Deák Ferenc (1938–)

A fiatalabb írónemzedék első, az ötvenes évek végén fellépett nemzedékéhez tartozik Deák Ferenc, ki egy kétnyelvű, szerb-magyar verseskönyvvel lépett fel, majd két prózakötet után újabban a dráma műfajával {131.} kísérletezik. Sokirányú érdeklődés jellemzi, tehetséges grafikus is. Jellegzetesen lírai világképű egyéniség, és novellái is tulajdonképpen egy lírikus prózai vallomásai: metaforikus pasztellképek az életről. Ihletét legtartósabban az eltűnt idő képzete foglalkoztatta, s egészen egyértelműen a gyermekkor esemény- és képvilágában lelte fel elbeszéléseinek anyagát, s ezt szövik át azok a gondolatok, amelyek az elidegenült világ reflexeiként születnek meg. Olyan lelkiállapotokat ragad meg elbeszéléseinek első sorozatában, amelyek mind a közömbösséget hirdetik. Időben a háború végét jelentő napok zűrzavarát és kiélezett helyzeteit rajzolja, amelyekben a közömbösség lappangó jelenlétét és hatásait figyeli mind a gyermekek, mind a felnőttek életének fordulatában, s azt, hogy hogyan válik ez a közömbösség a sorssal való játékká, hogyan torzul el ennek következtében az élet, amelyet már csak a novellának a bizarr felé hajlított változata tud megidézni. Ennek a következménye azután, hogy újabb elbeszéléseiben a valóság irreális síkjainak is mind nagyobb szerep jut. Elbeszélései a lírai próza értékei közé tartoznak. Métely (1969) című regénye realista alkotás, amelyben a hős "vissza akar nyomozni az igazsághoz", hogy megértse, hol is romlott el az élete, s minthogy ennek az életnek talaja azok a történelmi-társadalmi megrázkódtatások, amelyek Bánát területén lejátszódtak az elmúlt évtizedekben, ezek is megjelennek a műben. Bánát, közelebbről szülőfaluja a színtere Aszály című regényének is, amelyben az 1904-es "Nagy Szaladást", a falu népének aratósztrájkkal összekötött földosztási kísérletét örökítette meg színesen, krónikás hűséggel.

Munkásságának külön területe a drámairodalom, amelyben eleddig ő alkotott legfigyelemreméltóbbat a jugoszláviai magyar irodalomban, Áfonyák című színművével országos sikert aratott. Eleven társadalmi kérdések modern, áttételes, parabolisztikus és szimbolikus színpadra vitelei a szövegei: az Áfonyákban a zárt világ bomlasztó és romboló hatásaival, a Légszomjban a nemzetiségi kérdés egyes vonatkozásaival foglalkozott, a Torban pedig a nagyot akaró, de sikertelenségei miatt elvadult tehetség tragédiáját ragadta meg.