Rácz Olivér (1918–)

Rácz Olivér, elbeszélő, lírikus és műfordító, egyike a felszabadulás után feltűnt legjobb szlovákiai magyar íróknak. 1964-től kezdve hangjátékokat írt a kassai rádiónak, később pedig gyermekmeséket: Állatvilág, A póruljárt kandúr, Öcsi csacsi kalandjai.

1961-ben jelent meg a Puffancs, Göndör és a többiek, a felszabadulás után kiadott egyik legsikeresebb ifjúsági regénye.

Következő ifjúsági könyve, A Rezeda Cirkusz regényes elbeszélés 10–15 évesek számára. Fő erőssége nyelvi gazdagságában, szellemes párbeszédeiben rejlik. Tartalma szerint Lénárd Lóri, a főhős beszélget a szerzővel arról, hogyan fog ifjúsági regényt írni. A főhős tehát az író másik énje.

A szépprózában Rácz első kiváló alkotásának az 1963-ban megjelent Megtudtam, hogy élsz című regényét tartjuk (a nemzetiségi regényekről szólva foglalkoztunk vele).

Második regényében, az 1966-ban kiadott Egyszerű ügy címűben is fontos társadalmi témával foglalkozik. "Egyszerű ügy"-et ragad ki a hétköznapokból, és ezzel próbálja érzékeltetni a mai élet bonyolultságát. Műve az európai próza egy jellegzetes ágának jelentékeny darabja: a változó korral szembesülő ifjúság labilis tudatállapotát jeleníti meg, s arra {45.} a kérdésre keresi a választ, hogyan találják meg ezek a fiatalok helyüket a változó világban. Célját változatos regénytechnikával, belső monológokkal, montázsokkal éri el.

Az Egyszerű ügy jól sikerült ifjúsági regény. Rácz a mai ifjúság felett kategorikus szigorúsággal ítélkező felnőttek véleményével szembeállítja a pedagógiai humanizmust, a körülmények és indítóokok megvizsgálásának szükségességét. Senki sem születik huligánnak – ez az író véleménye, és az okok kutatása során néhol túlságosan megértővé válik az ifjúság hibáival kapcsolatban. Rácz jól ismeri a huligánok sajátos kifejezéseit, s találóan tud jellemezni ezzel a zsargonnal.

1975-ben jelent meg sajátságosan szép elbeszélésgyűjteménye, az Álom Tivadar hadparancsa. A mű négy ciklusba rendezve tizenkilenc elbeszélést tartalmaz. Az elsők a Megtudtam, hogy élsz című háborús regénye folytatásának, további árnyalásának tekinthetők. A két utolsó pedig részben ifjúsági műveire emlékeztet, részben pedig az abszurd formával való kísérletezés. A háborúellenes, antifasiszta novellákban a lírai realizmus jegyében fogant vallomásos humanizmus nyilvánul meg és leplezi le a horthysta hadsereg ostobaságát. Művének kettőssége Krúdyra emlékeztet. Néhány novellája, például A hegedű, A vidéki szálloda, Álom Tivadar vétke a legkiválóbb szlovákiai magyar kisepikai alkotások közé tartozik. Rácz kiváló stílusművész, gazdagon variálódó szóképeivel, költői szófűzéseivel a fanyar humortól a szarkazmusig tudja árnyalni a realista jellemeket és a helyzeteket. Álom Tivadar szerencsésen életre keltett figura, Svejkéhez hasonló fanyar humorral szemléli mindazt az aljasságot, ostoba kegyetlenséget, gyalázatos embertelenséget, ami összesűrűsödött a nácizmusban és lecsapódott a fasiszta háborúban. Háborúellenessége nem szólamokban jut kifejezésre, minden eseménynek személyes tapasztalatok az indítékai, a háború véres ostobaságán a szerzőnek személyesen át kellett esnie, hogy ilyen szenvedélyes tiltakozást váltson ki belőle. A groteszk helyzetek, amilyenbe például a Tábori sakkjáték korlátolt alezredese sodródik, korántsem válnak mulatságosakká. Pontosan érezzük, hogy sok hasonszőrű alezredes, nyilas tiszt és keretlegény korlátoltsága és embertelensége volt a forrása alárendeltjeik megalázó helyzetének, mérhetetlen szenvedésének és halálának.

Az Álom Tivadar nem egyenletes színvonalú; lényegében négy különböző igényű könyvnek az egybefűzése, mégis így ad hű képet az íróról, mert magába foglalja a második világháború borzalmaitól szabadulni nem tudó művész felelősségét, Megtudtam, hogy élsz című regényének eszmevilágát: a művészi szuverenitás eredményeit, a Kassai dalok és a nagyregény sajátosságait, s végül az ifjúsági könyvek szabad játékosságát, tanulságos történeteit, az író könnyed elbeszélő stílusát. A csehszlovákiai magyar irodalom fejlődésében két szempontból is jelentős ez a könyv: megteremtett egy szuverén figurát, aki a történelem perifériájára kényszerült szemé-{46.}lyiség állásfoglalásának egyik módozatát próbálgatja, másrészt a nagyfokú művészi alakítással, játékos komolysággal újabb ösztönzést ad a szlovákiai magyar novella gazdagítására, tágítja a realista ábrázolás határait és lehetőségeit.