Tinódi követői

Tinódi az általa kialakított fő énektípust, a tudósító éneket egész élete folyamán csak egyedül művelte, e nemben halála után sem akadt sok követője. Tinódinak 17 ilyen éneke maradt fenn, utána a század végéig összesen is csak 10 e típusba tartozóról van tudomásunk. Legkorábbi közülük a vallásos históriát is szerző Tőke Ferencnek, a Bánffy család alsólindvai prédikátorának, Szigetvár első 1556. évi ostromáról szóló éneke (Historia obsidionis insulae Antemi ...(História Anthemus szigetének ostromáról)). A török vállalkozás ekkor kudarcba fulladt, Horvát Márk kapitány és a védősereg hősiessége megtartotta a várat. A rövidre fogott ének Tinódi módján szerkesztett hiteles történeti beszámoló. A vitézek örömének, a hősök dicséretének azonban meleg átérzéssel adott hangot. Sziget 1566. évi második ostromáról és tragikus végéről egy névtelen számolt be még ugyanazon évben (História az Szigetvárnak veszéséről), de kevésbé lelkiismeretes pontossággal, mint ahogyan az Tinódi és Tőke énekeiben tapasztalható. Nem annyira az ostrom jelentős hadi eseményei, mint inkább az utolsó ostrom előtt a védők körében lejátszódó "röttenetes dolgok" érdekelték (pl. a vitézek egymás feleségét megölik, hogy pogány kézbe ne kerüljenek stb.). Az ének egyes részletei Zrínyi eposzára is hatással voltak, nem közvetlenül ugyan, hanem Schesaeus Keresztély már említett, Zrínyit dicsőítő latin verses művén keresztül.

Híres törökverő hős halálát örökítette meg egy másik névtelennek Az vitéz Turi György haláláról című éneke. Ez a vers is talán még a benne leírt esemény évében, 1571-ben keletkezett. A régi deák "veszedelem-ének"-ek családjába tartozik, s éppen ezért sok rokon vonást mutat Tinódi korai szerzeményeivel. Turi özvegyének, gyermekeinek, szolgáinak "siratójá"-ból arra következtethetünk, hogy a szerző Turi közvetlen környezetéhez tartozhatott. A históriás {394.} ének szerkezetileg eléggé megkomponálatlan alkotás. Előbb elmondja – nem minden heroizáló szándék nélkül –, hogy Turi a bűnös nemzetét sújtó isten kiengeszteléséért ajánlotta fel hősi halálát, majd rátér Turi korábbi hadi tetteinek elbeszélésére. Vitézi alakjának felmagasztalásában már benne rejlettek azok a gondolatcsírák, melyekből a 16. század végvári katonája később eposzi hőssé emelkedett.

Fejedelmi gazdájának, János Zsigmondnak halála évében szerezte Vita Joannis Secundi (II. János élete), (1571) című énekét Csanádi Demeter titkár. János Zsigmond életének eseményeit annak példázására adja elő Csanádi, hogy a szerencse változandósága isten rendeléséből van, s akármit mér ránk, megnyugvással kell fogadnunk. Urát egész életén át üldözte a balsors. Ugyancsak a szerencse forgandóságát mutatta be egy névtelen felvidéki énekszerző a budai Kalajlikoz Ali basa sorsában (Ikon vicissitudinis vitae humanae (Az emberi élet változandóságának képe)), aki annyi török nagyúrhoz hasonlóan szintén erőszakos halállal pusztult el (1587).

