Máté Imre (1934–)

Máté Imre a Sopron megyei Maglócán született, Csornán, majd a budapesti egyetem bölcsészeti karán tanult, elsősorban a magyar és finnugor nyelvészettel foglalkozott. 1956-ban hagyta el Magyarországot, Münchenben telepedett le, mint villanyszerelő dolgozik. 1966-ban saját kiadásában Münchenben jelent meg Fehér förgeteg című verseskötete. Az archaikus népköltészetet tekinti példájának, azon az úton jár, amelyen Sinka István indult el valamikor: pogány korok hitvilágát akarja költőileg is feleleveníteni. "Indulattá lényegülni / pásztorok nemzetsége bocsájtott útra. / Erdőt, mezőt / ezért sajdítok éltető párámmal elevenre. / Rügyet fakasztok! / Kura szelektől ez megkülönböztet" – írja Táltorján című versében. Az ősi természetvarázslások, ráolvasások nyelvén szólal meg, különös pusztai mitológiát hoz létre a nyugati nagyváros mozgalmas világában (Hitvallás, Látomásaim), a költészetét átszövő táltosromantika különös ellentétben áll köznapi életének körülményeivel. Talán ezért is jelentkezik oly ritkán újabb verseivel.

Kocsis Gábor (1932–) családi neve Tunyoghy Csapó Gábor. Alkalmi munkából élt, bányában dolgozott, első verseit a Tiszatáj közölte. 1956 őszén Bécsbe távozott, filozófiai és pszichológiai tanulmányokat folytatott, a Nemzetőr és a Magyar Hiradó szerkesztőségi munkatársa volt. Később Nyugat-Németországban telepedett le, kereskedelmi alkalmazottként dolgozik, németül is publikál. Költészetében a lírai realizmus hagyományait követi, műveit Versek (Köln 1963) és Az időtlenség kősziklája (München 1973) című köteteiben adta közre. Verseiből és elbeszéléseiből Der Engel geht nicht irre (Marburg 1980) címen jelentetett meg válogatást.