemi életünk sajátos hangú, szabadabb társulási formákat kereső törekvéseit ..." Az Üzenet ellenpontozó szerepe az évek múlásával mind egyértelműbbé válik, ilyen módon is hozzájárulva a jugoszláviai magyar irodalom rétegeződéséhez és gazdagodásához, az ugyancsak Szabadkán megjelenő Életjel című élőújsággal egyetemben, amely szorosan együttműködve az Üzenettel, könyvkiadói tevékenységet is folytat.