A török felett aratott győzelmekről számol be Salánki György és Tardi György egy-egy éneke. Az előbbi Geszti Ferenc 1580. évi nádudvari győzelmét adja elő a renegát Sasvár bég felett (Historia cladis turcicae ad Nadudvar (A nádudvari török csatavesztés története)); az utóbbi pedig Rákóczy Zsigmond egri kapitány 1588. évi szikszói diadalát ünnepli (Historia Szikszoiensis). Tardi szerzeménye – sajnos, csak töredékesen maradt fenn – eltér a tudósító énekek szokványos tárgyias szerkesztésmódjától. A történeti események irányításába cselekvően nyúl közbe az ég. Rákóczynak álmában megjelenik az isten angyala, hogy a rabló török sereg ellen harcra szólítsa az egri várkapitányt. A biblia által sugallt deus ex machina, az isteni beavatkozás, az eposzi csodás elem betör a tudósító ének józan világba. E motívummal egyúttal az egész történet bizonyos költői szerkezetbe illeszkedik, megkomponált elbeszélésként hat. Tardi éneke mintegy távoli, kezdetleges átmeneti formát jelez históriás ének és nagyepikus kompozíció között.

A tudósító énekek, s általában a deák-költészet sablonos formájától erősen elüt, s folklór hatásokat mutató költői elbeszélésbe hajlik át a különös szépségű és izgalmasan érdekes Cantio de militibus pulchra (Szép ének a katonákról) című ének. Ismeretlen szerzője az 1560-as években szedhette versbe a gyulai vitézek kalandos portyáját a bugaci homokon. A vitézek fél éve nem látott hópénzüket követelték a kapzsi Kerecsényi László várkapitánytól, aki azzal torkolta le őket, hogy csak eszik a király cipóját semmiért, hiszen már régóta egyetlen török fejet sem tűztek karóra. Az önérzetükben sértett katonák közül 150-en a kapitány híre nélkül portyára indultak s megütköztek egy sokszoros túlerőben levő török csapattal, amely megfutamította őket, de a törökök nem sokáig üldözték a gyulaiakat, mert egy baromcsordát magyar segélycsapatnak vélvén visszavonultak. A gyulaiak összeszedték 75 halott társukat, egy csomó török fejet meg egy sebesült török vajdát s visszatértek a várba. Virtusból, önérzetből megmutatták, életüket is odadobva, hogy nem gyávák, s még ők adtak ajándékot – a török vajdát – a kapitánynak, hogy megszégyenítsék.

{395.} Ez a mű nem eseménysorozatok krónikás előadása, hanem egy társadalmi osztálykonfliktusból származó lelki feszültségnek egyetlen akcióban való feloldását tárja elénk. Inkább csak bizonyos külsőségek, formális vonások kötik a históriás énekműfajhoz. Az eruditus, történetírói hitelesség szándéka teljességgel hiányzik belőle. Előadásában megvannak ugyan a históriás sablonok, de oldottabban, mert a naiv szóbeliség fordulatai, sokszor szinte népi ízű formulák, sőt helyenként a népballadáinkra emlékeztető ismétlődő szólások, párbeszédek friss színeket, lüktetést lopnak az énekbe:

Az őrálló vitézeknek ezt monda:

"Imhol látok egy szép veres zászlót,

Zászló alatt egy fekete sereget.

Vég-Gyulából az miért kijöttetek,

Ingyen majdan azokot meglelitek,

Ezek nyilván tudom, bizony törökök!"

A szóbeli költészet eleven áramából ebbe az énekünkbe ömlött át a legtöbb igaz ugyan, hogy módja is volt erre, hiszen ez az ének már kilépett a históriás műfaj határai közül; szerzője nem tudósítást közölt, hanem a végvári életből merített novella témát verselt meg. Műve tehát az átfejlődésnek azt az útját jelzi, amelyen a tudósító-énekből már költői elbeszélés vált.

A végvári élet képét, a törökverő hősök jó hírét, tisztességét, halálon túli megdicsőülését, a vitézi élet ideálját magyar énekben először Tinódi és társai fogalmazták meg. A magyar vitézi költészet az ő énekeikkel kezdődött, belőlük indult ki annak mind lírai, mind epikai ága. A propagandisztikus, tudósító énekek eszméi igazán művészi formát Balassi és Zrínyi költészetében öltöttek.