Taurinus István

A morvaországi német polgári származású Taurinus (Stieröxel) István (1480 k.–1591) iskoláit Olmützben és Bécsben végezte. 1511-ben jött Magyarországra, s itt 1517-ig Bakócz Tamás esztergomi érseknek állt szolgálatában.

{263.} 1517-ben az elhunyt Megyericsei János utódjaként Váradi Ferenc erdélyi püspök helynöke lett Gyulafehérvárt, s itt fejezte be az 1515-ben megkezdett egyetlen ismert költői munkáját, melyet 1519-ben meg is jelentetett Bécsben Stauromachia, id est cruciatorum servile bellum (Keresztesháború, avagy a keresztesek rabszolgaháborúja) címmel.

Taurinus e hexameterekben írt, öténekes "eposzával" – saját bevallása szerint – ama kérdésekre óhajtott választ adni: "minő ösztönzésre, minő sorstól indíttatva és végül mi célból indultak fel a magyar parasztok, hogy az ország nemessége ellen ország-világ színe előtt fegyvert fogjanak," s a maga módján "a népi dühkitörés elejét és végét és mindazt, amit a parasztok elkövettek," szándékozott megírni, "tisztességgel szolgálva a történelmet". Tehát a Dózsa-féle parasztháború szerinte hiteles történetét.

Mint az ország egyik vezető emberének bizalmasa és munkatársa közelről, illetve első kézből ismerte a történteket, s ez meg is látszik költeményén, mely részleteiben a valóságot ábrázolja, s kellő kritikával történeti kútfőként használható. Ez vezetett félre egyes kutatókat, akik Taurinusban a parasztság ügyéhez húzó titkos szimpatizánst, művében pedig a parasztháború pozitív tendenciájú eposzát vélték felfedezni.

A Stauromachia töményen parasztellenes, a parasztságot kizsákmányoló, rabszolgasorba taszító nemesi rend érdekeinek szolgálatában, ideológiájának szellemében íródott. Már a görögös címadás – Stauromachia –, mely az akkoriban Homérosznak tulajdonított Batrachomyomachia (Béka-egérharc) címére utal, megmutatja, hogy a parasztháborút minek minősíti. Alapgondolatát a parasztok ellen az ősi dicsőségre hivatkozva uszító Bakóczcal mondatja ki: "Bárki igaztalanul támadt a magyarra, győzelme sose lőn végül ..." Tehát a magyar nemzet kebelébe a jobbágyság nem tartozik bele, hisz "címeredül a kapa fénylik," külső ellenségnek számít, "s e paraszt népség s a jövői parasztság megbűnhődik ezért tőlünk, ahogy érdeme hozta ..." S éppen ezért természetes, hogy a "népi dühkitöréseken" és azokon, amiket "a parasztok elkövettek," szörnyűlködik, az urak kegyetlenségeire, dühödt megtorlásaira megrovó szava sincs, s szinte kéjelegve írja le Dózsa György megkínzatását és halálát, kit még az alvilágban is meghurcol, számára újabb, válogatott kínzásokat rögtönözve. Ezzel szemben az elesett nemeseknek az Elízium örömeit ajándékozza. A "történelmet tisztességgel szolgáló" műve a Vadianus-féle epigon kör felszínes költői technikájával és eszközeivel íródott. Szerkezetileg sem egységes: az első négy ének műfajilag elválik az V.-től. Az első négy, mely még Esztergomban készült, retorikus költői defensio (védőirat), pártfogójának, Bakócz Tamásnak védelmére, szerepének tisztázására. A jobbágy származású és gazdagságáért irigyelt főpapot ugyanis a főurak azzal vádolták, hogy ő tudva-akarva okozta a felkelés kirobbantását – a törökellenes keresztes hadjárat meghirdetésével. A parasztháború genezisének elmondása és eseményei e defensio érdekében vannak felsorakoztatva. Az ötödik ének, mely már Gyulafehérvárt készült, az új patrónus, Várdai Ferenc erdélyi püspök, illetve Szapolyai János erdélyi vajda dicséretét és győzelmeit zengi, azaz panegyricus. Központi hőse e lazán összefüggő "eposznak" nincs, mint ahogyan nincs utánzott példájának, a későrómai Lucanus Pharsaliájának sem, mely a római {264.} polgárháborút énekelte meg eposzi igénnyel. Quintilianusnak Lucanusról adott tömör jellemzése, mely szerint "méltóbb a szónokok, mintsem a költők közé számíttatni," teljességgel áll Taurínusra is a legtöbb kortárs humanista költővel egyetemben. Művészi retorikus eszközeiről maga vallja: "Elmélkedéseket, szónoklatokat, hasonlatokat fűzök bele, sajnálkozom, ékesítek, felkiáltok, toldok, kurtítok benne, mint ahogyan a poéták (római klasszikus költők) szokták – de csak úgy, hogy a hangulatos kiegészítések meg ne csökkentsék a történeti hűséget, melyet mindenképpen meg kell óvnunk." A Stauromachia legjobb részletei a belészőtt orációk; megszólaltatott hősei ezekkel nemegyszer plasztikusan fejtik ki intencióikat, felfogásukat, s ezzel Taurinus nemcsak őket jellemzi – közvetve – kiválóan, hanem a kor atmoszféráját és az események lényegét is. Gondoljunk például Dózsa György Taurinus-csinálta ceglédi beszédére, mely oly szuggesztív erővel fogja össze a parasztság indokait és a paraszt vezér egész mentalitását és intencióit, hogy hajlandók vagyunk elhinni, Dózsa György Cegléden így és ebben a szellemben szónokolt ... Stílusékítményei, szókincse, sablon- és fordulattára, gyakorta több sor erejéig, különböző klasszikus, illetve humanista poétáktól kölcsönzött, Vergiliuson kezdve Janus Pannoniusig. Egy-egy részlete szinte cento-számba megy, mint maga mondja, "idegen pénzzel" fizeti meg adósságát.