Az antitrinitárius vitadrámák

A vitadrámának Sztáraiénál magasabb, fejlettebb fajtáját képviselték az antitrinitárius darabok, a Debreceni disputa (1572) és a Nagyváradi komédia (1573).

Ez utóbbinak szerzője a hagyomány szerint Basilius István († 1592) volt, az antitrinitarizmus nagysikerű terjesztője az alföldi részeken és a hódoltságban.

A komédiának csak az utolsó jelenetéből ismeretes egy töredék. A váradi szentháromsághívő lelkész otthonában vitatkozik vendégével, az egyistenhiten levő erdélyi pappal. Miután érvekkel nem győzi, kidobja vendégét, saját feleségét pedig letorkolja, mert az megjegyzi, hogy neki úgy tetszik, a másik mégis csak igazat mondott. Feleségét azzal hallgattatja el, hogy ha az új tudományt vallanák, nem maradhatnának meg ebben a jól fizető plébánosságban, s az asszony is elejtené "az aranyos fátyolt". Ez a magánháznál két pap között folytatott vitatkozás alighanem azt akarta példázni, hogy a nem nyilvánosság előtt folyó vitának nincs foganatja, mert a trinitárius pap nem meggyőződésből, hanem anyagi érdekből nem mer az igazság oldalára állani, minthogy a váradi polgárok és papok mind háromságimádók. A magánvita tehát nem jó propaganda, annál hatásosabb azonban, amint a Debreceni disputából kiderül, a nyilvános, mert ha a papok tekintélyüket és hatalmukat féltve {358.} nem hajlandók is az igazságot elfogadni, a jelenlevő község bíróstul a szentháromságtagadók oldalára áll.

A Debreceni disputa vagy Válaszúti komédia 1572 elején keletkezhetett, s ez év áprilisában a kolozsvári iskola növendékei elő is adták. Szerzője minden valószínűség szerint Válaszúti György volt, 1571-ben a kolozsvári teológusdiákok szeniora, aki még 1572 nyarán Pécsre került, s mint az ottani unitáriusok papja halt meg a következő század elején.

A Debreceni disputa éppúgy költött eseményt ad elő (Debrecenben Meliusnak és Dávid Ferencnek sohasem volt nyilvános vitája), mint a Nagyváradi komédia. De míg ez utóbbinak a szereplői is költött személyek, a Debreceni disputának alighanem valamennyi figurája élő, sőt nevezetes történeti egyéniség. A komédia szereplői: szakramentáriusok: Péter pápa (Melius Péter,) György kardinál (Czeglédi György), Vikárius Pál és Dékány; szentháromság-tagadók: Varga Ferenc (Dávid Ferenc), Charianus János (Sommer János), Olasz doktor (Blandrata György) és Filep bíró; lutheránusok: Gál és Máté bíró. A darab cselekménye röviden annyi, hogy a kényelmes, jólétüket élvező Meliusék nyugalmát megzavarják a Dávid Ferenc vezetésével váratlanul Debrecenbe érkező antitrinitáriusok. Az egyistenhívők vitára kényszerítik a nagyhangú, erőszakos, de alapjában véve megrémült trinitárius papokat, s a templomban megrendezett dispután Meliust és társait le is győzik. Ennek eredményeképpen az egyik trinitárius pap, Vikárius Pál, ott helyben az egyistenhívők oldalára áll, mire Gál bíró is kijelenti, hogy "mü Vikárius uramot egész városostól együtt követjük".

Noha a darabban lejátszódó disputa költött, alapjául mégis az akkor oly gyakran rendezett s nagy látványosság számba menő valóságos hitviták szolgáltak, melyeken több ízben maga János Zsigmond is megjelent. Az 1569. évi nagyváradi hitvitán Melius Péterre tett ama megjegyzése, hogy "a mü birodalmunkban ne pápálkodjék", lehetett talán az eredete Melius "Péter pápa" gúnynevének. A reformátusok egyébként valamennyien mint új pápisták szerepelnek, részben ugyanazokkal a módszerekkel próbálnak diadalmaskodni, mint Sztárai drámáinak katolikus papjai: hamisak, hatalmaskodók, de amellett gyávák is, akárcsak a "régi pápisták". Nemcsak e vonásokból, de a szereplők más elejtett megjegyzéseiből is arra kell következtetnünk, hogy a szerzőnek ismernie kellett Sztárai drámáit.

A Debreceni disputa három "cselekedetre", felvonásra oszlik. Az első kettő Melius házában játszódik, s ezekben kerül a komédia igazán életközelbe, ahol a trinitárius tábor szereplői a mindennapi otthoni környezetükben, egyszerű emberekként elevenednek meg. Ebben a darabban is a kifigurázott, nevetség tárgyává tett ellenfél szereplői a színesebben, karakterisztikusabban megrajzolt alakok. Mint minden komédia "negatív" hősei, persze torzítottak is, de korántsem olyan korlátolt fajankók, mint Sztárai pápista papjai. Ellenkezőleg, ügyeskedő, dialektikával fondorkodó vitapartnerek, akiket a harmadik felvonásban lezajló disputa során az egyistenhívők a biblia szavaihoz ragaszkodva, világos érveléssel szorítanak sarokba. Minthogy a két fél között jobb a drámai egyensúly, nagyobb a darab belső feszültsége is. A párbeszédek kidolgozása is sikerültebb, mert ebben egyaránt tanult, jól képzett személyek vitáznak egymásközt. Sztárai pápistái csak ostobák, a disputa reformátorai azonban el akarják tagadni az igazságot. A komédia szerzője {359.} kitűnően ismerte Dávid műveit, s a vitában szinte szó szerint ugyanazok az érvek, kifejezések, fordulatok kerülnek elő, amelyek Dávid munkáiban olvashatók. A stílusjellemzésnek e módján kívül a két tábor vitatkozó modorában is érezteti a különbséget. Meliusék egy alantasabb, nyersebb stílust képviselnek, mint a szelíd, higgadt egyistenhívők. Persze a"pozitív" alakok – amint ez már az állandó és egyhangú jóság unalmából következni szokott – némileg ezúttal is halványabbra sikerültek, mint a hitványabb, de jól karikírozott és hahotára ingerlő figurák. A reformátusok durvább modorának jellemzője, de egyúttal az író hatásos propaganda-fogása is, hogy emezeket állandóan félvállról, becsmérlően beszélteti "vak parasztról", polgárról, míg az antitrinitáriusok éppen minden igyekezetükkel azon fáradoznak, hogy még az egyszerű írástudatlanokkal is megértessék az igazságukat, s a "községet" maguk mellé állítsák.

Válaszúti kiválóan egyénített jellemeket teremtett, és színszerű plasztikus jelenetekben varázsolta elénk a komédiát. Sztárai darabjain kívül volt-e más mintája, arról nincs tudomásunk. Az ő komédiája is propaganda-mű, s e nemben a század legjobb alkotása. Ugyancsak polgári nézők számára készült, s így valójában vallásos tárgyú polgári dráma is.

Válaszúti György tollából fennmaradt egy valóságos hitvita leírása is, az ún. Pécsi disputa. Ez az 1588-ban készült s bizonyos szépírói ambícióval szerkesztett emlékirat Skarica Máté ráckevei református prédikátornak az ez időben unitárius többségű Pécsett tett látogatását s Válaszútival több napon keresztül délelőttönként a templomban az egész község előtt, délutánonként magánházaknál szűkebb körben folytatott vitáit írja le. Válaszúti ennek a hitvitának a történetét nem öltöztette drámai formába, jó megfigyelőkészsége és jellemábrázolása azonban ebben a művében is kitűnik.