Az oráció- és episztolairodalom elterjedése

A két kancelláriai humanista műfaj a Vitéz János által tört csapáson fejlődött tovább. A Mátyás- és a Jagelló-korban mindkettőnek számos művelője akadt.

Ami a szónoki beszédet illeti, a követségek és más ünnepi alkalmakkor elmondott és leírt sok közül alig egynéhány maradt ránk. Azonban e néhány példány ismerete alapján is megállapíthatjuk azt az egyébként természetes törvényszerűséget, hogy a beszédek stílusát, díszítményeit és részben sablonkészletét mindig a legújabb humanista divat és irányzatok határozták meg, illetve azok a külföldi humanista iskolák, ahol a szónoki művek szerzői végeztek. Így például Janus Pannoniusnak Mátyás követeként – 1465-ben – a pápa előtt elmondott beszéde, mely nem emelkedik az átlag fölé, a ferrarai Guarino-iskola retorikai gyakorlatát idézi. A diplomata Vetési László cohortatoriája (1475), stílusának provenienciáját illetően, szintén Ferrara felé mutat.

{223.} Ő is Ferrarában végzett, Janus mestere fiánál, Battista Guarinónál. Kresling János laudatóriája l515-ből a bécsi Vadianus-kör stíluseszményei és ízlése szerint készült. Ez a beszéd az ez évi hármas királyi találkozó, az úgynevezett bécsi kongresszus alkalmából rendezett egyetemi ünnepségek retorikai gyümölcse: a magyar királyt kísérő kancellár, Szatmári György pécsi püspök üdvözlése szónoki panegyricus formájában: E beszéd nyomtatásban is megjelent, az ünnepségeken elhangzott hasonló orációk gyűjteményében. A "cohortatoria contra Thurcos" tipikus, hagyományos példánya Macedóniai László szerémi püspök beszéde, melyet ő II. Lajos követeként a nürnbergi német birodalmi gyűlésen tartott és ki is nyomtattatott 1522-ben.

Az oráció-műfajhoz kapcsolódik Keserű Mihály szerény munkássága: Iszokratész két orációjának görögből való fordítása és kiadása tanulmányai színhelyén, Bolognában, 1506 táján. Az egyik beszédet (De regibus (A királyokról)) II. Ulászlónak, a másikat pedig (De subditis (Az alattvalókról)) Szatmári György pécsi püspöknek ajánlotta. E beszédek a királyok, illetve alattvalók kötelességeivel foglalkoznak. Keserű kisded művének létrejöttét és kiadatását nem a hazai politikai szükséglet vagy publicisztikai szándék ösztönözte, hanem az Itáliában végzett és onnan hazajövő Keserű ezzel óhajtotta bizonyítani, hogy nem hiába tanult Itáliában, onnan olyan műveltséggel tért meg, mely alkalmassá teszi a kancelláriai munkára. Nem is csalódott számításaiban: bekerült a kancelláriára, s hamarosan boszniai püspök is lett.

E korszak humanista érdekű leveleit is megritkította az idő, de még így is szép számmal maradtak ránk. A királyi kancelláriában olasz egyetemeken végzett, humanista műveltségű kancellisták írják a diplomáciai leveleket, a kor változó divatja szerint továbbfejlesztve. Az egyre nagyobb hivatallá fejlődő kancelláriában természetesen "szériában" gyártják e leveleket, többnyire nem valami magas szintű humanista stiláris igényességgel. Azonban fontos, jelentős ügyekben és ünnepi alkalmakkor a legjobb stiliszták kapják a megbízatást, s ezek – így például Kosztolányi György kancelláriai titkár, Janus Pannonius, Handó György kancellár stb. – ki is tesznek magukért, tolluk alatt a diplomáciai levél elsőrendű humanista episztolává kerekedik: a külföldi fejedelmet vagy a pápát a király valamely győzelméről értesítő levél Livius modorában kiszínezett, dramatizált történeti freskóvá, a politikai válasz pedig emelkedett, színes publicisztikává nő. Hunyadi Mátyás maga is írt, illetve diktált diplomáciai leveleket, kiváltképp a Vitéz-féle összeesküvés után. Ezek rövidek, tömörek, minden humanista stíluscifrázat híján valók. Mégsem szegényesek: magukon viselik a konokul célratörő reneszánsz fejedelem markáns, nem mindennapi egyéniségének bélyegét.

Orációkat és episztolákat természetesen nemcsak az említett humanisták írtak, hanem az új tudós literatúra szinte valamennyi hazai művelője. Azok is, akik elsősorban a humanista tudomány és irodalom más területein (költészet, történetírás, jogtudomány stb.) jeleskedtek. Janus Pannonius például mint levélíró is a legkiválóbb, Werbőczy Istvánt pedig a szónokok között illeti meg előkelő hely. Vitéz Jánoson kívül a nevesebb magyar humanisták {224.} közül azonban egyedül Váradi Péter választotta e műfajok egyikét, az episztolát, mondanivalója egyedüli formájául.