Sztárai drámái

Az eredeti magyarnyelvű dráma Sztárai színműveivel született meg. Valójában hitvita-drámák ezek. Amit Ozorai is, Dévai is könyvben, értekező prózában tárt a polgári, mezővárosi olvasók elé, amiről Szkhárosi prédikációs-énekeiben akarta hallgatóságát meggyőzni, azt Sztárai a dráma megjelenítő erejével, a párbeszéd tagoltabb, könnyebben érthető nyelvén, hatásos komikai eszközökkel vitte a polgári nézők elé. A drámának egy új típusa jelentkezett darabjaiban, noha a középkori (deák és misztérium) színjátszás hatása (vaskos komikum, hitigazságok bizonyítása stb.), sőt antik hagyományok (Plautus; ötfelvonásos szerkezet) is világosan felismerhetők bennük. Témájuk vallási kérdések körül forog, mégis a világi polgári színjáték előfutárai.

Sztárainak két drámáját ismerjük. Az egyiket, a Papok házasságáról szólót csak töredékesen. Tamás pap és Borbás bíró bizonyítják a pápa előtt, hogy a házasságot isten rendelte, s a papoknak csak újabban (553 éve) tiltották meg. Böröck papot és Vikáriust meg is győzik az érvek, és elhatározzák, hogy jó útra térnek és megházasodnak. Sztárai drámája a valóság talajából nőtt ki, mert a darab megjelenésének évében Vaskaszentmártonban éppen a papok házasságáról vitázott győzelmesen. Az itt hangoztatott érveit, úgy gondolta, drámai formában teheti népszerűvé.

Sztárai másik darabját Huszár Gál a selmeci, körmöci és besztercebányai tanácsnak ajánlva 1559-ben adta ki, Comoedia lepidissima de sacerdotis, Az igaz papságnak tiköre címen. Témája szerint két polgár, Borbás bíró és Antal bíró annak akarnak a végére járni, hogy ki az igazi pap és szükséges-e {357.} ahhoz a pappászentelés sok külsősége. Tamás pap az ésszerű protestáns álláspontról igyekszik a katolikus Böröck papot, Fráter Lukácsot, Vikáriust és Antal bírót meggyőzni. Vikárius hatalmi szóval tömlöcre akarja vetni, de Borbás bíró Tamás pap segítségére siet, s végül is a pápa elé mennek. Tamás itt is győz, s a katolikus papok, minthogy tanulatlanok, az igazi papság követelményeinek nem tudnak megfelelni, egy-egy mesterséget választanak, a pápát pedig – minthogy teljesen tudatlan – kapálni küldik, Borbás és Antal bíró viszont megfogadják, hogy ezentúl már csak jámbor és tudós papokat fognak tartani.

A két darabban egyes kifejezések, megjegyzések arra engednek következtetni, hogy Sztárai nemcsak ezekről a kérdésekről írt drámát, hanem, úgy látszik, több más, valóban lezajlott vitájának a témáját is feldolgozta, s e két mű egy hitvitázó drámasorozatnak csak két ránkmaradt darabja.

Sztárai drámáit előadásra szánta, s erre módja is volt, hiszen nemcsak Sárospatakon, de Laskón és Tolnán is vezetett iskolát, s a tanulókkal előadathatta darabjait. Színműveiben kétségtelenül eléggé terjedelmes a magyarázó, értekező részlet, de a színszerűségre, az életszerű párbeszédek, jelenetek kialakítására is tudatosan törekedett. A szereplők jellemzése persze még kezdetleges, alakjaik többnyire sematikusak, különösen a győztes (pozitív) személyek válnak vitatkozó készségükkel, harciasságukkal, szentírás-idézetektől csöpögő beszédükkel rendkívül egyoldalúan ideálisnak rajzolt bábukká. A gúny tárgyává tett alakok között is akad elég élettelen sablon figura, de ezek egynémelyikét éppen negatív tulajdonságai, ostobasága, gyávasága, vétkei hozzák életközelbe. Antal bíró és Böröck pap szinte önmaguk karikatúrái, mint ilyenek azonban igen jellegzetes vonásokkal megragadott alakok. Éppen ők a bizonyságai annak, hogy Sztárainak volt érzéke mind a jellemábrázoláshoz, mind pedig a komikum alakításához és kifejezéséhez.