{432.} Nagy Pál (1934–)
Nagy Pál a hagyományos kifejezési formáktól indulva jutott el a "szöveg" metanyelvéhez. Novellákkal tűnt fel, első kötetében (Reménység, hosszú évek. Párizs 1964) naturalista pontosságú leírások váltakoztak balsejtelmet, szorongást árasztó álepikai jegyzetekkel és a világ kegyetlenségét, közönyét fekete humorral ábrázoló vázlatokkal. Regénye (Hampsteadi semmittevők. Párizs 1968), mely a Denoël Kiadónál franciául is megjelent (Les fainéants de Hampstead, 1969), a modern próza eszközeivel, a tér és az időbontás lehetőségeivel él, de nem szakít teljesen a hagyományos ábrázolás módszerével, cselekménybonyolítása izgalmas, szociológiai életanyaga fölfedezésszerűen eredeti, jellem- és közérzetábrázolása a kallódás életformája válságának megdöbbentő és viszolyogtató mélyeibe világít. A Monologium (Párizs 1971) egy-két darabjában még ez a kíméletlen szavú és éles tekintetű elbeszélő jelenik meg előttünk, a kötet nagyobbik része azonban már a szövegirodalom nyelvi kísérletezése jegyében fogant és a kifejezés többféle lehetőségét próbálta ki, jelezve azt is, hogy a szerző előtt még nem tisztult föl a cél, amely felé haladni akart. A Monologiumban találunk palimpszeszteket (amely itt a kész, régi vagy idegen nyelvű szövegek átvételét, új kontextusba helyezését és új szövegekkel egybeépítését jelenti), vizuális verseket, de másfajta nyelvi tréfákat is, amilyen például a szavak szótárszerű felsorolása, a görög ábécé betűi fonetikus átírásban. S fölbukkannak már ebben a kötetben a nyomdai tipográfia hangsúlyozásának a jelei is: a tér szerepének megnövelése, a betűfajták váltogatása, a tipográfiai és grafikai díszítőelemek szövegbe iktatása, egyszóval az arra való törekvés, hogy a vizuális látvány is kapjon jelentéshordozó szerepet. Korszerűség, kortárs irodalom (Párizs 1978) című könyve már összefüggő egészt alkot, a benne foglalt jegyzetek, tanulmányok, manifesztumok afféle vezérfonalnak tekinthetők, bevezetésnek a szövegirodalom, a vizuális költészet elméletébe.