Himnuszfordítások és verses imádságok

Középkori verses emlékeink egyik csoportja liturgikus énekek fordításából áll. Ezek a fordítások azonban nem azzal a céllal készültek, hogy laikus közösségnek énekeljék azokat – mint annak idején az Ómagyar Mária-siralmat –, hanem hogy latinul nem tudó apácák avagy világi hölgyek megismerkedhessenek a papi zsolozsma latin szövegének értelmével. A zsolozsmához tartozó antifónák, himnuszok, verses offíciumok fordításai a breviárium-típusú kódexekben találhatók, s – miként az ugyanitt olvasható bibliai szemelvényekről már korábban feltételeztük – lehet, hogy egy részüknek a szövege jóval régebbi a kódexmásolás időpontjánál.

A liturgikus énekek egy része (főként az antifónák) nem vers volt, hanem gregorián dallamra recitált ritmikus próza, ezeket magyarra is prózában fordították. Mivel csak a szöveg értelmének pontos visszaadása volt a cél, gyakran a verses officiumokat, himnuszokat is ugyanúgy tolmácsolták. A latin himnuszköltészet emelkedett stílusa, választékos kifejezéskincse olykor az ilyen prózai átültetésekben is szépen érvényesült, mint pl. az Imre-officium (Keszthelyi-k.) magyarjában:

Üdvözlégy nemeseknek virága

és szent nemzeteknek magzatja

felséges tükör

szentségnek tartója

üdvözlégy alázatosoknak reménysége

szeplő nélkül való csillag

híveknek világossága

ez világnak fényes rózsája.

Egyes fordítók kísérletet tettek breviáriumi himnuszoknak versben való visszaadására is. Mintegy 15 fordítás (Döbrentei-, Keszthelyi-, Festetich-k.) maradt fenn, főként egyes ünnepekre (karácsony, húsvét stb.), illetve Mária tiszteletére rendelt himnuszokból. Mivel magyarul ezeket a verseket úgysem {166.} énekelték, fordítóik a költőiségre és a verselésre nem nagyon ügyeltek; hivatalos liturgikus szövegekről lévén szó, a tartalmi pontosság érdekelte őket. A sok hibás szótagszámú sor között ennek ellenére találunk sikereseket is. Néhol jól sikerül a legrégibb latin himnuszok jambikus 8-as sorainak (ambroziánus-sor) átültetése: "Király zászlói terjednek, Keresztnek titkja fínletik", de ez viszonylag ritkaság. Rímet ezek a fordítások általában nem alkalmaznak – igaz, gyakran a latin eredeti sem volt rímes.

A himnuszokon kívül sor került más verses szövegeknek verses olvasmányként való tolmácsolására is. Van közöttük megverselt szabálygyűjtemény (Istenes élet regulái, Példák könyve), néhány oratio-rythmica, azaz eredetileg is imádságnak szánt költemény (Thewrewk-, Peer-, Czech-, Winkler-, Gömöry-k.), – sőt, mint láttuk – még legendafordítás is, a Katalin-legenda. Ezeknél a szövegeknél már kevésbé volt megkötve a fordító keze, az eredetit szabadabban tolmácsolta, néha igazi ihletettséggel. Kiemelkedik közülük a misztikus fennköltséggel szárnyaló Szent Bernát doktornak imádsága (Thewrewk-, Czech-k.). Az ismeretlen fordító határozott költői vénával rendelkezett, és az Európa-szerte elterjedt Salve mundi salutare (Üdvözlégy világ üdvössége) terjedelmes szövegét szemléletesen, a képeket tovább szaporítva, szép magyarsággal tudta visszaadni:

Et crudeli ferro punctae

tot guttis decurrentibus.

Vas szegekkel megdugdostak

Kikből gyöngyellő véred hullott

Aszú földet harmatozott.

Másutt, amikor az újraköltés lendülete elragadta, hosszabb latin résznek csak rövid parafrázisát adta:

Nyílék szíved mint szép rózsa

ki illatát távul adja

én lelkemmel eggyé legyen

hogy én szívem megszépüljen.

A Bernát-imádság, akárcsak a Katalin-legenda, verselés szempontjából eléggé pontatlan, bár lehet, hogy ez csak a másolók rovására írandó, akik a dallam nélküli, pusztán olvasásra szánt versezeteknél aligha törődtek sokat a szótagszámokkal. Hogy azonban az ilyen olvasmány-versszövegeket tudták hibátlan verseléssel is fordítani, arra az említett verses regula lehet példa, amely – különösen a strófák első soraiban – kitűnően alkalmazza a 7+6 osztású 13-ast, az ún. vágáns ritmust: "Piros rózsát ha szednek pinkest ideében", "Gyenge rózsa meghervad mikort hévség éri" stb.

A liturgikus himnuszoktól eltekintve, sikeresen alkalmazzák olykor fordítóink a verselés egyéb elemeit is, mint például a magyar vershez szokott költők számára oly ismerős alliterációt ("Keserű kínodért keservesen kínzaték", Winkler-k.; "Megveretve, meghuzlalva, megtörve, megútálva", Thewrewk-k.). A sok sikertelen vagy unalmas rím-kísérlet között is akadnak jobbak ("Ki ez dicső mellbe méne, Hol világnak előtte éle," Thewrewk-k.), s nem hiányoznak az egyházi költészetben oly gyakori, bibliai eredetű gondolatritmu-{167.}sok sem ("mert láta egy szép mezőt és egy szűz leányt a mezőben, egy szép gyermeket ő ölében", Katalin-legenda).