A hősi ének tovább élése a kereszténység első szakaszában

Az állam létrehozása után a gazdagon tovább élő joculator-epika hősei az új rend kiemelkedő képviselői, a királyok, illetve jelentős tetteket végrehajtó vezéreik lettek. Az udvari, fejedelmi szolgálatban álló joculatorok gyakran a régi, már ismert énekek időszerűsítésével vagy átformálásával tettek eleget feladatuknak. Jellegzetes példa erre a csodaszarvas-monda keresztényiesített és Szent István személyéhez kapcsolt változata. A magyar népet új hazába vezető csodaszarvas története hasonlóságot mutatott Szent Eustachius ismert legendájával, melyben a szarvai közt keresztet viselő csodás szarvas, az ég küldötte, megtéríti az őt üldöző és halálára törő pogány hőst. A magyarság szarvas-mítosza következtében könnyű volt a legenda mondanivalóját az eredetmondába behelyettesíteni, s a Hunort és Magort új hazába vezető csodaszarvas történetét, a Szent Istvánt az új hitre égi küldetésként átvezető csodafiúszarvas meséjével helyettesíteni. Mivel karácsony másodnapja István vértanú ünnepe volt, a Szent István királyról szóló csodafiúszarvas éneke bekerült a regölés során előadott szövegek közé, s így – sokszorosan átfor-{27.}málva és töredékeiben – fenn is maradt. Az Árpád ivadékait keresztény kegyes cselekedetre vezérlő üldözött szarvas motívuma a másik két Árpád-házi szenthez, Imréhez és Lászlóhoz fűződő mondai hagyományokban is felbukkan.

Egy régebbi hősi ének alkalmazása lehetett a László kerlési harcáról szóló egykori ének is. A történet magvát, László herceg és a leányrabló kun viadalát (Képes krónika) a László tetteiről író krónikás is megörökítette, a Szent László életét ábrázoló 14. századi falfestményeken és miniatúrákon azonban további mozzanatait is megtaláljuk. Egyes ábrázolásokon a két ellenfél fegyvereit eldobva birkózik, másokon pedig a kun, illetve László a leány ölébe hajtva fejét nyugszik vagy fa alatt, vagy ágyon. Mindkettő a nomád epika elterjedt motívuma: az első a párviadalok ősi formája, a másik viszont, az ún. "fejbenézés", amikor a leány hősének hajában tetvézik, a szerelmi odaadás jelképe. (Ez a motívum a Molnár Anna-balladába is belekerült.) Az eredeti, még keletről hozott s Szent Lászlóra alkalmazott történet szerint tehát a leány először elrablója szerelmét fogadhatta el, majd miután ezt megszabadítója lóról leszállva, birkózásban legyőzte, ez utóbbiét. Ennek ismerete mondathatta a jámbor krónikással: "nincs hűség az asszonyokban."

Joculator-énekekre vezethetjük vissza a 11. század eseményeit előadó latin források több más költői szépségű elbeszélését is. Hősi ének volt a forrása Csanád vezér történetének (nagyobb Gellért-legenda), melyben Szent István hadvezére az általa megölt Ajtony vezér nyelvét kivágta és eltette, hogy ennek segítségével leleplezhesse azt a csalót, aki majd Ajtony fejét a király elé viszi, érdemei jutalmazását követelve. Az Endre király és öccse, Béla között lezajlott drámai feszültségű várkonyi jelenet (Képes krónika), amelyben Béla úgy menti meg életét, hogy a nomád jogszokás szerint őt illető korona helyett a hercegséget jelképező kardot választja, minden bizonnyal szintén a joculatorepika terméke. Végül hősi énekek vannak feloldva a Salamon, valamint a hercegek (Géza és László) közötti viszályok történetének (Képes krónika) elmondásában is. Lehet azonban, hogy itt már nem is rövidebb énekekről, hanem nagyobb epikus kompozícióról van szó.

Az ismert híradások szerint a nomád típusú hősi ének virágzása a regösök, illetve joculatorok jóvoltából a 11. század végéig változatlanul tartott. Lehet, hogy még a 12. században is keletkeztek ilyen ősi hagyományokat követő énekek, a krónikák azonban ebből a korból már nem őrzik nyomaikat.