| Deák Ferenc (1938–) | TARTALOM | Gobby Fehér Gyula (1943–) |
Varga Zoltán a jugoszláviai magyar irodalom egyik legtehetségesebb prózaírója, aki elbeszéléseket és regényeket jelentetett meg eddig. Pályája egyenletes, s mintha mentesült volna a kezdő írókra oly jellemző tétova kísérletezések kényszere alól, hiszen amikor megszólalt, érett, kiforrott íróként ismerhette meg a közönség, akinek autentikus írói világa és megformált elbeszélő stílusa van.
Az induló író nagy élménye a magány volt, s ezzel a magánytudattal fordult az emberek felé, és alakította ki az írói elkötelezettség rá jellemző felfogását is. Varga Zoltánt azonban nemcsak az foglalkoztatta, ami az emberekkel történik, hanem mindenekfelett az, ami tudatukban lejátszódik. Novelláinak igazi színpada az emberi lélek, amely akkor válik érdekessé az író szempontjából, amikor a "siralomházi kegyelem" állapo-{132.}tába jutott: a halál közvetlen közelében, de még a visszapillantás lehetőségének a birtokában. Novelláit meditatív típusúakká teszi az élet ilyen felfogását művészileg kifejező monológ, amellyel hősei a vágyott másik emberhez szólnak. Novelláinak ezt a képletét második kötete még egyértelműbben s a részletek még nagyobb gazdagságával példázza. Az író szívesen foglalkozik a már megtörtént dolgok okainak kutatásával, annak az útnak a vizsgálatával, amelyen járva a hősök eljutnak a "nem lehet tovább" gondolatának felismeréséig. Ez a pont viszont az emberi élet kritikus pillanatát jelenti, s így novelláinak meditatív jellege is megváltozik: a mozdulatlanság a cselekvésbe csap át, a hősök gondolatainak rajzása pedig az eseményes elem szerepét kapja. Varga Zoltán tehát az analitikus novellának elsősorban angol példáiból indult ki, s egy nagynovellaformát alakított ki. Szívesen él az előadásmodor kényelmes, kanyargó és tágas lehetőségével, amely lényegében már a regénytechnika gazdagabb hangszerelését idézi. Elbeszéléseinek belső világa, tere szélesebb dimenziókat kap, s ezáltal a történet is gazdagabban, szélesebben hömpölyögve közvetíti az írói életlátás reflexeit.
Írói természete azonban nem statikus: a már meghódított ábrázolási lehetőségeket elhagyva, tovább folytatja kutatásait, s újabban a fantasztikus-irreális mozzanatok előtérbe állításával kísérletezik, hogy az emberi élet tengelyében álló "kritikus pillanatait" mind maradéktalanabbul megragadhassa és megidézhesse. Legújabb elbeszéléskötetében, nem véletlenül, már csak az elbeszélések mikrorészleteiben fedezhetjük fel az élet ún. reális képét, elsősorban az élet tárgyi adalékaiban és a cselekményes keretben. A realitás ennek következtében mint látszat jelenik meg, az irrealitás pedig a valóság szerepét veszi át, annak bizonyságaként, hogy Varga Zoltán a "valóságos" "valótlanság" viszonylatait kutatja és ábrázolja, azt a világot, amelynek Franz Kafka az irodalmi klasszikusa.
A parabolisztikus ábrázolás, a fantasztikum lehetősége érvényesül A méregkeverő (1968) című regényében is. Korszerű tudományos-fantasztikus, tehát modern akcióregény ez, amelynek gondolati gazdagsága túlmutat a regény alapszintjén, hiszen mind a zsarnokság természetrajzának a lehetősége, mind pedig a tudomány és a politikai hatalom viszonylatai – ellentéteikben és összefonódottságukban – felmerülnek a műben. Allegorikus viszont Életveszély című regénye, amely parabolisztikus novellák és egy mitológiai tárgyú nagynovella mellett az író érdeklődésének újabb körét jelzi drámai kísérleteivel egyetemben.
| Deák Ferenc (1938–) | TARTALOM | Gobby Fehér Gyula (1943–) |