Hornyák József (1920–)
Hornyák József a munkapad, a nyomdagép mellől került riporterként a szerkesztőségbe, majd az irodalomba, de már első karcolatait, novelláit sem a nyers élettények, a szociológiai meghatározottságú tapasztalás jellemezték. Természetszeretete, hősválasztása Tersánszkyra, a legfinomabb rezdülések megfigyelése, sőt a névadás is Krúdyra emlékeztet. Hornyák novellafigurái azonban, minden érzékenységükkel együtt, mai emberek, mai boldogság- és igazságkeresők. Huszár Sándor "a cinkék barátjának" nevezi a szerzőt, és ez a meghatározás éppúgy találó, mint ahogy igaz az, hogy Hornyák szeret "szép, kedves, humoros dolgokat írni", szeret játszani, ám írásait az élet komolyra fordítja. A jelentéktelen történetek – sikerült novelláiban – így válnak jelentősekké, az önvédelmi gesztus az embertelenség elleni tiltakozása. ("Fárasztó volt elviselni a mások örökös gyámkodását" – magyarázza életútját az újságíróból "intelligens kocsmáros"-sá, egy kiskocsma felelősévé lett novellahős.) A színek és hangulatok a jó Hornyák-novellában állásfoglalássá sűrűsödnek. Páskándi Géza szavaival: Hornyák "egy anekdotizmusból induló, de azon impresszióiban, stílusrezdületeiben túlmutató írói világot él elénk". A Virágos vén berek (1956), a Nyárfa (1956), a Romantika (1963) s a {271.} Három hét duzzogás (1966) című kötetei után különösen érvényes ez a jellemzés Az intelligens kocsmáros (1969) prózai miniatűrjeire.