Fodor Sándor (1927–)

Fodor Sándor Fehérfenyő (1954), Gyöngyvirágos puszta (1955) című köteteinek novellái egy kedélyesen-olvasmányos, a jóízű székely anekdotákat magával ragadóan mesélő írót ígértek, bár a móriczi novella érlelő melegét is érezni a lírai Fehérfenyőben vagy a drámai Lengyel László balladájában. Másfél évtized alatt Fodor nagy utat tett meg: következetes, kitartó munkával, látványos fordulatok nélkül jutott el önálló hangjához, a szülőföld szellemét őrző, intellektuális elbeszélésekhez, kisregényekhez. A Bronz vitézségi című, háborúellenesnek induló karcolat az időkategória hangsúlyozása révén történelmi-pszichológiai távlatot kap, az Útra készen anekdotikus cselekményébe már erősen belejátszanak a lélektani tényezők. A folytonosság megőrzésével a lényegesen újat azonban Önarckép (1964) című kisregénye hozta: egy székely faluból elszármazott festő lelki vívódásainak, művészi útkeresésének rajza ez a könyv; de a pontos lélekrajz a szülőfalu szocialista átalakulásának bemutatásával kapcsolódik össze. Fodor Sándor, a kisregény sikerén felbuzdulva, továbbírta a történetet, hozzátoldva az előzményeket. Így szü-{272.}letett meg hármas tagolású regénye, a Krónika (1966), amely az Önarcképben megvalósított lélektani láttatást szociológiai aláfestéssel, indoklással egészíti ki.

Büdösgödör (1970) című kisregénye ismét székelyföldi környezetbe vezet el, helyszínül egy mofetta szolgál. Amolyan székely Varázshegy ez, ahová különféle emberek jönnek gyógyulást keresni. Az anekdoták innen sem hiányoznak, az elbeszélés előrehaladásával azonban mindinkább az egyéni és történelmi önvizsgálat kerül előtérbe, különböző (olykor túlzottnak tűnő) áttételeken át az emberi felelősség drámája bomlik ki a békésen induló nyaralásból. Fodor Sándor újabb elbeszélései hasonló kérdésekkel birkóznak, a romániai magyar irodalom önarckép-kereső, nem pedig krónikás szakaszához kapcsolódva. A Mit gondol az öreg pisztráng? (1967) című kötet címadó írásában a "mély vizeket" kitapasztalt író szólal meg, aki veszni hagyja a "kész regényt", hátat fordít a klasszikus epikai cselekménynek, mert a jól meghatározható időben és térben lezáruló cselekménynél jobban izgatja az, ami a külső mögött, a lélekben zajlik. Ugyancsak hadüzenet az anekdotának A feltámadás elmarad történelmi példázata, ez a profán passiójáték: az egyház megmerevedett dogmáival szembeszálló, keresztfán végző székely ferences pap az élet, az öröm hirdetését vállalja a "feszítsd meg!" helyett, s döbbenetet keltő halálával (hiszen csupán passió-játékról volt szó) figyelmeztet az egyéni döntés felelősségére. A főszereplő Benedictus atya néhány nappal halála előtt ilyen szavakkal próbálja igazának belátására bírni a házfőnököt: "... ha az Igét próbáljuk a Szóhoz igazítani, bizony eltorzul az Ige. A Szót kell az Igéhez alkalmaznunk, hogy ez teljes fényességében ragyogjon előttünk!" Hűségről és árulásról kapunk itt példázatot, s e példázat erejét megnöveli a történelmi távlat.

Ehhez az intellektuális prózavonulathoz tartoznak Fodor Sándor Csipike-történetei is. Csak annyiban tekinthetők ezek gyermekkönyveknek, hogy a hagyományos mesekeretet s az erdei kedves mesefigurákat a gyermekek is megértik, második jelrendszeri jelentésük azonban a felnőttekhez szól.