Szabó Zoltán (1912–)

Szabó Zoltán a népi írók közül az egyik legtevékenyebb munkása a szellemi élet újjáépítésének és a magyar demokráciának. 1945-ben megválasztották a MADISZ első elnökének, és a Valóság című folyóirat szerkesztője lett. A kor e fontos irodalmi, politikai folyóiratának élén az ő beköszöntő cikke állt: Hazugság nélkül. Hátrafelé önkritikus szemmel, előre, a jövőbe bizalommal tekintett, és illúziók nélkül, higgadtan mérte fel a teendőket. Munkára, együttműködésre ösztökélt akkor, amikor még nagyon sokfelől a visszahúzódó óvatoskodás hangjait lehetett hallani. "E sorsjátékos nemzetben, melynek tagjai folyton valamilyen nyereményre spekulálnak, amelyet minden támpont nélkül főnyereménynek hisznek, abban hiszek, aki saját munkájának és saját munkája eredményének gondolatkörében marad." E mondat azok ellen szólt, akik angol és amerikai segélyek bűvöletében éltek, s tétlenül, csodára várva arra számítottak, hogy majd a nyugati nagyhatalmak fogják – munka nélkül – talpraállítani az országot. 1946-ban kiadott Angliai vázlatkönyvében írja: "Angliából tekintve Keletre, az ember a maga népének helyzetét és jövőjét biztatónak látja. A világ bajainak érzete vigasztalásunk lehet a magunk gondjaiban" – számot vetve az európai politika realitásaival. Szabó Zoltán 1949-ben hagyta el az országot, először Franciaországban, majd Angliában telepedett le. Márai Sándor emigrálása írói életművének is szükségszerű, sőt szinte kiszámítható lépése volt, ezzel szemben Szabó Zoltánt sokkal több szál kötötte éppen ahhoz a megváltozott, új Magyarországhoz, melyet elhagyott, mint ahhoz a polgári világhoz, melynek jóléti társadalmában menedéket keresett. Ha Szabó Zoltán emigrációbeli írói tevékenységét felmérjük, mindenekelőtt a mennyiségi fogyatkozás szökik szemünkbe. Az egykor oly termékeny író – 1946-ig, harmincnégyéves koráig hét könyvet írt, ezenkívül többszáz cikket, tanulmányt, esszét publikált, s mint a Magyar Nemzet Szellemi Honvédelmi Naptárának szerkesztője jelentős irodalmi szervezőmunkát is vállalt – 1946-tól máig folytatott irodalmi tevékenységéből alig egy kötetnyi tanulmányt lehetne összegyűjteni. Az effajta mennyiségi mutató feltétlenül megtorpanásról, visszaesésről tanúskodik, és olyan íróra vall, aki nem találta meg munkaterét az emigráció viszonyai között, akire bénítóan hatott az emigrációs életforma. Megjelent tanulmányai kivétel nélkül {386.} mind figyelemre érdemesek; a század eszmeáramlatait kutató történész és irodalomtörténész haszonnal forgathatja őket. Szabó Zoltán nem kíséri rendszeres figyelemmel a mai magyar irodalom alakváltozásait, főbb irányait, sőt főbb műveit sem. Irodalomkritikát magyar művekről csak elvétve ír, ilyen volt Vas István 1963-ban megjelent összegyűjtött verseiről írott recenziója. De ez is inkább kivétel, mint tájékozódását jelző irány. Az irányt Illyés Gyula Különcéről írott elmefuttatásában találjuk meg, amikor azt szögezi le, hogy "ami a forradalom utáni forradalmiatlan helyzetet rajzolja a darabban, az számtalan alkalmat adhatna úgynevezett mai tanulságokra. Ezekre azonban nem szükséges, nem is illő külföldről rámutatni ..." Szabó Zoltán tehát sokkal józanabbul méri föl a több mint negyedszázada külföldön élő író kritikusi lehetőségeit annál, hogysem – mert nem ismerheti – a hazai akusztikát figyelmen kívül hagyva felületes bírálgatásokba bocsátkozzék. Ehelyett nemzedéktársairól, volt fegyvertársairól rajzol portrékat, és legfontosabb tanulmányai a népi írók köréről szólnak, vagy legalább általános eszmei vonatkozásokban azzal vannak kapcsolatban (Veres Péter 1897–1970, Politikai és szellemi honvédelem, Collage, A Sió töltésén).

Szabó Zoltán fontos szerepet játszott, főként a hatvanas években, az újjászerveződő nyugati magyar irodalom életében, a tanulmányi összejöveteleken tartott előadásai higgadtságról és éleselméjűségről tanúskodtak.

Schöpflin Gyula (1910–) Schöpflin Aladár fia. 1945 előtt Nagypál István néven jelentek meg írásai, többek között a Nyugat, a Gondolat, a Magyar Csillag, a Független Színpad című lapokban. 1941-ben Budapest nem felel címen jelent meg regénye, 1947-ben Börzsönyi hó címen adta ki kisregényeit és novelláit. 1945–1949-ig a magyar rádió műsorigazgatója volt, 1948-ban két könyve is megjelent A korszerű rádió; A korszerű rádió dramaturgiája címen. 1949-ben lett oslói, majd stockholmi követ, 1950-ben nem tért vissza Magyarországra, Angliában telepedett le. Folyóiratok és újságok számára ír politikatörténeti tanulmányokat, útirajzot, irodalmi visszaemlékezéseket, kritikákat. Irodalmi emlékeiből az Irodalomtörténet című folyóirat 1976-ban közölt részleteket. Fia, Schöpflin György a londoni BBC rádió munkatársa volt 1967–1976-ig, azóta a londoni egyetem lektora. Kelet-európai társadalomtörténeti kérdésekkel foglalkozó szakkönyvek szerkesztője és szerzője.