{35.} Cselényi László (1938–)

Ugyancsak az ötvenes évek végén lépett fel a szlovákiai magyar költészetben Cselényi László. Munkásságának kezdeti alakulása egy egész költőnemzedék sorsából ismerős: falusi gyermekkor, városi diákévek után kezdett verset írni, a költészetben kereste azt az erőt, amely fenntartja eredeti személyiségét és tájékozódni segíti a merőben új tapasztalatok között. Első kötetei: a Keselylábú csikókorom (1961) és az Erők (1965) a hagyományőrzésben, egyszersmind megújulásban találták meg karakterüket. Az otthonos táj, a kedvvel végzett munka, a szelíd szerelem adták a versbe kívánkozó élményeket. Lelkesült szenvedéllyel énekelte a változó világ és az erőtől duzzadó ifjúság himnuszát (Földem, Nap-ének). A gyerekkor gömöri kisvilága iránt érzett nosztalgia ugyanakkor elégikus hangot hozott, a hagyományos falusi életrend és műveltség felbomlása rezignációt eredményezett (Rapszódia a bodrogközi szélről). A fiatal pozsonyi költő élénk érdeklődéssel hajolt a történelmi múlt fölé (Históriás ének), ennek az érdeklődésének sajátosan nemzetiségi karaktere van. Fájdalmasabb a visszatekintés, elégikus érzés szövi át a történelmi tudatot, belejátszik a szétszóródástól való félelem (Gömör népe, A vonat este Prága felé indul).

A fiatalos költői harmóniát korán megbontották a nyugtalanító tapasztalatok és felismerések. Ez a nyugtalanság vált feszültebbé a későbbiekben. 1964 és 1970 között hosszabb időt töltött Párizsban, megismerkedett a modern filozófiai irodalommal és a francia avantgarde költészet újabb áramlataival. Hosszabb hallgatás után jelentkezett új verseivel. Nagy célt tűzött maga elé, összefoglaló költői műben akarta kifejezni összegyűjtött tapasztalatait és poétikai felismeréseit. Ebből az igényből született Összefüggések avagy az emberélet útjának felén című hosszabb költeménye. Az összegzés szándékával készült: életrajzi tényeket, nemzetiségi tapasztalatokat summázott, számot adott a költő párizsi élményeiről és a nagy csallóközi árvíz közösségi megpróbáltatásairól. Nosztalgikus elégiát, szociográfikus leírást, dalszerűséget és költői kísérleteket épít egybe. A szürrealizmus és az analitikus-strukturalista "szövegirodalom" stiláris rétegeit ötvözi. A modern kísérleti költészet vonzásában keletkeztek költői montázsai és parafrázisai is, amelyekben a magyar, illetve európai irodalom és művészet nagy egyéniségeinek emlékét idézi fel (Tragédia magyar nyelven, A csodaváró szegény Forbáth Imre, Kiegészítések Hérakleitoszhoz).