Váradi Péter

A Vitéz-rokonsághoz tartozó Váradi Péter (145?–1503) Bolognában végzett. Itáliából hazatérve rövid idő alatt szédületes karriert futott meg: 1474-ben királyi titkár, négy év múlva már a kancellária vezetője, 1482-ben kalocsai érsek. Hunyadi Mátyás mindenható kegyence, vezető diplomatája, a legfontosabb diplomáciai levelek írója. Már bíbornoksága ügyében folytak a tárgyalások, amikor – 1484-ben – szembeszegült a királlyal, s utólérte a kegyencek sorsa, börtönbe került, ahonnan csak Mátyás halála után (1490) szabadult ki. Ekkor Korvin János mellé állt; ennek bukása után letette a hűségesküt II. Ulászlónak, a közélettől azonban visszavonult, mert "a késő bánat megtanított, hogy mennyire kockázatos tört hajóval kimerészkedni a viharos Eurippusra", és – mint az egyik olasz humanista írja róla – "a szerencsétlenség egyetlen enyhítőjéhez, a stúdiumokhoz menekült ..."

A humanista stúdiumoknak fogsága előtt sem volt ellensége, a 70-es évek közepétől vezető szerepet játszott a budai udvar szellemi életében. Ö gyűjtötte össze– Mátyás megbízásából –Janus Pannonius verseit; melegen érdeklődött az újplatonista filozófia iránt, Marsilio Ficino egyik munkáját neki ajánlotta. Díszes könyvtára volt, mecénáskodott, s hazai pártfogoltjait olasz egyetemeken taníttatta.

Alkotó humanista működésének egyetlen fennmaradt terméke Leveleskönyve, mely 1490)–1497 között írt 131 levelét tartalmazza. Ez sem eredetiben maradi fenn, hanem egy 1G. századi gyűjteményben, mely Mátyás és Ulászló levelei mellett az övéit is magába foglalja. A Leveleskönyv nem minden darabja humanista foganású, egy részük csak hevenyészve íródott. A levelek zöme azonban, bár íratásuk indítékát a gyakorlati élet adta, már a humanista episztola igényességével készült. Minden válfaj képviselve van: az értesítő, a kérő, köszönő, gratuláló és a szorosabban vett epistola familiaris is.

Leveleinek megszerkesztésében egyszerűségre törekedett. Nem bőbeszédű, csak a lényeget adja, anélkül, hogy a tudós stílus kellékeiről lemondana. Ezt az írói fegyelmezettséget még a kancelláriából hozta magával, ahol egy-egy levélnek stílusbeli árnyalataitól nagyon sok függött. Úgy építi fel őket, hogy a címzettnél a lehető legnagyobb hatást érje el. Mindegyiknek megvan a maga hangulati egysége, amelyet már a megszólítás – a legünnepélyesebbtől kezdve a "Dilecte Istók "-ig – előre jelez. Ezt a hangulatot azzal éri el, hogy ha stilizál is, amögött mindig a valóság, egy sokat szenvedett, sokat átélt ember tapasztalata áll. Vagyis levelei az életbőlnőttek ki és azt is adják vissza művészi módon, a retorikus stílus színvonalán. Ezt még fokozza, hogy humora mélyén is valami keserűség, csöndes rezignáltság lappang. Pedig szereti a kedélyes hangot. Egyik barátjának például jó szerémi bort küld, "ne siti moriaris" (hogy szomjan ne haljál). A szójátékokat is szívesen használja. A pápának írja – követére, Angelusra célozva –, hogy "per angelum tuum" szabadította ki. Gyakran egész levelet is "aenigmatice" (talányosan) ír. Legszellemesebb enemű levele a Beatrixhoz írt. A királynő bizonyos szolgálatok fejé-{225.}ben megígérte neki a bíborosi gallért. Váradi szellemesen utasítja vissza a "Generosissimus Dominus Gallerus"-t, oly ügyesen, hogy a legkiválóbb olasz levélíróknak is dicséretére válnék.

Legegyszerűbb mondanivalóján is átüt a retorika. Általában nem elégszik meg az egyszerű ténymegállapítással, a kiemelés kedvéért halmozza a rokonértelmű szavakat, a bibliából vagy a mitológiából vett példákat, hasonlatokat. Gondolatmenetét szónoki kérdésekkel állítja meg, hogy annál hatásosabb fordulattal folytathassa. Körmondatai nem szövevényesek, könnyen áttekinthetők, szépen tagoltak, gondosan felépítettek, ritmikus clausulával lezártak. Váradi Péter méltó folytatója a Vitéz megindította magyar humanista episztolaírás hagyományainak.

A szónoki beszéd és a humanista levél, minthogy szorosan a királyi kancelláriához kapcsolódtak, Mohács és az egységes királyi központ széthullása után már lényegesen kisebb szerepet játszottak az irodalom fejlődésében. Neves episztolaírókat (Brodarics István, Oláh Miklós, Verancsics Antal) és szónokokat (Dudich András) ugyan az ezutáni humanista irodalom is fel tud mutatni, a két legfőbb retorikus műfaj mégis a Jagelló-kor végére betöltötte hivatását: elősegítette az igényes, eruditus latin stílus és a humanista retorika elterjedését.