Fehér Kálmán (1940–)

Fehér Kálmán a Symposion-líra sajátos körét teremtette meg, s a költő "orpheuszi" szerepének átértelmezésével új minőségek meghódítása felé indult el, különösen azáltal, hogy ennek a szerepnek elsősorban nem mágikus és éteri vonásaiból kezdett építkezni, hanem a szabályozott forrongásból táplálta ihletét, amely egyfelől a verset az ész és érzelem küzdelmeivé avatja, másfelől pedig költőileg érdekessé teszi az emberi életnek egy kisebb sugarú körét, s a tárgyi-érzéki mozzanatoknak fokozott szerepet tulajdonít. Kacérkodik tehát a "lepkeapó", az "isten-pajtika", az "ördögbűvölő" helyzeti energiáival, de elsősorban azokban a verseiben fedezhetünk fel esztétikai minőségeket, amelyekben az élet kisebb sugarú körében kutatja az egyetemes érvényt, s amikor az elidegenült világról elidegenítő verseszközök felhasználásával énekel. Költői indulását jelző kötetének, az Akváriumnak (1964) alapvető sajátosságát jellegzetes "kifakadásai" adják, amelyekben nemcsak a hétköznapok akváriumélete ellen perel, hanem a társadalmi élet visszásságaira is replikázik, ugyanakkor pedig a "mondott vers" uralkodik el költészetében, azé a versé, amely szinte szakítani látszik a zeneiség hagyományos költészeti szerepével. Magát nehezen feltáró, nem szárnyaló, a kifejezés görcsével birkózó, a rációt versmondattá kényszerítő indulatával lépett fel, s az egyszerűség sajátos válfajának képviselője lett, aki idegenkedik a versbeli ékítményektől.

Költői útja az elégedetlenség "kifakadásaitól" a "panasz" költői lehetőségeinek felismeréséig és költői kiaknázásáig vezetett, s ezen a fokon már nemcsak költői, hanem társadalmi akciót felvető módon szólt az élet és az egyéniség társadalmilag determinált problémáiról, melyeket kérdéskörökké fejlesztve Száz panasz cím alatt publikált. A hetvenes évek elején költészete oldottabbá válik egy líraibb értelmezésű életélmény megszólaltatásával a Fürjvadászat című kötetében. A versek erős vizualitásukkal tűnnek ki. Sajátos kísérletei a Petőfi-értelmezések összefoglaló címet kapott képversek.