Panek Zoltán (1928–)
Panek Zoltán nemzedékéről és saját írói indulásáról vallotta a Huszár Sándornak adott interjúban: "A valóság sürgetései miatt elsősorban, nem tudták nyilvános próbálkozásaikat úgy fékezni, mint annak idején Flaubert a Maupassant-ét." Panek Zoltán íróvá érése, eljutása a könnyed, tetszetős, ám terjengős írásmódtól az analitikus prózáig valóban mintegy évtizedet igényelt. A Minden külön értesítés helyett (1957) című regényének közönségsikere után már a Tűbe fűzött villám (1963), különösen pedig a Hétfőn és kedden nagyon szerettem (1968) és a Hiúzszemet fogok viselni (1971) elbeszéléseiben az időszerű erkölcsi témákat elmélyült lélekelemzéssel közelíti meg. Erkölcsön most már nemcsak szerelmi erkölcsöt ért (a Kormos liliom jellemző – mint átmenet – az író régebbi {273.} és mai szemléletére), az emberi együttélés törvényeit kutatja, a helytállás példáit írja meg szimbolikussá nagyított helyzetekben (Akik a napot fürösztik). Legjobb elbeszéléseiben az írói kommentár nem tolakodik már előtérbe, az asszociációk vagy a szentenciaszerű szerzői megjegyzések természetesen simulnak a történéshez, a mű szerves részeivé válnak. Intellektuális, absztrakt, sőt abszurdba hajló prózájának egyik legjelentősebb darabja Az óriásbálna, az elidegenedettség kafkai eszközökkel megírt, mégis konkretizáltabb víziója. A Panek-próza igazi dimenzióit A földig már lépésben (1977) című analitikus regény mutatta meg, amely a kortárs romániai magyar irodalom egyik legjelentősebb teljesítménye. Mélyrepülés (1970) című verskötete a lírában is az intellektualizmus elkötelezettjének mutatja.