Papp Ferenc (1924–)
Papp Ferenc első művei (különösen az Acélfogak című, 1953-as regény) a kései proletkult, a sematizmus riasztó példái, szerzőjük írói tehetségét semmivel sem igazolják; az éles és élesedő osztályharc, a "lombikban nevelt hősök" jellemzik őket. Földes László pontosan írja körül a tíz év alatt született Papp Ferenc-regények és elbeszélések uralkodó szemléletét: "... a harc adott területein adott emberi viszonyulások lehetségesek, azoknak pedig hiánytalanul jelen kell lenniök a regényben." Ebből az egyre szűkebbnek bizonyuló szemléletből már a Remény (1956) című regényében és 1958-as elbeszéléskötetének címadó novellájában, a Csalódásban megpróbál kitörni, kísérlete azonban a hatvanas évek elején született kisregényeiben jár eredménnyel. A Lehullt az első hó (1961) és a Füstben és fényben (1962) után megírja A kerítés felettet (1963) s A gyökerek alattot (1964), amelyek már a kritika egyértelmű elismerésével találkoznak. Valóban, Papp Ferenc a "viharos tetőkről hallgatag gyökerek alá" hatalmas utat tett meg, a naiv, művészietlen tételillusztrációtól a lélekelemzésig, az irodalmi szimbólumokig jutott el. Hőseszménye is megváltozott, a gáncs nélküli lovagok helyét a vívódásaik közepette is helytállók foglalják el. Papp Ferencnek most is az erős emberek a példaképei, ebben Hemingway a mestere, mint ahogy a szimbolikussá nagyított, az életért folyó küzdelemben is a hemingway-i példát véljük nemegyszer újraéledni (például A gyökerek alattnak a föld mélyében játszódó véres jelenetében). Kulturált, mégis egyszerűségre törekvő előadásmódja, szűkszavúsága ma is szembekerül olykor a romantikussá színeződő kalandokkal, írói fejlődése azonban így is szép példája a nagy munkával és akaraterővel érvényesülő tehetségnek.